Március 6.Segítségül hívás

Az imádság megszaporításának csodája / 2002. okt.13./

„Kedves fiaim, az emberiség imája nem elegendő!

Az ember mindennapi imája nélkülözhetetlen azért, hogy legyen, mindennapi kenyere, mert a Föld kell , hogy egyesüljön az Éggel az imádságban.

Ti is látjátok, hogyan mennek a dolgok bolygótokon. Ezért most sokkal nagyobb igény van imádságra, mint képzelitek. A rossz minden felé árad, de ahol elterjed a bűn, bőséggel kiárad a kegyelem és ezért az Isten, az Ő végtelen bölcsességében választott egy „ kis nyájat” , és vele véghez  visz csodákat. A kicsinyek sokaságába mindannyian meghívottak vagytok, hogy csatlakozzatok.

Ez a Szent Édesanyám fegyvere.

ISTENETEK MINDEN LÉLEK MEGMENTÉSÉT AKARJA ÉS EHHEZ A MUNKÁHOZ, KÉRI A HOZZÁJÁRULÁSOTOKAT.

Én Jézus, ígérem mindenkinek, aki akar Nekem segíteni ebben a munkában, hogy ha kegyelmi állapotban van és imádságos lélekkel/ Rózsafűzér, Szentmise/ imádkozva a  „segítségül hívásokat”, amiket ajánlok, megszaporítom imáit ezerszeresére!

Minden invokáció/segítségül hívás/ kieszközli, hogy egy lelket megmentsek, de Én, aki a jó megsokasításának Istene vagyok, megsokasítom ezerszeresére. /Tehát, megmenekül 1000 lélek, minden invokációval./

Ajánlok 33 invokációt. A nagy többségüket ismeritek. Mondjátok ahogy akarjátok, amikor akarjátok, ahogyan képesek vagytok rá, de IMÁDKOZZATOK, IMÁDKOZZATOK , IMÁDKOZZATOK !

Az Egyház történelmében eddig soha nem adtam ennyi sokat!

Hogyha hiszitek, hogy Istennek semmi sem lehetetlen, kezdjétek azonnal!

Akarom, hogy szeretetem tüze lángba borítsa az egész Földet!

Mikor szükség volt kenyérre, megszaporítottam a kenyeret: most szükség van

IMÁDSÁGRA, és Én megszaporítom a ti imádságaitokat!

Nem szükséges, hogy elmondjátok mind a 33  invokációt úgy, ahogy felsorolva vannak:

Imádkozzatok őszintén, szívből! Emlékeztetlek arra, hogy nagyon kedves számomra, ha MINDEN NAP felajánlják nekem,Drága Szent Véremet./ 33. invokáció/

Újra emlékeztetlek, hogy legyetek állhatatosak a Rózsafűzér  imádkozásában és a Szentségek vételében./Gyónás, Áldozás/.

ÍGÉRETEK

Ígérem, hogy bárki imádkozik egyet ezen invokációk közül 33-szor kilenc napon keresztül, megkap Irgalmas Szívemtől minden kegyelmet saját magának és felebarátjának,azzal a feltétellel, ha megfelel megszentelődésének./ Üdvösségére válik./

A kilencedet meg kell előzze a Hiszekegy, a Miatyánk,, az Üdvözlégy és a Dicsőség ima, valamint bizalommal telve elmondott egyszerű kérése annak, amit szeretnénk.

Ha ezt a kilencedet azért tartjuk, hogy valakiért közben járjunk, az nagyon erős hatással lesz Irgalmas Szívemre és eléri a megtérés kegyelmét annak a személynek.

Ha a kilencedet egy lélek tisztítótűzből való szabadulásáért tartjuk, Irgalmas Szívem a büntetést azonnal megkönnyíti és sietteti a megbocsátást.

Aki hiszi, hogy Istennek semmi sem lehetetlen és megtartja a kilencedet mind a 33 imádságával /33x33/, annak megígérem, hogy kegyelmekkel árasztom el őt és az egész családját. De az is , aki csak egyet is elmond a 33 invokációból, ha csak egy napon is, nem marad jutalom nélkül.

