jobban haragszom , mint eddig bármikor. nem segít semmit. ha
már túl jól érzem magam egy este, haza akarok menni ,mert pillanatokon belül
teljesen banálisan feleslegesnek érzem azt, hogy ott legyek. ha valamivel
jobban nézek ki, szebben öltözök fel, precízebben csinálom meg a hajam, akkor
rosszul érzem magam, mert nem akarom, hogy akármilyen idegen odajöjjön
jópofizni nekem. ha vigasztalni akarna valaki, legszívesebben ráordítanék. ha
nem foglalkoznának velem, megsértődnék. ha sikerül valami, nem elég. ha nem
sikerül, sírhatnékom van. ha felkelek az ágyból, rögtön álmos leszek. ha meg
aludni megyek, csak a plafont nézem órákig. megpróbálom magam néha sajnálni
magam,de az sem sikerül.
egyszerűen csak dühös vagyok. legszívesebben felülnék egy magas épület tetejére,
megtöltenék egy tucat lufit vízzel, és idegen emberek fejére dobálnám rá.
felettébb makrancos társaság lettem. remélem hamarosan mindenki megutál majd,
és elköltözhetek egy lakatlan szigetre. akkor legalább biztosan nem tudnék
senkiben többet csalódni.
újrafelvételizem, újrakezdem, rengeteg új ember lesz megint szeptembertől.
nekem is valami újat kellene mutatnom, vagy legalábbis maximális erőbedobással
kezdeni mindent. de még nem tudom, hogy felvettetek-e, nincs semmi fix pontom
eddig. nincs valami állandó nekem, akinek a régi vagyok.
ezen néha azért elgondolkodom...lehet, hogy szerencsém van. lehet, hogy nem is
kell valami állandó egy olyan időszakban, amikor egyik szinte minden gyökeresen
változik meg. lehet előbb sínre kell kerülnöm nekem is, hogy azt tudjam
mondani: a dolgaim végre megint rendben vannak. tudom, hogy mi az aktuális
feladatom. tudom,miért tanulok, és van miért tanulnom. és nem élek úgy, hogy
majd meglátom, mi lesz később. és lehet, ha meglesz ez a kellemes
állandóság...vagy ha csúnyítani akarok a dolgon: ha meg lesz a rutin, akkor
kell majd csak igazán valami új.egy kis plusz.
22én jönnek a ponthatárok. legyen kivel megünnepelnem.
muszáj véget vetni ennek a fejetlenségnek. azt hittem, hogy ez az a nagy
szabadság, ami eddig mindig hiányzott az életemből. de már ez sem szabadság,
már ez is rutin. úgyhogy elő megint a magassarkú, a ceruzaszoknyák, meg
az éphogyjól-épmégjól dekoltált blúzok.


