Naplom.com - Naplóm
augusztus 5.JELENÉSEK KÖNYVE 22. RÉSZ
[Jel. 22.1] Azután megmutatta nekem az élet vizének fénylő folyamát, mely olyan
mint a kristály, amely Istennek és a Báránynak trónjából jön elő.
[Jel. 22.2] Piacának közepén, a folyamon innen és túl az élet ligete van, mely tizenkétszer terem gyümölcsöt, havonként adja meg gyümölcsét. A liget levelei a nemzetek gyógyítására valók.
[Jel. 22.3] Ott többé nem lesz semmi átkozott. Istennek és a Báránynak trónja lesz benne, és rabszolgái ott szolgálnak majd neki.
[Jel. 22.4] Látni fogják orcáját és neve homlokukon lesz.
[Jel. 22.5] Éjszaka nem lesz ott, nem lesz szükségük lámpafényre, sem napfényre, mert az Úr, az Isten világossága fogja beragyogni őket. Királyokként fognak uralkodni az örök korok korain át.
[Jel. 22.6] Majd így szólt hozzám: "Ezek a beszédek megbízhatók és igazak." Az Úr, a próféták szellemeinek Istene, küldte el angyalát, hogy rabszolgáinak megmutassa azokat a dolgokat, melyeknek sietve kell megtörténniük.
[Jel. 22.7] "Hirtelen megyek (jövök) el. Boldog az, aki megőrzi e könyv prófétáló beszédeit."
[Jel. 22.8] Én, János vagyok az, aki hallom és látom e dolgokat. Mikor meghallottam és megláttam ezeket, földre estem, hogy a lábát csókolva imádjam azt az angyalt, aki nekem e dolgokat mutatta.
[Jel. 22.9] De ő így szólt: "Vigyázz! Ne tedd! Rabszolgatársad vagyok neked is, testvéreidnek is és mindazoknak, akik őrzik e könyv beszédeit. Istent imádd!"
[Jel. 22.10] Majd így szólt hozzám: "Ne pecsételd le a könyv prófétáló beszédeit, mert az idő közel!
[Jel. 22.11] Aki hamis, ártson ezután is, a mocskos mocskolódjék tovább, az igazságos legyen tovább is igazságos, és a szent szentelődjék meg.
[Jel. 22.12] Lám, sietve megyek (jövök)! A bér velem, hogy kinek-kinek megfizessek aszerint, amilyen a cselekedete.
[Jel. 22.13] Én vagyok az Alfa és az Omega, az első és utolsó, a kezdet és a vég.
[Jel. 22.14] Boldogok, akik megmossák ruháikat, hogy joguk legyen az élet ligetéhez és ahhoz, hogy a kapukon át bemenjenek a városba.
[Jel. 22.15] Kívül maradnak az ebek, a varázslók, a paráznák, a gyilkosok, a bálványimádók s mindenki, aki kedveli és teszi a hazugságot.
[Jel. 22.16] Én, Jézus, elküldtem angyalomat, hogy az eklézsiákban tanúskodjék előttetek e dolgokról. Én vagyok Dávid gyökere és nemzetsége, ama fénylő hajnali csillag."
[Jel. 22.17] A Szellem és a menyasszony ezt mondják: "Jövel!" Aki hallgatja, mondja ezt: "Jövel!" Aki szomjazik, jöjjön el, és aki akarja, vegye az élet vizét ingyen.
[Jel. 22.18] Bizonyságot teszek mindenkinek, aki e könyv prófétáló beszédeit hallgatja: "Ha valaki hozzátesz ezekhez, az Isten is rárakja arra e könyvben megírt csapásokat,
[Jel. 22.19] ha valaki elvesz e prófétáló könyv beszédeiből, annak részét az Isten is el fogja venni az élet ligetéből és a szent városból, azokból a dolgokból, melyek e könyvben megírattak."
[Jel. 22.20] Azt mondja az, aki e dolgok mellett tanúskodik: "Csakugyan! Sietve megyek (jövök) el!" Ámen! Jövel Uram Jézus!