Szomjazom a szeretetre! Szomjazom a lelkekre! Aki imádkozik,, amikor lehetősége van, ahogy kötelességei engedik,miközben végzi a mindennapi tevékenységeit, az a barátom lesz.

MEGÁLDOM, MERT SZOMJAZOM ÉS AD NEKEM INNI. IHS”

A csodálatos kilenced--- A kilencedet megismételhetjük, akár hányszor akarjuk.

1,Mond el milyen szándékra imádkozod a kilencedet / valaki megtéréséért, egy lélek kiszabadulásáért a tisztítótűzből, Szűz Mária szándékaira/

2.Hiszekegy, Miatyánk, Üdvözlégy, Dicsőség…

3,Választunk legalább egy invokációt a felsoroltakból és elismételjük 33- szor kilenc napon keresztül.

Figyelembe véve, hogy Jézus minden elmondott invokációt megsokszoroz, 1000-szer, s így megment 33000 lelket ,33 helyett. Kívánatos, hogy minél több invokációt válasszunk, amiket megismétlünk 33-szor

Különösen az utolsó segítségül hívás / invokáció/ kedves nagyon Jézusnak.

Aki elvégzi a kilencedet teljes egészében,/33x33 invokáció/ mérhetetlenkegyelmet kap.

SEGÍTSÉGÜL HÍVÁS—INVOKÁCIÓ / KÉRÉSEK/

1, Ó,bűn  nélkül fogantatott Mária ,imádkozzál érettünk, akik hozzád menekülünk!

2,Mária Szeplőtelen Szíve, imádkozzál értünk, most és halálunk óráján!

3,A mi Urunk Jézus Krisztus szent szenvedése, ments meg minket!

4,Jézus és Mária szeretetben egyesült Szíve, védjetek meg!

5,Személyes kívánság egészségre, anyagi javakra, szerelemre, munka, stb…

6,Maradj velünk Uram, és szenteld meg a Kárpát medence minden lakóját!

7,Bizalom és Remény Anyja, Neked ajánlom magamat, Rád bízom magamat!

8,Jézus, Mária, szeretlek Titeket! Mentsetek meg minden lelket!

9,Szent Kereszt, légy az én fényem! Uram, ragyogtasd ránk Arcod Fényét!

10,Szent József , az egyetemes Egyház pártfogója , őrizd családjainkat!

11,Jöjj, Uram Jézus!

12,Gyermek Jézus, bocsáss meg! Gyermek Jézus, áldj meg!

13,Az Úr legszentebb gondviselése, bízunk Benned bajainkban!

14,Ó, Vér és Víz, amely Jézus Legszentebb Szívéből kiömlöttél, mint számunkra az irgalom forrása,bízom Benned!

15,Istenem, szeretlek és mindent köszönök Neked!

16,Ó ,Jézus, minden nemzet /nép/ Királya , a Te országod legyen elismerve a Földön!

17,Szent Mihály arkangyal, Jézus Királyságának védnöke a Földön, oltalmazz minket!

18,Irgalmazz nekem Uram, irgalmazz nekem!

19,Dicséret és köszönet minden percben, Jézusnak a Legszentebb Oltáriszentségben!

20,Jöjj Szentlélek, és újítsd meg a Föld színét!

21,Isten szentjei, mutassátok meg az Evangélium útját!

23,Uram áraszd az egész világra irgalmad határtalan kincseit!

24,Imádlak Uram Jézus, és magasztallak, mert Szent Kereszted által megváltottad az egész világot!

25,Mennyei Atyám, Jó és Irgalmas Atya, Neked ajánlom fel magamat, Neked ajándékozom magamat!

26, Ó, Jézus, ments meg  , Szent Édesanyád könnyeiért!

27,Jöjjön el a Te országod Uram, legyen meg , a Te akaratod!

