Naplom.com - Naplóm

   Hatalmas dörrenés hasított végig a levegőben, hogy szinte a föld is beleremegett.   
   Esteledett. Az asszonyok egymásra néztek:
   – Kezdődik. – mondta az egyik, és bezárta, besötétítette az ablakokat.
   Újabb hangos süvítés jött, majd egy mindent megrengető dörgés. Egy gyerek felsírt a bölcsőben, mire egy lány odaszaladt, és ringatta, csitítgatta.
   – Jó, hogy ránk nem szakad az ég… – így egy másik asszony.
   Egészen elfeketült az égalja, és sötétség borult a falura. Az addig meleg tavaszi napnak még emléke sem maradt: fagyos, halálos szél fújt, megtépázva a fákat, a házakat, a lelkeket… A gyermekek félősen bújtak össze, nem tudták, miért ez a borzasztó égiháború, ki csinálja, és miért akarja bántani őket. Az öregek halkan énekelgettek. Megszokták már, hogy most jön a várakozás, az aggodalom ideje.    Most abba kell hagyni a munkát mindenkinek, megállni, és imádkozni, mert ebben az égzengésben már csak Isten hallhatja meg a szavukat.
   A fiúk, akik a mezőn dolgoztak, csak később keveredtek haza, addig próbáltak menedéket keresni, több-kevesebb sikerrel.
   – Végre előkerültél! – mondta egy asszony a házba berontó fiának. – Senkinek nem esett baja?
   A gyerekek, akik eddig a sarokban játszottak, most ijedten néztek legidősebb testvérükre. Nem látták még soha ilyen elesettnek. Hiszen, mióta apjuk elment, számukra ő jelentette az erőt és a mentsvárat mindennel szemben. Valamiért azt gondolták, hogy ő sérthetetlen, és lám: nem az. Még ő sem.
   – Csak kisebb sérülések… – lihegte a fiú, s a többiek is bejöttek, majd bezárták az ajtót.
   Mást már nem vártak, és nem is akarták, hogy más jöjjön.
   – Vihar van odakinn… – hadarta gyorsan egy másik fiú. – Óriási… Mindent elvisz a szél, megtépáz, szétszór, összedönt… Észveszejtő… vihar…
   – Vihar… – néztek egymásra az asszonyok, és szemük akaratlanul is könnyektől csillogott.
   – Hatalmas fekete felhő takarja az eget, vaksötét van odakinn!... Akkora vihar!...
   És a könnyek megállíthatatlanul peregtek le az arcokon… és ezek örömkönnyek voltak…
   Mert ha vihar van, nincs légitámadás, nincs bombázás. Kaptak még egy éjszakányi életet!...
   Összeölelkeztek az asszonyok, a gyerekek pedig egy kicsit újra felhőtlenül játszhattak.