[Jel. 22.21] Az Úrnak, Jézusnak kegyelme mindenekkel!
[Jel. 22.2] Piacának közepén, a folyamon innen és túl az élet ligete van, mely tizenkétszer terem gyümölcsöt, havonként adja meg gyümölcsét. A liget levelei a nemzetek gyógyítására valók.
[Jel. 22.3] Ott többé nem lesz semmi átkozott. Istennek és a Báránynak trónja lesz benne, és rabszolgái ott szolgálnak majd neki.
[Jel. 22.4] Látni fogják orcáját és neve homlokukon lesz.
[Jel. 22.5] Éjszaka nem lesz ott, nem lesz szükségük lámpafényre, sem napfényre, mert az Úr, az Isten világossága fogja beragyogni őket. Királyokként fognak uralkodni az örök korok korain át.
[Jel. 22.6] Majd így szólt hozzám: "Ezek a beszédek megbízhatók és igazak." Az Úr, a próféták szellemeinek Istene, küldte el angyalát, hogy rabszolgáinak megmutassa azokat a dolgokat, melyeknek sietve kell megtörténniük.
[Jel. 22.7] "Hirtelen megyek (jövök) el. Boldog az, aki megőrzi e könyv prófétáló beszédeit."
[Jel. 22.8] Én, János vagyok az, aki hallom és látom e dolgokat. Mikor meghallottam és megláttam ezeket, földre estem, hogy a lábát csókolva imádjam azt az angyalt, aki nekem e dolgokat mutatta.
[Jel. 22.9] De ő így szólt: "Vigyázz! Ne tedd! Rabszolgatársad vagyok neked is, testvéreidnek is és mindazoknak, akik őrzik e könyv beszédeit. Istent imádd!"
[Jel. 22.10] Majd így szólt hozzám: "Ne pecsételd le a könyv prófétáló beszédeit, mert az idő közel!
[Jel. 22.11] Aki hamis, ártson ezután is, a mocskos mocskolódjék tovább, az igazságos legyen tovább is igazságos, és a szent szentelődjék meg.
[Jel. 22.12] Lám, sietve megyek (jövök)! A bér velem, hogy kinek-kinek megfizessek aszerint, amilyen a cselekedete.
[Jel. 22.13] Én vagyok az Alfa és az Omega, az első és utolsó, a kezdet és a vég.
[Jel. 22.14] Boldogok, akik megmossák ruháikat, hogy joguk legyen az élet ligetéhez és ahhoz, hogy a kapukon át bemenjenek a városba.
[Jel. 22.15] Kívül maradnak az ebek, a varázslók, a paráznák, a gyilkosok, a bálványimádók s mindenki, aki kedveli és teszi a hazugságot.
[Jel. 22.16] Én, Jézus, elküldtem angyalomat, hogy az eklézsiákban tanúskodjék előttetek e dolgokról. Én vagyok Dávid gyökere és nemzetsége, ama fénylő hajnali csillag."
[Jel. 22.17] A Szellem és a menyasszony ezt mondják: "Jövel!" Aki hallgatja, mondja ezt: "Jövel!" Aki szomjazik, jöjjön el, és aki akarja, vegye az élet vizét ingyen.
[Jel. 22.18] Bizonyságot teszek mindenkinek, aki e könyv prófétáló beszédeit hallgatja: "Ha valaki hozzátesz ezekhez, az Isten is rárakja arra e könyvben megírt csapásokat,
[Jel. 22.19] ha valaki elvesz e prófétáló könyv beszédeiből, annak részét az Isten is el fogja venni az élet ligetéből és a szent városból, azokból a dolgokból, melyek e könyvben megírattak."
[Jel. 22.20] Azt mondja az, aki e dolgok mellett tanúskodik: "Csakugyan! Sietve megyek (jövök) el!" Ámen! Jövel Uram Jézus!
[Jel. 22.21] Az Úrnak, Jézusnak kegyelme mindenekkel!
augusztus 5.JELENÉSEK KÖNYVE 21. RÉSZ
[Jel. 21.1] Erre új eget és új földet láttam, mert az első ég és az első föld
tovatűntek, és tenger nem volt többé.
