2010. június 2.élek :)

Rég nem hallattam magam felöl: nem volt idöm, kedvem, energiám, vagy nincs net.

Az utobbi hetekben nagyon sokat voltam Györgyi, Géza, Péter társaságában. (Mind zenészek) Néztünk együtt filmeket, járunk közösen misére, csendes imára, biciklizünk: ök elbizkliztek Mariazellbe máj. 15-16-án. Engem is be akartak szervezni, de meggyöztem öket, nem vagyok edzésben, de rábeszéltek menjek, így vasárnap busszal utánuk mentem Mariazellbe. Szép a templom, a mise is szép volt. Ja, 2 fok volt, havasesö esett, majd megfagytunk.  Együtt buszoztunk haza. Egy élmény volt. :)
Aztán pünkösd hétvége környékén volt egy egésznapos kirándulásunk: elbicikliztünk Peggau-ba, és ott megnéztük legnagyobb osztrák cseppköbarlangot: Lurgotte-t.  Bicklizés, evés, hülyülés.

Máj. 19, 20, 21 kirándulások föiskolával:
19-e: ELmentünk megnézni az Erzberget, egy óriási jármüvel feltaxiztak minket a hegyre, ahol folyik a felszíni fejtés, közben egy nö magyarázott, amit a gyerekek zaja, meg akuszitkus porblémák miatt, meg lehet hogy amúgy se, a lényeg: nem sokat értettem belöle. Majd bementünk a a hegybe, megmutatták, hogy bányásztak régen, meg nem olyan régen, de most már ez csak múzeum, bányászat már nincs.
Utána ellátogattunk Admontba: egyik legrégibb bencés kolostor, van egy gyöngyörü óriási könyvtára azt néztük meg, meg van egy természtudományi múzeum rész is. Az is tetszett.
20-a: körutazás Steiermarkban. Voltunk Riegersburgban, ez egy vár, van boszorkány múzeuma. Szép. Megnézünk még pár kisebb kastélyt.
21-e: Salzburg: az út hosszú volt. Megnéztünk sok templomot. Esös idö volt, ponosabban borult, de csak  a végén esett, szerencsénk volt. 

Hát kicsit, nem nagyon elfáradtam a sok utazgatásban. De jó volt! :)

Közben készültünk a musical-re is.
Szombaton (máj.29.) 10-töl próbáltunk, egész nap. Kicsit stresszes volt. 16:00-kor volt az elöadás. Tele volt a nézötér. :) Jól sikerült, mindenkinek tetszett és meg volt mindenki elégedve. :)

Volt aznap még egy érdekes élményem: meghívott Györgyi és egy indiai barátja magához filmet nézni (egy romantikusat, arra midnig kapható vagyok :) és vacsorára. Az indiai srácnál voltunk, megnéztük a filmet, aztán ettünk. De úgy, ahogy náluk szokás. A földön ültünk és: KÉZZEL ettünk. Mondták, hogy ehetek villával, hoztak is, de hát az embernek nem minden nap adódig lehetösége kézzel rizst és csirkét enni, így kipróbáltam. Hát nem könnyü! :) Az indiaiak csípösen föznek, de a kedvemért nem csinálta olyan erösre: meg is bártam enni, de maradok a kevésbé csípös ételeknél. :)

Mint látjátok, továbbra sem unatkozom. :)
Még hátra vannak a vizsgák, attól még kicsit tartok.

Örülök, ha olvasod soraimat, de én is szívesen olvasnám a tiediet! :)

Bö két hét múlva a magyar számomon is már elérhetö leszek. :)