28,Ó, Jézus, Istenünk, keresztre feszített Megváltónk, adj tüzes szeretetet, hitet és bátorságot testvéreink megmentésére!

29,Ó, Istenem, bocsásd meg vétkeinket, gyógyítsd sebeinket, újítsd meg szívünket, hogy egyek tudjunk lenni Veled!

30,Szent őrzőangyalok, mentsetek meg a gonosz lélek minden cselszövésétől!

31,Dicsőség az Atyának és a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökkön örökké!

32,Istenem, minden Vígasztalás, rendezd békességben napjainkat és áraszd ránk Szent Lelked szeretetét!

33,Örök Atya, felajánlom  Jézus Legszentebb Vérét, egyesítve az összes ma megünnepelt  szentmisével, az összes lélekért a Purgatóriumból, az egész világ bűnöseiért, ez egyetemes Egyház bűnöseiért , a körülöttem lévő és a családomban lévő bűnösökért! Amen.

Kedves Testvérek! Kérlek Benneteket imádkozzátok és adjátok tovább!

Március 6.A Legszentebb Ima , amit a Szűzanya adott

A Szűzanya üzenete:" S hogy minden végképp a helyére kerüljön, megkapod a legszentebb imát, amit földi ember valaha megkapott tőlem, a mindenek Királynőjétől, ÉGI ÉDESANYÁDTÓL!
Ez lesz ajándékom neked, és rajtad keresztül az emberiségnek!
"Kicsim, ezt az imát minden nap mond el saját lelked nevében, de bárkinek akarsz segíteni, a gonosztól lelkeket elvonni,helyezd az illetőt a Szentháromság elé és érte is mond!
Akiért elmondod ezt az imát, megszabadul!
Kevesen fogják felismerni, de megáldom őket, és győzelemre juttatom.
Te csak terjeszd, a többit bízd rám és a Szentlélekre!
Ez olyan gyöngy a kezedben gyermekem,amit ha a disznók elé szórsz is, tündöklő, hófehér ragyogás, csillogó gyémánt marad, nem kell félned, sem féltened!
Ez az én imám, s most, megosztottam veled. Az ördög elleni gyilkos fegyver, aminek hatása minden mást felülmúl majd, amit valaha ember bevetett!
Tapasztalni fogod, amint tisztulni fognak tőle a lelkek...
Mindent köszönök neked! Szeretetem tüze égjen ezután is benned és hívj mindig,ha kellek, melletted leszek. Isten szeretete megment és megszentel örökre téged és minden rád bízott lelket!
Cselekedj! Nevetve szeress, szeretve szolgálj és légy szent! Ezt kérem tőled, ezt tedd és ezt hirdesd! Amen.

Ima: ÖRÖK MENNYEI ATYA,TÜNDÖKLŐ FÉNY RAGYOGÓ MOSOLYA,
SZENTSÉG ÉS SZERETET KIRÁLYA!
LEBORULVA IMÁDLAK A SZENTHÁROMSÁG ÖLELÉSÉBEN
ÁLDOTT ÉDESANYÁNKKAL,DICSŐÍTELEK A SZENT ANGYALOKKAL,
MAGASZTALLAK AZ ÜDVÖZÜLT LELKEKKEL,HIMNUSZT ZENGEK A SZERÁFOKKAL!
TIED VAGYOK, VELED MARADOK,ÉRTED ÉLEK,NEKED SZOLGÁLOK,
ÁLDOTT LEGYEN SZENT AKARATOD, MOST ÉS MINDÖRÖKKÉ! AMEN.

Március 5.Ronald L. Conte Jr. Medugorje és Garabandal felfedett titkai

Rövid ismertető egy könyvről, ami olyan elmélkedő tanulmány és értelmezés, amely az általánosan elfogadott római katolikus eszkatológián és a magánkinyilatkoztatásokon alapul. Az ott leírtak rövid ismertetését adjuk.

Ez az újonnan publikált második kiadás átvizsgálta az első és második  medugorjei titkot a garabandali figyelmeztetés vonatkozásában.