[Jel. 21.2] Azután a szent várost, az Új Jeruzsálemet láttam, amint Istentől az égből leszállt, felkészülve, akárcsak egy férje számára felékesített menyasszony.
[Jel. 21.3] Majd egy hatalmas szózatot hallottam, mely a trónból hangzott fel, s mely ezt mondta: "Íme, az Isten sátora az emberekkel együtt van, náluk üti fel sátorát. Az ő népeivé lesznek, s az Isten maga lesz velük.
[Jel. 21.4] A szemükről minden könnyet le fog törölni. A halál nem lesz többé, sem gyász, sem kiáltás, sem vesződés nem lesz többé. Mert az elsők elmúltak."
[Jel. 21.5] És szólt a trónon ülő: "Íme, mindeneket megújítok." - "Írd meg!" - mondta azután. - "Ezek a beszédek megbízhatóak és igazak."
[Jel. 21.6] Azután így szólt hozzám: "Megvannak hát. Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég. Én a szomjazónak az élet forrásából ingyen adok inni.
[Jel. 21.7] A győzelmes örökrészül fogja kapni ezeket. Én annak Istene leszek, és ő fiammá lesz.
[Jel. 21.8] De a gyávák, hitetlenek, megutáltak, gyilkosok, paráznák, varázslók, bálványimádók és az összes hazugok részüket a tűzzel és kénkővel égő mocsárban lelik majd, mely a második halál."
[Jel. 21.9] Eljött azután ama hét angyal közül az egyik, akik az utolsó hét csapással telt hét csészét tartották, és ilyen beszédbe kezdett velem: "Jer, megmutatom neked a menyasszonyt, a Bárány feleségét."
[Jel. 21.10] Szellemben elvitt engem azután egy nagy és magas hegyre, s azon megmutatta a szent várost, Jeruzsálemet, mely Istentől az égből szállott alá
[Jel. 21.11] s rajta van az Isten dicsősége. A fényár, melyben úszott, hasonlított a legdrágább kőnek, a kristályként csillogó jáspisnak fényéhez.
[Jel. 21.12] Nagy és magas fala volt, tizenkét kapuja, a kapukon tizenkét angyal, rájuk nevek írva, Izráel fiai tizenkét törzsének nevei.
[Jel. 21.13] Napkeletről három kapu volt, északról három kapu, délről három kapu és napnyugatról három kapu.
[Jel. 21.14] A város falának tizenkét alapja volt, rajtuk tizenkét név, a Bárány tizenkét apostolának neve.
[Jel. 21.15] Annál, aki velem beszélt, arany mérővessző volt, hogy azzal megmérje a várost, annak kapuit és annak falát.
[Jel. 21.16] A város négyszögben feküdt, hosszúsága annyi volt, mint a szélessége. Azután a várost mérte meg a vesszővel, tizenkétezer stádiumra. Hosszúsága, szélessége, magassága egyenlő.
[Jel. 21.17] Majd a falát mérte meg száznegyvennégy hüvelyknek emberi mértékkel, mely angyali.
[Jel. 21.18] A falba épített kövek jáspisból voltak, és a város tiszta arany volt, hasonló a tiszta üveghez.
[Jel. 21.19] A város falának alapjai mindenféle drágakővel voltak ékesítve. Az első alap jáspis volt, a második zafír, a harmadik kalcedon, a negyedik smaragd,
[Jel. 21.20] az ötödik szárdoniksz, a hatodik szárdiusz, a hetedik krizolin, a nyolcadik berillusz, a kilencedik topáz, a tizedik krizopráz, a tizenegyedik jácint, a tizenkettedik ametiszt.
[Jel. 21.21] A tizenkét kapu tizenkét gyöngy, minden egyes kapu egy gyöngyből volt. A város piaca tiszta arany volt, de olyan, mint az áttetsző üveg.
[Jel. 21.22] Templomot nem láttam abban, mert az Úr, az Isten, a mindeneken Uralkodó annak temploma és a Bárány.