üdv

2010. május 12.szép hétvége

    A hétvegén meglátogatott Ildi&Bence, Zsófi és K. Kati.
Péntek hajnalban indultak, és kb. 10 körül értek ide.  Erre a napra kirándulást terveztünk: elmentünk kocsival Mixnitzig, és onnan gyalog a Bärenschützklamm-hoz. Ez egy szurdok. A vízesés mentén 1400 m hosszú út (fa hidak, létrák) vezetnek fel a hegyre, a szintkülönbség 350 m. Nagyon szép. Zsófival azt hittük, sosincs vége, de egyszer csak felértünk. :)  A visszautat is megtaláltuk,( kicsit nehezen). Hát ezzel el is ment a nap.
Este elmentünk együtt vacsizni, megünnepeltük Kati szülinapját.
Szombaton de. várost néztünk, bejártuk a Schlossberget, Dom, fötér..
Délután musical projekt volt itt a koliban, addig vendégeim elmentek Schloss Eggenberhez/be. A pávákkal összebarátkoztak, és jól szórakoztak.
Estére Györgyi elhívott Salsa estre, és elmentem. :) Volt tánctanítás, aztán tánc tánc tánc.. :)
Vasárnap elég kalandosra sikeredett. Gondoltuk, elmegyünk Schöcklt megnézni. Hát el is mentünk, csak egyszer csak elkezdett túl meleg lenni a hütövíz. Megálltunk, alig volt benne víz, után töltöttük. Visszafordultunk, de megint egyre melegdett a víz. Megálltunk, hát látjuk, hogy szép csíkot hagytunk magunk után, a víz amit beletöltöttünk úgy ahogy van kifolyt!
Legurultunk és megálltunk egy telken, a közeli házakból szerszámokat koldultunk, és Bence megszerelte az autót. (Egy gyürü eltört, és így a vezeték levállt, ott folyt el a víz.)
Közben eltelt az idö, épségben visszaértünk Grazba.
Nem sokkal késöbb indultak is haza. Az autó kibirta hazáig, épségben hazaértek. 
 Szerencsér szép idönk volt a hétvégén.

Vasárnap elmentem az itteni két nyugdíjassal egy kis biciklitúrára. Sejtettem, hogy én vagyok a legkevésbé edzésbe, de hogy ennyire... Alig bírtam , söt, nem bírtam tartani a tempot, de teljesítettem a távot! :) Straßengelbe tekertünk, ott van egy szép templom, megnéztük.
    
Hát most más érdekes nem jut eszembe.
További szép hetet! :)

2010. április 30.

Hol is kezdjem?

A bäl jol sikerült, sokat täncoltunk es beszelgettünk. De mär reg volt.

Az azt követö hetem eleg sürü volt. Az oräim mellett sok mäs programot is talälok magamnak. Megint elmentem hetfön täncolni, hiäba..:( kicsit merges voltam. De aztän kiderült, hogy mär nincs ora, csak gyakorolni jönnek össze. Tänc helyett setältunk egyet.
De nem maradtam tänc nelkül, beiratkoztam rocky kurzusra. Eddig meg csak egyszer voltam, de jo volt.

Emellet egyre lelkibb vagyok. ;) Kedd reggel voltam ÖSM-en, mäsik heten meg misen. Estenkent is vannak imäk, azokon is voltam. Az egyik szerdän volt, Loretto (asszem igy hivjäk)... aztän jött a meglepetes..*..:) Es itt imädkoztak hangosan, es felismertem valakinek a magyar akcentusät!! Oda mentem hozzä: bocsi, nem magyar vagy? PERSZE az volt. Amugy ö Kinga, aki Homokomäromban szokott furulyäzni. Üdvözli piciny csalädomat, különösen hegedüs tesomat.

Ezek mellett beadandokat is kell irogatnom, amin sikeresen tulstresszelem magam. De eddig meg mindent idöben megirtam.  (Gondolom a többivel is igy lesz:)

Ja, :) mult szombaton szülinapi buli volt. Elötte kicsit összejött az Erasmus tärsasäg, megismerkedhettek a magyar pälinkäval is a diäkok, aminek nem lett jo vege.... Ez utän elmentünk egy török kävezoba: mezitläb lehetett csak bemenni, pärnäkon ültünk, vizipipät szopogattak, na jo, en is kiprobältam. (Semmi extra) es volt hastäncosnö is. Täncoltunk is, a török länyokat jo volt nezni, ahogy törökösen täncolnak. Nekem tetszett.
A vältozatossäg kedveert ma is szülinapi buli, ma grillezes lesz, es remelhetöleg senki sem lesz rosszul. :)

Vasärnap voltam magyar misen, enekeltem is, beszerveztek. :) Meg hät, kell korus a kredithez, es a szerdai tänc egy idöben van a korusprobäval, ahova eddig järtam, igy vasärnaponkent fogok magyarul a magyar misen eneklgetni.
Utäna jot beszelgettem egy magyar lännyal, Györgyi. Holnap együtt ebedelünk, es együtt ünnepeljük maj. 1-et! :) (Mert hät ugye ezt itt is ünneplik!! Bizony!)
 