Tisztáz bizonyos pontokat, és hozzáad több mint 50 lényeges új lapot.

Mielőtt azonban elolvasnák a rövid összegzést, szeretném arra felhívni a figyelmet, hogy ez egy emberi értelmezés, amely megpróbál következtetni bizonyos eseményekre. Különösen problémás lehet, hogy olyan időpontokat is megnevez, amelyek csak az ő emberi számításainak eredményei - ezt egyébként el is ismeri. (A könyv első kiadásában azóta már meghaladt dátumokat is közöl, ebbéli tévedését elismeri.) Tehát ezt az összefoglalót nem úgy adjuk közre, mint biztos tényt, hanem úgy, mint a felfokozott várakozás egyik tanúbizonyságát és a magánkinyilatkoztatások lehetséges értelmezését.

Egyebekben pedig legyünk józanok és buzgók Isten szeretetében, és akkor Isten békéje megoltalmaz minket minden hirtelen vagy pánikszerű reakciótól... (a zarándok szerk.)

A könyv borítóján az alábbi szentírási rész olvasható:

„Hallotok majd háborúról és háborús hírekről. Vigyázzatok, ne rémüldözzetek. Ennek mind meg kell történnie, de ez még nem a vég.” (Máté 24, 6)

 
„Hiszem, hogy a Garabandáli Figyelmeztetés ugyanaz, mint a medugorjei  1.  titok, és hogy az 2010. Nagypénteken fog bekövetkezni.

A  Garabandáli Figyelmeztetés  (ford.: más összefüggésekben a Nagy Figyelmeztetés) a  Megbánás Napja, amikor Isten minden személynek lelkiismereti úton meg fogja mutatni a bűneit, és bűnbánatra fogja hívni őket.

A medugorjei  2. titok a  Vigasztalás Napja , 2010 Húsvét Vasárnap, amikor Isten megvigasztalja mindazokat, akik bűnbánatot gyakoroltak a Figyelmeztetéskor.

A Garabandáli Csoda ugyanaz, mint a Medugorjei  3.  titok.

Hiszem, hogy ez a nap a Csodálatos Gyógyulások Napja lesz, amely a   Mennybemenetel Napján  („Áldozócsütörtökön”),  2010. május 13.-án történik.

A Csoda háromszoros:

1.    Sok beteg és sérült személy világszerte csodálatosképpen meggyógyul.

2.    Sok nemhívő megtér az Isten hitre.

3.    Csodálatos Állandó Jel tevődik számos igaz magánkinyilatkoztatás helyszínére.


Az első három titok Isten áldásai az emberekre, lélekben, szellemben és testben.

Hiszem, hogy 10 titok utolsó 7 titka ugyanaz, mint a Jelenések Könyve  hét pecsétje.

Véleményem szerint:

          A 4. titok az első pecsét, ami a 3. világháború (a 2010-es években).

         Az 5. titok a második pecsét, ami komoly polgári nyugtalanság és gyűlölet, világszerte.

És így:

 
         A 6. titok a harmadik pecsét, egy komoly éhínség, ami a gazdag nemzeteknél rosszabb lesz.

         A 7. titok a negyedik pecsét, sokféle okból sok halál, világszerte.

 
Azt is hiszem, hogy

         a 8. titok az ötödik pecsét, egy keresztény holokauszt a megszállt országokban.

         A 9. titok a hatodik pecsét, a 4. világháború, egy súlyos nukleáris háború.

 

Aztán Medugorje 10. titka ugyanaz, mint az első hat trombiták a hetedik pecsétnél  a Jelenések Könyvében.”

(Medugorje és Garabandál felfedett titkai - második kiadás)

Még több olvasható free online, a www.CatholicPlanet.com weblapon.

(Forrás: Internet: Youtube:  Secrets of Medugorje and Garabandal

Március 3.