[Jel. 21.23] A városnak sem napra nincs szüksége, sem holdra, hogy megvilágosodjék, mert az Isten dicsősége tette azt világossá, szövétneke pedig a Bárány.
[Jel. 21.24] A nemzetek a város fényénél fognak járni, a föld királyai is abba viszik be dicsőségüket.
[Jel. 21.25] A város kapuit nem zárják be nappal, éjszaka ugyanis nem lesz ott.
[Jel. 21.26] A nemezetek dicsőségét és megbecsülését abba viszik be.
[Jel. 21.27] Ám nem megy abba be semmi közönséges, sem olyan, aki utálatosságot és hazugságot cselekszik, hanem csak azok, akik a Bárány életkönyvébe be vannak írva.
[Jel. 21.2] Azután a szent várost, az Új Jeruzsálemet láttam, amint Istentől az égből leszállt, felkészülve, akárcsak egy férje számára felékesített menyasszony.
[Jel. 21.3] Majd egy hatalmas szózatot hallottam, mely a trónból hangzott fel, s mely ezt mondta: "Íme, az Isten sátora az emberekkel együtt van, náluk üti fel sátorát. Az ő népeivé lesznek, s az Isten maga lesz velük.
[Jel. 21.4] A szemükről minden könnyet le fog törölni. A halál nem lesz többé, sem gyász, sem kiáltás, sem vesződés nem lesz többé. Mert az elsők elmúltak."
[Jel. 21.5] És szólt a trónon ülő: "Íme, mindeneket megújítok." - "Írd meg!" - mondta azután. - "Ezek a beszédek megbízhatóak és igazak."
[Jel. 21.6] Azután így szólt hozzám: "Megvannak hát. Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég. Én a szomjazónak az élet forrásából ingyen adok inni.
[Jel. 21.7] A győzelmes örökrészül fogja kapni ezeket. Én annak Istene leszek, és ő fiammá lesz.
[Jel. 21.8] De a gyávák, hitetlenek, megutáltak, gyilkosok, paráznák, varázslók, bálványimádók és az összes hazugok részüket a tűzzel és kénkővel égő mocsárban lelik majd, mely a második halál."
[Jel. 21.9] Eljött azután ama hét angyal közül az egyik, akik az utolsó hét csapással telt hét csészét tartották, és ilyen beszédbe kezdett velem: "Jer, megmutatom neked a menyasszonyt, a Bárány feleségét."
[Jel. 21.10] Szellemben elvitt engem azután egy nagy és magas hegyre, s azon megmutatta a szent várost, Jeruzsálemet, mely Istentől az égből szállott alá
[Jel. 21.11] s rajta van az Isten dicsősége. A fényár, melyben úszott, hasonlított a legdrágább kőnek, a kristályként csillogó jáspisnak fényéhez.
[Jel. 21.12] Nagy és magas fala volt, tizenkét kapuja, a kapukon tizenkét angyal, rájuk nevek írva, Izráel fiai tizenkét törzsének nevei.
[Jel. 21.13] Napkeletről három kapu volt, északról három kapu, délről három kapu és napnyugatról három kapu.
[Jel. 21.14] A város falának tizenkét alapja volt, rajtuk tizenkét név, a Bárány tizenkét apostolának neve.
[Jel. 21.15] Annál, aki velem beszélt, arany mérővessző volt, hogy azzal megmérje a várost, annak kapuit és annak falát.
[Jel. 21.16] A város négyszögben feküdt, hosszúsága annyi volt, mint a szélessége. Azután a várost mérte meg a vesszővel, tizenkétezer stádiumra. Hosszúsága, szélessége, magassága egyenlő.
[Jel. 21.17] Majd a falát mérte meg száznegyvennégy hüvelyknek emberi mértékkel, mely angyali.
[Jel. 21.18] A falba épített kövek jáspisból voltak, és a város tiszta arany volt, hasonló a tiszta üveghez.
