Igen, csak ezért jöttem fel ide. :)

Harcolni akarok. És azt akarom, hogy a végén győzzön.

De már nem. Megszabadulok az illúzióktól.

---

Olyan jó lett a szobám és olyan hatalmas, hogy befogadhatnék egy hadsereget is. Bár nem csípem a katonákat, akkor már inkább sok költőt vagy sakkozót... :P Még saját könyvespolcom is van, igaz, annyit pakoltam ma könyveket, hogy egy darabig azt sem akarok látni, éppen én! :O

De megérte megcsinálni. Mikor zátonyra fut az életünk, és tényleg semmi kiút nincs, muszáj magunknak alakítani. A környezetváltozás már jót tesz, a tisztaság is észrevétlenül felvidít, a munka, amit végzünk közben, a jóleső fáradtság, kivételesen a jó alvás... ezek annyira fontosak, hogy átlendítsenek azon a bizonyos holtponton, aminek az egyik oldalán minden csak nehézség és kudarc, a másikon viszont minden lehetőség és tanulság. Pedig az emberek és élmények ugyanazok, csak a felfogás más.

Jót tesz a filmnézős este a barátokkal is, amit tényleg megejtünk most már. Egyrészt büszkélkedni akarok a szobámmal, másrészt zsongani akarok, és nem a gondokon rágódni folyton. Mert ezért is hatalmasodhattak el ennyire. Ha mindig a szőnyeg alá söpörjük, vagy ha már hányásig rágjuk a problémákat, azzal nem segítünk rajtuk, sőt, csak hagyjuk magunkat egészen belefulladni.

És itt a tavasz, süt a nap, nem érdekel már, jöhet eső, meg mínuszok, kimegyek! Sétálni akarok, kirándulni, szórakozni, nevetni, nagyon-nagyon sokat! Azt hiszem, csak ez lehet az egyetlen módja annak, hogy kihúzzam a fájó tüskéket, és újrakezdjem.

Az Életem.

Meglátjuk.