Naplom.com - Naplóm
február 6.2010. február 4.
A tanítás a legnemesebb és legnagyszerűbb
feladat a világon! Kezdve a csecsemőkortól egészen az egyetemi
katedráig, sőt azon túl is. Ha méltósággal végezhetik, akkor ez a
legnagyobb örömforrás, ha méltatlan körülmények között, kényszerűen
csinálják, akkor az egyik legtöbb nyomorúság ebből fakad:
teljesítménykényszerből fakadó szorongás, önértékelési zavar,
frusztráció stb. Nem mondok újat, ha azt állítom: válságban van az
oktatás! A válság nem amiatt van, mert nincs elég digitális tábla vagy
számítógép az iskolákban. A válság oka az örömtelenség! Ha nincs meg az
ismeretlen megismerésének felfedezéses izgalma, a rácsodálkozás öröme,
akkor pont az nincs meg a pedagógiában, ami annak a célja, hogy necsak
tudást adjon tovább, de jellemet is formáljon. Mára – tisztelet a
kivételeknek -, az iskolák nagyrésze szolgáltatóként működik az
“elpiacosodott” oktatásügyben, az iskolák egymásra licitálnak, hogy mit
képesek nyújtani a leendő tanulóiknak, s a jóhiszemű szülők el is
hiszik a propaganda-szövegeket – egyik ilyen a varázsszó a
“kompetencia” -, s már nyúlnak is mélyen a zsebükbe, hogy teljesítsék a
financiális kötelességüket utódjaikkal kapcsolatban. Mindeközben
remélik a sikert… Aztán kiderül, hogy nemcsakhogy munkahelyet nem talál
gyermekük – százezret meghaladó csak a diplomás munkanélküliek száma -,
de értelmes munkát sem. S ha a munka csak a pénz megszerzésének a
kényszerű eszköze, akkor egy idő után belefárad az ember, örömtelenné
válik az, ami élethossziglan örömet kellene hogy adjon…
A tanulás nem könnyű feladat. Sikere sem csak a tanítón múlik, hanem azon is, akit tanítanak. Tanuló és tanár, nevelő és növendék egymástól elválaszthatatlanok, kell, hogy bízzanak egymásban, abban, hogy a másik tudja a dolgát, és meg is teszi azt. Az eredmény ebben az együttműködésben lehetséges. Isten is a vele való közösségben oktat bennünket. Ő biztosan nem hibázik, és nekünk is megadja a lehetőséget arra, hogy vele önként együttműködve formálódjunk azzá, akikké teremtő terve szerint lennünk kell. Ennek első lépése, hogy belátjuk igazságát, s ha valamit nem is értenénk, tudjuk, hogy ő jobban tudja nálunk. Így, ha hibánkat korrigálja, s e korrekció fájdalmas, akkor sem elfordulunk vagy menekülünk tőle, hanem még inkább hozzábújunk, hogy közelsége, szeretete gyógyítson, vigasztaljon minket. Így lehetséges, hogy földi életünk tanulópályája után hozzá érkezve, végre megértve mindent, amit velünk cselekedett, elmondhatjuk majd: köszönjük, drága Mesterünk!
A te igazságod Krisztus. Már pedig Ő nagyobb, mint a bűnöd, vagy akár az egész világ bűne. Krisztus élete és váltsága erősebb, mint a te halálod és az egész pokol. Hatalmas vigasztalás ez, melynek birtokában szíved az ördögnek fittyet hányva, bátran dacolhat minden ő erejének zaklató rettentéseivel. Bűn! – kárhoztatni akarsz? Hát csak tedd ezt előbb Krisztussal, ki nekem szerelmes Megváltóm, Főpapom és Közbenjáróm az Atyánál! Halál! – el akarsz nyelni? Kezdd el odafenn Krisztuson, mert Ő az én főm! Ördög, világ! – gyötörni akarsz rettentéseiddel? Rántsad le először Krisztust a trónjáról! Egyszóval: semmitől se félek, még ha villám csapkod is fölöttem s minden összedől is körülöttem. Hiszen enyém a Krisztus, szenvedésével, halálával és életével együtt. Enyém a Szentlélek minden vigasztalásával. Ráadásul az Atya is enyém, aki kegyelmesen Szentlelket küld, hogy szívemnek Krisztust hirdesse és vigasztalásával betöltsön.