[Jel. 21.19] A város falának alapjai mindenféle drágakővel voltak ékesítve. Az első alap jáspis volt, a második zafír, a harmadik kalcedon, a negyedik smaragd,
[Jel. 21.20] az ötödik szárdoniksz, a hatodik szárdiusz, a hetedik krizolin, a nyolcadik berillusz, a kilencedik topáz, a tizedik krizopráz, a tizenegyedik jácint, a tizenkettedik ametiszt.
[Jel. 21.21] A tizenkét kapu tizenkét gyöngy, minden egyes kapu egy gyöngyből volt. A város piaca tiszta arany volt, de olyan, mint az áttetsző üveg.
[Jel. 21.22] Templomot nem láttam abban, mert az Úr, az Isten, a mindeneken Uralkodó annak temploma és a Bárány.
[Jel. 21.23] A városnak sem napra nincs szüksége, sem holdra, hogy megvilágosodjék, mert az Isten dicsősége tette azt világossá, szövétneke pedig a Bárány.
[Jel. 21.24] A nemzetek a város fényénél fognak járni, a föld királyai is abba viszik be dicsőségüket.
[Jel. 21.25] A város kapuit nem zárják be nappal, éjszaka ugyanis nem lesz ott.
[Jel. 21.26] A nemezetek dicsőségét és megbecsülését abba viszik be.
[Jel. 21.27] Ám nem megy abba be semmi közönséges, sem olyan, aki utálatosságot és hazugságot cselekszik, hanem csak azok, akik a Bárány életkönyvébe be vannak írva.
augusztus 5.JELENÉSEK KÖNYVE 20. RÉSZ
[Jel. 20.1] Azután láttam. Egy másik angyal szállt alá az égből, akinél
a feneketlen mélység kulcsa volt, és kezében nagy lánc.
[Jel. 20.2] Ez uralma alá kerítette a sárkányt, amaz ősi kígyót, aki vádló és a sátán, megkötözte ezer esztendőre
[Jel. 20.3] és bevetette a feneketlen mélységbe. Azután bezárta a mélységet és pecsétet tett rája, hogy ne tévelyítse tovább a nemzeteket, míg az ezer esztendő végéhez nem érkezik. Azután kevés időre fel kell őt oldozni.
[Jel. 20.4] Trónokat láttam. Voltak, akik rájuk ültek, s azokra ítélethozatalt bíztak. Láttam azután azokat a lelkeket, akiket Jézus tanúságtételéért és az Isten igéjéért lefejeztek, akik nem borultak földre a fenevad előtt, sem annak képmása előtt, akik nem vették sem homlokukra, sem kezükre a bélyeget: ezek megelevenedtek és a Krisztussal együtt királyságra léptek ezer évig.
[Jel. 20.5] A többi halott nem elevenedett meg, amíg az ezer esztendő véget nem ért. Ez az első feltámadás.
[Jel. 20.6] Boldog és szent az, aki részt kap az első feltámadásban. Hozzájuk nincs joga a második halálnak, hanem az Isten és a Krisztus papjaivá lesznek, és vele fognak uralkodni ezer esztendőn át.
[Jel. 20.7] Ha aztán végéhez érkezik az ezer esztendő, eloldják tömlöcéből a sátánt.
[Jel. 20.8] Az elmegy majd, hogy a föld négy sarkán levő nemzeteket, Gógot és Magógot eltévelyítse, s harcra összegyűjtse őket, azokat, akiknek száma annyi, mint a tenger fövenyéé.
[Jel. 20.9] Ezek felmentek azután a föld térségére s körülvették a szentek táborát és a szeretett várost. De az égből tűz szállt alá és megemésztette őket.
[Jel. 20.10] Ekkor a vádlót, aki eltévelyítette őket, belevetették a tüzes és kénköves mocsárba, ahol a fenevad és a hamis próféta voltak. Ott fognak kínlódni nappal és éjjel az örök korok korain keresztül.
[Jel. 20.11] Láttam azután egy nagy, fehér trónt és a rajta ülőt. Ennek orcája elől elfutott a föld és az ég, úgyhogy helyet nem találtak többé számukra.
