Ezekért a pillanatokért megéri.
Még vasárnap ültem a buszon, ami hozott vissza Pestre, és apuék várták, hogy elinduljunk. Erre megszólalt egy tőlem nem messze ülő srác a barátnőjének:
- Látod ott azt az embert? Ő XY (apukám), és 8 évig volt a tanárom. Ő volt az egyetlen normális ember, aki még tanított is minket. Nagyon bírtam a csávót...
Még mondott valamit, de ekkor már nem hallottam a többit.
Mérhetetlenül büszke voltam apukámra, amiért olyan ember, amilyen. Tényleg az egyetlen dolog a becsület/tisztesség, ami megóvhat minket a gonosz emberektől. Meg is mondtam neki utána telefonon, hogy lehet nem vagyunk gazdagok, de egy percig sem izgat, hiszen ilyen szüleim vannak. Miattuk még soha nem kellett szégyenkeznem.
Remélem mostantól nekem is sikerül így élnem.