Naplom.com - Naplóm

Az első, hogy hiába a meghívó, ha nem reagálnak rá. Hiába a szép szó, ha süket fülekre talál. Hiába a meghallott isteni hívogatás, ha nem érti/érzi meg valaki a mögöttes lényeget – Isten szeret, s szeretetből cselekszik -, akkor azt sem tudja, miről marad le végérvényesen.

A második tanulság, hogy az utolsó pillanatokban is be lehet kerülni az Isten országába, ott lehet üldögélni a nagy lakomán, de még onnan is kipenderíthetik az embert, ha nem fogja fel, hogy milyen az a Hely, ahol ő most ott vendégként ott lehet… Ünneplő(!) gyülekezet ez, s az ünneplésnek koreográfiája, sőt egyéb kellékei is vannak! Mert el lehet fogyasztani a sült halat újságpapírból kibontva is, de a karácsonyi ünneplő asztalra tenni ilyen “csomagolásban” azért az… mégiscsak érzéketlenség lenne! Ahol mi magunk is nagyon-nagyon fontosak vagyunk a meghívó “házigazda” számára, ott nem lehetünk nyersek, magunknak valók, cinikusak, pökhendiek… Illik elfogadni a “játékszabályokat”, hogy az ünnep mindenkinek ünnep legyen.

A harmadik tanulság, hogy még a mennyország kapujától nem messze, a túloldalon is lesznek ünneprontók. Az Isten világát az ember világától elválasztó kapun innen meg szinte magától értődő, hogy vannak, élnek közöttünk olyanok, akik egyenesen élvezetet találnak abban, ha mások örömét elronthatják… Hasonlatosak ők a kicsiny gyermekekhez, amikor is az egyik kisgyermek felépít magának valamit, s a másik – aki még nem képes építeni -, látható élvezettel lerombolja azt. Aki lelkileg kiskorú – s lehet ennek ellenére több diplomája is -, az nemcsak irigykedik mások sikereit látva, de igyekszik gonosz megjegyzéseivel, intrikáival elrontani/elvenni a másik örömét.

A negyedik tanulság, hogy mindennek következménye van – még “odaát” is, még a fehér asztalnál is. Nem lehet hála nélkül, tisztátalan lélekkel részesévé válni a Nagy Ünneplésnek! Aki nem látja, az értéket, akinek nem fáj a szeretet hiánya, az önmaga fölött mondja ki ítéletét makacs önszeretete miatt, s azon se csodálkozhat, ha majd az utolsó pillanatban a Fényből kiesik, s kint találja magát a külső sötétségben, ahol “lesz majd sírás és fogcsikorgatás”, mert nincs ott az Isten, csak az Isten hiányának borzalmasan gyötrő kínja…

Az ember nem okul: elhiszi, hogy az egész Univerzumot Teremtő Isten egy olyan Isten, Aki súlyos áldozatot követel azért, hogy megadja a jót, beleértve a végső Jót is. Áldozattal kiengesztelni, befolyásolni az Istent? (Ez a zsidó, klasszikus Istenfelfogásban lehet hogy “működőképesnek” látszott – Jézus mindenesetre mást tanított. Volt is elég konfrontáció a farizeusok és a Mester között!) Mindenesetre a JóIsten észt is adott, talán azért hogy időnként használjuk is, s levonjuk a következtetéseket. De melyek ezek?

1) A szekták csak egy helyes tanítást ismernek el – az övékét, s aki azt nem fogadja el, az nem hisz.

2) Tanításaik különleges aspektusait hangsúlyozzák, azokat teszik előtérbe. Teljesen mindegy, hogy milyen kérdésről van szó: végidők, ruházkodás vagy éppen étkezés – csakis az ő interpretációjuk az elfogadásra méltó.

3) Támadhatatlannak vélt igazságaik mindig visszavezethetők egy “Vezető”-re, akinek tekintélyét tilos megkérdőjelezni. Amit a Vezető mond, az akkor is úgy van, a BIbliában éppen az ellenkezője áll.

4) A szekta-tagok abszolút intoleránsak a másképpen gondolkodókkal. A másik megértésének és meghallgatásának a minimális fáradtságát sem képesek megtenni, de a saját érvelésüket minden diskurzusban igyekeznek keresztül-verni.

5) Önálló és kritikus gondolkodás teljesen távol áll tőlük. Éppen ezért a szektán belül nem tűrik az egyéni elképzeléseket. Ha valaki mégis próbálkozik, szigorú, nemegyszer kegyetlen módszerekkel téritik vissza a “helyes” útra.

6) A szektás tanítás a függetlenség teljes feladására kényszeríti a tagokat. Szisztematikusan veszik el az egyéntől a minimális döntési lehetőséget is, legvégül a Vezető mondja meg, hogy mi az, amire az egyénnek szüksége van.

7) A fentiekből következik, hogy a szekta teljességel átveszi a kontrollt a szektatagok privát élete fölött is. A Vezető, s az ő “bölcs tanácsa” dönti el, hogy kikkel tarthat kapcsolatot – sőt igen gyakori, hogy a családi köteléket is az “ördög igájaként” magyarázzák, s végül még meglévő szociális kapcsolatai feladására is kényszerítik – mindezt a “testvéri mentő szeretet” jegyében. A szekta beleavatkozik az egyén legintimebb döntésébe – ez a tulajdonképpeni “agymosás” csúcsa -, s átveszi a kontrollt az egyén szexualitása felett is. Rendszeresek a szexuális zaklatások, a kényszerítések. Az egyén megszűnik önmagáért felelősséget hordozni képes, döntéseit egyedül meghozni akaró individuumnak lenni… Helyénvalónak találják a nő alárendeltségét, a férfi döntési-, véleményalkotási pozícója pedig megkérdőjelezhetetlen.

9) Az pedig más csak “hab a tortán”, hogy a szekták az egyén financiális erejének a maximális kihasználására törekszenek. Mert se szeri, se száma a drága hétvégi kurzusoknak, a speciális projekteknek, melyek mind “hitből-fakadó” áldozatkészséget követelnek.

Pedig a Biblia világosan beszél a szektásokról/szektavezérekről: “magukat legeltetik” (Ez 34,2) “a kegyesség látszatát megőrzik ugyan, de annak az erejét megtagadják” (2 Tim 3,5) “víztelen források, forgószéltől sodort ködfoszlányok” (2 Pt 2,17) “ámítók, akik még tovább mennek a rosszban, tévelyegve és másokat is megtévesztve” (2 Tim 3,13) “prófétáik hazugságot prófétálnak, papjaik tetszésük szerint hatalmaskodnak” (Jer 5,31)