Naplom.com - Naplóm
július 11.
Fáraszt, hogy mégis hiába ömölt fejemre a perc lágy, szirupos árja, a koponyám: kerek, fanyar gyümölcs, magányom mégis csonthéjába zárja.
Kemény vagyok és omló por vagyok, nem olvadok és nem köt semmi sem, ketten vagyunk, mikor magam vagyok, a lelkem szikla, testem végtelen.
Kemény vagyok és omló por vagyok, nem olvadok és nem köt semmi sem, ketten vagyunk, mikor magam vagyok, a lelkem szikla, testem végtelen.
De mindez fáraszt. Indulnék tovább, Egyiptomba, fürödni, vagy gyereknek, – csak már az emlék és valami vágy fogyó türelmem alján felderengtek.
S mig ülök, hűs hajnali ágyamon, s mint szemem alját kék lepi a házat, belenyugodni lassan, bágyadón, majd megtanít a virradó alázat.
tizennyolc lettem. van ez így.
július 7.
"...és nem arra vágyom, hogy újat kapjak, hanem hogy visszakapjam a régit. Azt az érzést...azzal a valakivel. "
Írta: sehol (2009.12.31. 00:58)
Írta: sehol (2009.12.31. 00:58)
Több, mint fél éve írtam ezt. Nem szoktam magam visszaolvasni, csupán annyi történt, hogy míg visszaállítgattam a régi bejegyzéseimet megakadt a szemem rajta. Pár percig ültem szótlanul. Megszagoltam a levendulámat, gondolván, az tényleg a régi érzéseket nyújtja. Benne nem csalódtam. Magamban viszont igen. Elcsodálkozom. Elcsodálkozom azon, hogy milyen érdekes és izgalmas módon van az emberi lélek kitalálva. Milyen nagy akaraterővel bírhat egy ember. És elcsodálkozom azon is, hogy milyen akaraterővel és lelkesedéssel bírok én . Lassacskán már azt is elhiszem, hogy ha valamit nagyon akarunk, tiszta és őszinte lelkesedéssel, akkor azt előbb vagy utóbb meg is kapjuk. Én megkaptam. Mégis csalódtam. Nem benne. Magamban. Próbálom most megmagyarázni magamnak, hogy miért vagyok csalódott. Talán túl sokáig kellett várnom, és lassacskán a pillanat azon finom, gyöngéd része elhalványult. Elkoptattam az érzéseket. Hagytam, hogy megfakuljanak, így nem múltak ugyan el, csupán átalakultak. Nem tartottam elég intenzíven a régieket, mert az nagyon fájdalmas lett volna. Mégsem bánom egyetlen percét sem a "megtett útnak". Ha nem jártam volna végig, soha nem tapasztaltam volna meg néhány dolgot. Nem tanultam volna meg a feltétlen őszinteséget. Azt sem bánom, hogy olykor kételyekkel kellett küzdenem, mert ma már tudom, hogy ezek a kételyek ösztönöztek arra, hogy ne álljak meg. Ne hagyjam félbe a befejezetlen dolgokat ; hogy tudjak dönteni. Nem az számít, hogy a döntés helyes vagy helytelen volt e , hanem az, hogy megtanultam, hogy kikerülhetetlenül döntenem kell.
Amit most leírtam, mosolyogva és boldogan írtam. Örülök, hogy így történt. És tanultam még valamit. Valami nagyon fontosat:
Amit most leírtam, mosolyogva és boldogan írtam. Örülök, hogy így történt. És tanultam még valamit. Valami nagyon fontosat:
" ...mert a virágban benne van a Szerelem igazi értelme. Aki megpróbálja birtokolni, az látja, hogy mint hervad el szépsége. De aki csak nézi a mezőn, annak mindig megmarad. "
belépés
2005 © www.intranet.hu