[Jel. 20.12] Azután láttam a halottakat, a nagyokat és a kicsinyeket, amint a trón előtt álltak. Könyveket nyitottak fel, majd egy másik könyv nyílt meg, mely az élet könyve. Ekkor megítélték a halottakat a könyvekben írottakból tetteiknek megfelelően.
[Jel. 20.13] A tenger kiadta a benne levő halottakat, a halál és a láthatatlan ország is kiadták a bennük levő halottakat, és minden egyest megítéltek tetteiknek megfelelően.
[Jel. 20.14] Ekkor a halált és a láthatatlan országot bevetették a tüzes mocsárba. Ez a második halál a tüzes mocsár.
[Jel. 20.15] Ha valakit nem találtak az élet könyvébe beírva, bevetették a tüzes mocsárba.
[Jel. 20.2] Ez uralma alá kerítette a sárkányt, amaz ősi kígyót, aki vádló és a sátán, megkötözte ezer esztendőre
[Jel. 20.3] és bevetette a feneketlen mélységbe. Azután bezárta a mélységet és pecsétet tett rája, hogy ne tévelyítse tovább a nemzeteket, míg az ezer esztendő végéhez nem érkezik. Azután kevés időre fel kell őt oldozni.
[Jel. 20.4] Trónokat láttam. Voltak, akik rájuk ültek, s azokra ítélethozatalt bíztak. Láttam azután azokat a lelkeket, akiket Jézus tanúságtételéért és az Isten igéjéért lefejeztek, akik nem borultak földre a fenevad előtt, sem annak képmása előtt, akik nem vették sem homlokukra, sem kezükre a bélyeget: ezek megelevenedtek és a Krisztussal együtt királyságra léptek ezer évig.
[Jel. 20.5] A többi halott nem elevenedett meg, amíg az ezer esztendő véget nem ért. Ez az első feltámadás.
[Jel. 20.6] Boldog és szent az, aki részt kap az első feltámadásban. Hozzájuk nincs joga a második halálnak, hanem az Isten és a Krisztus papjaivá lesznek, és vele fognak uralkodni ezer esztendőn át.
[Jel. 20.7] Ha aztán végéhez érkezik az ezer esztendő, eloldják tömlöcéből a sátánt.
[Jel. 20.8] Az elmegy majd, hogy a föld négy sarkán levő nemzeteket, Gógot és Magógot eltévelyítse, s harcra összegyűjtse őket, azokat, akiknek száma annyi, mint a tenger fövenyéé.
[Jel. 20.9] Ezek felmentek azután a föld térségére s körülvették a szentek táborát és a szeretett várost. De az égből tűz szállt alá és megemésztette őket.
[Jel. 20.10] Ekkor a vádlót, aki eltévelyítette őket, belevetették a tüzes és kénköves mocsárba, ahol a fenevad és a hamis próféta voltak. Ott fognak kínlódni nappal és éjjel az örök korok korain keresztül.
[Jel. 20.11] Láttam azután egy nagy, fehér trónt és a rajta ülőt. Ennek orcája elől elfutott a föld és az ég, úgyhogy helyet nem találtak többé számukra.
[Jel. 20.12] Azután láttam a halottakat, a nagyokat és a kicsinyeket, amint a trón előtt álltak. Könyveket nyitottak fel, majd egy másik könyv nyílt meg, mely az élet könyve. Ekkor megítélték a halottakat a könyvekben írottakból tetteiknek megfelelően.
[Jel. 20.13] A tenger kiadta a benne levő halottakat, a halál és a láthatatlan ország is kiadták a bennük levő halottakat, és minden egyest megítéltek tetteiknek megfelelően.
[Jel. 20.14] Ekkor a halált és a láthatatlan országot bevetették a tüzes mocsárba. Ez a második halál a tüzes mocsár.
[Jel. 20.15] Ha valakit nem találtak az élet könyvébe beírva, bevetették a tüzes mocsárba.
augusztus 5.JELENÉSEK KÖNYVE 19. RÉSZ
[Jel. 19.1] Amit ezek után hallottam, olyan volt, mintha óriási tömeg nagy hangon
szólna a mennyben: "Hallelujah! A megmentés, a dicsőség és a hatalom Istenünké!