Jövö hetvegen mär vendegeim is lesznek! :)

Üdv neked!

2010. április 17.:) zajlik az elet


Aränylag sürüre sikeredett ez a het.
Hetfön este elmentem egy tänckurzusra, de nem talältam meg. Märmint az epületet igen, de a täncosläbu fiatalok elmaradtak. Pedig azt irtäk, hogy husvet utän folytatodik. Lehet, hogy azert nem volt meg, mert a nagy egyetemen ezen e heten meg szünet volt. Lehet, hogy majd nem tudok järni, mert azt irta a nö, hogy ösztöl indul kezdö kurzus, akkor lehet becsatlakozni, de hätha meg tudom gyözni, hogy nem vagyok teljesen kezdö es különben is összel  mär nem leszk itt. Majd meglätjuk hetfön. :)

Kedd delelött voltam az ÖSM-ben, imädkozutnk, beszelgettünk, reggeliztünk.  Talälkoztam ott egy amcsi sräccal, aki volt Särospatakon zenei täborban, igy kiderült, hogy vannak közös ismeröseink. Kicsi a viläg. :)

Szerdän delelött egy oviban voltunk. Nagyon tetszett. Ez reformpedagoigai alapon nyugszik, igy ez mäs mint egy ätlagos ovi. A gyerekeknek sokkal nagyobb szabadsäguk van. Nagyon jo volt alegkör, es az ovobäcsi, aki körbevezett minket, sok erdekeset mondott.

Pentek delutän elmentem Anetthez es Zsuzsahoz, együtt csinältunk häzikat otthonra. Eredmenyesek voltunk, sokat segitettek. :) Köszönet nekik.

Ma, szombaton egesz nap muzeumokat lätogattunk. Voltunk a Neprajzi muzeumban, a Kunsthausban, illetve az Eggenberg kastelyban. Nagyon szep ez a kately, es sok erdekeset meselt a tärlatvezetö.

Es... :) Ma este bälba megyek! :) :) Ennek nagyon örülök. :)

Hät toväbbi szep hetveget!

2010. április 12.ujra itt

Kedves Olvaso!

Elnezesedet kerem,  ha sokszor järtäl erre es semmi ujat nem talältäl.

Szoval, ha valaki nem tudnä (attol elnezest): otthon järtam. Ügyeket intezem, mint pl. rossz adobevalläst javitani :-I stb.
Aztän aranylag sok idöt töltöttem kicsiny csalädom apraja-nagyjäval. :) A kicsik nönek, fejlödnek, aranyosak. (2 unokahugom, es 2 unokaöcsemröl van szo).
Ezen felül egy ket "kivälaszottal" talälkoztam is. :)

Mult heten jöttem vissza.

Itt zajlik az elet. Szombaton ujbol föztem, a menü: turoscsusza. Hoztam magyar turot. :) Nagy sikere volt.

Van itt a häzban länyoknak 2 Club, es a kisebbeknek most egy musicalt tanitunk be, amiben en is aktivan reszt veszek (betanitäs, elökeszületek..). A musical: Happy Peppi.

Ä, otthon voltam a MEKDSZ ünnepen, jo volt. Lehetett vinne, venni (ingyen) ezt a könyvet:  Festina Lente Istvän: Kis köpeny könyv
Mär olvastam, de most ujra. Nagyon jo!!!!!! Ajänlom mindenki figyelmeben. (Egy peldäny Szendehelyen rejtözik). Ami nagyon felviditott, az "Emlekezetdoktor" cimü fejezet, resz.

Hät mära ennyi jutott,
Üdv Neked!






2005 © www.intranet.hu