Reményik Sándor: Ne
ítélj
Istenem, add, hogy ne ítéljek
-
Már tudom én, honnan ered,
Micsoda mélységből a
vétek,
Az enyém és a másoké,
Az egyesé, a
népeké.
Istenem, add, hogy ne ítéljek.
Istenem, add,
hogy ne bíráljak:
Erényt, hibát és tévedést
Egy óriás
összhangnak lássak -
A dolgok olyan bonyolultak
És
végül mégis mindenek
Elhalkulnak és kisimulnak
És
lábaidhoz együtt hullnak.
Mi olyan együgyűn ítélünk
S a
dolgok olyan bonyolultak.
Istenem, add, hogy minél halkabb
legyek -
Versben, s mindennapi beszédben
Csak a
szükségeset beszéljem.
De akkor szómban súly legyen s
erő
S mégis egyre inkább simogatás:
Ezer kardos szónál
többet tevő.
S végül ne legyek más, mint egy szelíd igen vagy
nem,
De egyre inkább csak igen.
Mindenre ámen és
igen.
Szelíd lepke, mely a szívek kelyhére ül.
Ámen.
Igen. És a gonosztól van
Minden
azonfelül.