[Jel. 19.2] Mert igazak és igazságosak az ő ítéletei. Mert elítélte a nagy paráznát, aki paráznaságával megrontotta a földet. Rabszolgáinak vérét megtorolta annak kezén."
[Jel. 19.3] Másodszor is szóltak: "Hallelujah! Füstje felszáll az örök korok korain át!"
[Jel. 19.4] Erre a huszonnégy vén és a négy élőlény leborult és imádta a trónon ülő Istent. "Ámen! Hallelujah!" - mondták.
[Jel. 19.5] Ekkor a tróntól szózat hallatszott: "Magasztaljátok a mi Istenünket ti rabszolgái mind, ti, kik félitek őt, kicsinyek és nagyok."
[Jel. 19.6] Majd úgy hallottam, mintha nagy tömeg szólna, mintha sok víz zúgna, mintha erős mennydörgések hangja szólna. "Hallelujah! Mert királyságra lépett az Úr, a mi Istenünk, a mindeneken uralkodó.
[Jel. 19.7] Örüljünk, ujjongjunk, adjunk dicsőséget neki. Mert eljött a Bárány menyegzője, s asszonya felkészítette magát.
[Jel. 19.8] Megadták neki, hogy fénylő, tiszta gyolcsba burkolózzék." A gyolcs a szentek igazságos viselkedése.
[Jel. 19.9] "Írd meg: Boldogok, akik a Bárány menyegzői lakomájára hivatalosak!" - mondta nekem. Azután így szólt hozzám: "Ezek az Isten igaz beszédei."
[Jel. 19.10] Én erre lábához borultam, hogy imádjam őt, de ő így szólt hozzám: "Vigyázz! Ne tedd! Rabszolgatársad vagyok, meg testvéreidé, akiknél Jézus bizonyságtétele van. Az Istent imádd! Mert Jézus bizonyságtétele a prófétaság szelleme."
[Jel. 19.11] Láttam. Megnyílt az ég és egyszerre egy fehér ló tűnt fel, a rajta ülőt Hűségesnek és Igaznak nevezik. Igazságosan ítél és hadakozik.
[Jel. 19.12] Szeme tűzláng, fején sok korona. Írott név van rajta, melyet senki sem ismer, csak ő.
[Jel. 19.13] Köpeny burkolja be, mely vérben ázott. Neve így hangzik: az Isten igéje.
[Jel. 19.14] Fehér lovakon követték, fényes, tiszta gyolcsba öltözötten a mennybeli seregek.
[Jel. 19.15] Szájából éles pallos jön ki, hogy azzal vágja a nemzeteket. Vasvesszővel fogja őket terelgetni. Ő tapossa majd a Mindeneken Uralkodó Isten haragos indulata borának sajtóját.
[Jel. 19.16] Köpenyére, éspedig tomporára, egy név van írva: "Királyoknak Királya és Uraknak Ura."
[Jel. 19.17] Láttam! Egy angyal állt a napban és nagy hangon kiáltotta az összes madaraknak, melyek az ég delelőjén repültek: "Jertek, gyűljetek össze az Isten nagy lakomájára,
[Jel. 19.18] hogy királyok húsát, ezredesek húsát, erősek húsát, lovak húsát, rajtuk ülők húsát, az összes szabadosok, rabszolgák, kicsinyek és nagyok húsát egyétek."
[Jel. 19.19] Láttam. A fenevad, a föld királyai és azok seregei összegyűltek, hogy harcba szálljanak a lovon ülővel és annak seregével.
[Jel. 19.20] De megfogták a fenevadat és vele a hamis prófétát, ki a jeleket tette előtte, melyekkel eltévelyítette azokat, akik a fenevad jegyét vették magukra, és képmása előtt leborultak. Élve vetették őket (mindkettőt) az égő tüzes, kénköves mocsárba.
[Jel. 19.21] A többieket megölte a lovon ülőnek pallosa, mely szájából jön ki. Húsukkal valamennyi madár jóllakott.