Ebben a világban, amelyikben élünk, úgy látszik, hogy Isten csúfoltatik. De meg nem csúfoltatik! A Bibliát tudományosan csúfolják. Szemébe nevetnek Istennek és Ő hagyja. Mennyire nevetségesnek van beállítva a becsületesség, a hűség, mennyire kigúnyolt a tisztaság. Egy társaságban a háziasszony, amikor asztalhoz akarta ültetni vendégeit, azt mondta: járuljatok az úrasztalához. Hogy volt bátorsága az Úrnak asztalát kicsúfolni? Hány iszákos mondta: miért, hát Jézus is borrá változtatta a vizet. Volt bátorsága a szennyre ráhúzni Isten tiszta, szent Igéjét. Bizony csúfoltatik Isten úton-útfélen, felnőttektől, gyerekektől, a világtól. De leginkább a vallásos emberektől. Mert kettős életünk megcsúfolása az Istennek. A templomban hallgatod az Igét, otthon veszekszel. Ez az egész kettős élet, amikor mondod, hogy legyen meg az Ő akarata, és közben véghezviszed a saját akaratod. Azt mondod, hogy milyen jó volna már a mennyben lenni, de ha jön a betegség, egy szalmaszálba is belekapaszkodsz. Csúfoltatik Isten, mert életünk nem egyezik azzal, amit mondunk. Kinevetik a hitéletünket, mert látják fösvénységünket, anyagiasságunkat. Mert prédikál a cselekedet, és ott van a gyümölcs. Isten csúfoltatik, de nem csúfoltatik meg. Mert a vége mindennek az Ő kezében van. Szeretném, ha fölnéznénk a keresztre: mégis csúfoltatik? Igen, de csak egyetlenegyszer! Akkor is éretted meg érettem. Álltál-e már úgy a kereszt alatt, hogy érezted, ez a legnagyobb tévedés? És mégsem tévedés! Isten maga adta Jézust. Lépj rá arra az útra, amit Isten Fián keresztül nyitott a mennyországába!

Március 3.

Életünket időszakokban éljük, és minden időszaknak van kezdete és vége. Úgyhogy a változatosság a hosszú élet titka. Ha ezt nem érted meg, akkor az életed céltalanná válhat, mert amikor az egyik időszak véget ér, nem marad semmid, amit átvihetsz magaddal a következőbe. Ezért alkalmazzák a földművelők a vetésforgót. Búzát vetnek a földbe az egyik területen, és miután learatták, felszántják a földet, és pihenni hagyják. Ezalatt egy másik darab földön burgonyát termelnek, majd azzal a földdarabbal is ugyanúgy bánnak. Tavasszal aztán megcserélik a dolgok rendjét, és ahol azelőtt búzát vetettek, most burgonyát fognak vetni, és így tovább. Amikor Pál azt mondta Timóteusnak: „légy készen alkalmas és alkalmatlan időben is”, ezzel arra bátorította, hogy szélesítse ki a lelki horizontját. Timóteusnak azt kellett megértenie, hogy van, amikor helyreigazítani kell az embereket, és van, amikor vigasztalni kell őket (2Timóteus 4:2-5). Az időzítés nagyon fontos. A zsoltáríró az áldott embert olyan fához hasonlítja, „amely idejében megtermi gyümölcsét” (Zsoltárok 1:3). A sikerhez fel kell ismerned, hogy minek van itt az ideje! És azt is meg kell értened, hogy Istent jobban érdekli az, hogy milyen mélyre hatolnak a gyökereid, mint az, hogy milyen magasra nyúlnak az ágaid. Neki többet számít a minőség, mint a mennyiség. Isten „gondoskodik a minőségről, mielőtt rákerülne a márkajelzés”. Ezért van az, hogy a küzdelmeidet felhasználja az olyan talaj (és lélek) kimunkálására, amilyen a jó gyümölcs terméséhez szükséges. És még valami: Időről időre megenged viharokat, hogy elfújja azokat az embereket és dolgokat, melyek akadályozzák terméshozó munkáját benned.




2005 © www.intranet.hu