Bár vész hangja harsan,
A te árnyékodban
Nem bánt félelem.
A föld megindulhat,
Szikla leomolhat,
Csak te légy velem.
Bűn, halál törjön reám,
Hatalmával meg nem ejthet,
Megtart hív szerelmed.
A te szívedben is sokféle elégedetlenség és lehangoltság rejlik még? Nem tudod, hogy a sötét gondolatok, érzések mindig mélyebbre hatolnak, és végül egész bensődet megfertőzik, úgy hogy arcod is mogorva lesz? Nem veszed észre, hogy teher vagy környezeted számára és megijednek tőled? Rossz kedveddel másokat is befolyásolsz, békétlenségeddel mások békességét is elveszed. Ismerd fel vakságodat, önfejűségedet, engedd, hogy az Úr Jézus lelkedbe világítson, s akkor lénye belőled is ragyog.
A tanulás nem könnyű feladat. Sikere sem csak a tanítón múlik, hanem azon is, akit tanítanak. Tanuló és tanár, nevelő és növendék egymástól elválaszthatatlanok, kell, hogy bízzanak egymásban, abban, hogy a másik tudja a dolgát, és meg is teszi azt. Az eredmény ebben az együttműködésben lehetséges. Isten is a vele való közösségben oktat bennünket. Ő biztosan nem hibázik, és nekünk is megadja a lehetőséget arra, hogy vele önként együttműködve formálódjunk azzá, akikké teremtő terve szerint lennünk kell. Ennek első lépése, hogy belátjuk igazságát, s ha valamit nem is értenénk, tudjuk, hogy ő jobban tudja nálunk. Így, ha hibánkat korrigálja, s e korrekció fájdalmas, akkor sem elfordulunk vagy menekülünk tőle, hanem még inkább hozzábújunk, hogy közelsége, szeretete gyógyítson, vigasztaljon minket. Így lehetséges, hogy földi életünk tanulópályája után hozzá érkezve, végre megértve mindent, amit velünk cselekedett, elmondhatjuk majd: köszönjük, drága Mesterünk!
A te igazságod Krisztus. Már pedig Ő nagyobb, mint a bűnöd, vagy akár az egész világ bűne. Krisztus élete és váltsága erősebb, mint a te halálod és az egész pokol. Hatalmas vigasztalás ez, melynek birtokában szíved az ördögnek fittyet hányva, bátran dacolhat minden ő erejének zaklató rettentéseivel. Bűn! – kárhoztatni akarsz? Hát csak tedd ezt előbb Krisztussal, ki nekem szerelmes Megváltóm, Főpapom és Közbenjáróm az Atyánál! Halál! – el akarsz nyelni? Kezdd el odafenn Krisztuson, mert Ő az én főm! Ördög, világ! – gyötörni akarsz rettentéseiddel? Rántsad le először Krisztust a trónjáról! Egyszóval: semmitől se félek, még ha villám csapkod is fölöttem s minden összedől is körülöttem. Hiszen enyém a Krisztus, szenvedésével, halálával és életével együtt. Enyém a Szentlélek minden vigasztalásával. Ráadásul az Atya is enyém, aki kegyelmesen Szentlelket küld, hogy szívemnek Krisztust hirdesse és vigasztalásával betöltsön.
Bár vész hangja harsan,
A te árnyékodban
Nem bánt félelem.
A föld megindulhat,
Szikla leomolhat,
Csak te légy velem.
Bűn, halál törjön reám,
Hatalmával meg nem ejthet,
Megtart hív szerelmed.
A te szívedben is sokféle elégedetlenség és lehangoltság rejlik még? Nem tudod, hogy a sötét gondolatok, érzések mindig mélyebbre hatolnak, és végül egész bensődet megfertőzik, úgy hogy arcod is mogorva lesz? Nem veszed észre, hogy teher vagy környezeted számára és megijednek tőled? Rossz kedveddel másokat is befolyásolsz, békétlenségeddel mások békességét is elveszed. Ismerd fel vakságodat, önfejűségedet, engedd, hogy az Úr Jézus lelkedbe világítson, s akkor lénye belőled is ragyog.
hozzászólások
Még nincs hozzászólás!
hozzászólás írása
Hozzászólás írásához be kell lépni!
2005 © www.intranet.hu