[Jel. 19.2] Mert igazak és igazságosak az ő ítéletei. Mert elítélte a nagy paráznát, aki paráznaságával megrontotta a földet. Rabszolgáinak vérét megtorolta annak kezén."
[Jel. 19.3] Másodszor is szóltak: "Hallelujah! Füstje felszáll az örök korok korain át!"
[Jel. 19.4] Erre a huszonnégy vén és a négy élőlény leborult és imádta a trónon ülő Istent. "Ámen! Hallelujah!" - mondták.
[Jel. 19.5] Ekkor a tróntól szózat hallatszott: "Magasztaljátok a mi Istenünket ti rabszolgái mind, ti, kik félitek őt, kicsinyek és nagyok."
[Jel. 19.6] Majd úgy hallottam, mintha nagy tömeg szólna, mintha sok víz zúgna, mintha erős mennydörgések hangja szólna. "Hallelujah! Mert királyságra lépett az Úr, a mi Istenünk, a mindeneken uralkodó.
[Jel. 19.7] Örüljünk, ujjongjunk, adjunk dicsőséget neki. Mert eljött a Bárány menyegzője, s asszonya felkészítette magát.
[Jel. 19.8] Megadták neki, hogy fénylő, tiszta gyolcsba burkolózzék." A gyolcs a szentek igazságos viselkedése.
[Jel. 19.9] "Írd meg: Boldogok, akik a Bárány menyegzői lakomájára hivatalosak!" - mondta nekem. Azután így szólt hozzám: "Ezek az Isten igaz beszédei."
[Jel. 19.10] Én erre lábához borultam, hogy imádjam őt, de ő így szólt hozzám: "Vigyázz! Ne tedd! Rabszolgatársad vagyok, meg testvéreidé, akiknél Jézus bizonyságtétele van. Az Istent imádd! Mert Jézus bizonyságtétele a prófétaság szelleme."
[Jel. 19.11] Láttam. Megnyílt az ég és egyszerre egy fehér ló tűnt fel, a rajta ülőt Hűségesnek és Igaznak nevezik. Igazságosan ítél és hadakozik.
[Jel. 19.12] Szeme tűzláng, fején sok korona. Írott név van rajta, melyet senki sem ismer, csak ő.
[Jel. 19.13] Köpeny burkolja be, mely vérben ázott. Neve így hangzik: az Isten igéje.
[Jel. 19.14] Fehér lovakon követték, fényes, tiszta gyolcsba öltözötten a mennybeli seregek.
[Jel. 19.15] Szájából éles pallos jön ki, hogy azzal vágja a nemzeteket. Vasvesszővel fogja őket terelgetni. Ő tapossa majd a Mindeneken Uralkodó Isten haragos indulata borának sajtóját.
[Jel. 19.16] Köpenyére, éspedig tomporára, egy név van írva: "Királyoknak Királya és Uraknak Ura."
[Jel. 19.17] Láttam! Egy angyal állt a napban és nagy hangon kiáltotta az összes madaraknak, melyek az ég delelőjén repültek: "Jertek, gyűljetek össze az Isten nagy lakomájára,
[Jel. 19.18] hogy királyok húsát, ezredesek húsát, erősek húsát, lovak húsát, rajtuk ülők húsát, az összes szabadosok, rabszolgák, kicsinyek és nagyok húsát egyétek."
[Jel. 19.19] Láttam. A fenevad, a föld királyai és azok seregei összegyűltek, hogy harcba szálljanak a lovon ülővel és annak seregével.
[Jel. 19.20] De megfogták a fenevadat és vele a hamis prófétát, ki a jeleket tette előtte, melyekkel eltévelyítette azokat, akik a fenevad jegyét vették magukra, és képmása előtt leborultak. Élve vetették őket (mindkettőt) az égő tüzes, kénköves mocsárba.
[Jel. 19.21] A többieket megölte a lovon ülőnek pallosa, mely szájából jön ki. Húsukkal valamennyi madár jóllakott.
2005 © www.intranet.hu