Naplom.com - Naplóm
Március 27.
A Halállal küzdőkért...
A mai nap imádsága:
Uram, Istenem! Nehezen értem életemet. Napfényes és árnyékos napjainak szeszélyes változása gyakran elkedvetlenít, olyan jó lenne biztonságban tudni magam. Örömömet mégsem Benned, hanem nagynak gondolt, mégis szánalmasan földhözragadt tervecskéim megvalósításában keresem. Add hogy Benned elrejtettségek találjak, s szeretetedet mások felé sugározva magam is átmelegedjek! Ámen
Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, s utoljára megáll a por fölött...
Jób 19,25
Jóbot elhagyták barátai. Rokonai eltávolodtak, ismerősei elidegenedtek, szomszédai elfordultak tőle... Így vall magáról: "Feleségem undorodik leheletemtől, testvéreim iszonyodnak tőlem... a házamban élők idegennek tartanak... szolgámnak kiáltok, de nem válaszol, mégha könyörgök is neki... akiket szerettem, ellenem fordultak." A haláltusáját vívó ember tragikus magányának keserű mondatai ezek, az emberi nyomorúság sorsbagyúrt, elkerülhetetlen igazságai. Ebben a különös helyzetben, amikor az elmúló, s az örökkévaló dimenziói súrolják egymást már nincs senki más, csak Isten és az ember, valamint a látható világ egyre homályosodó, de még jelenlévő képei. Itt és ekkor, már minden kapcsolat, minden érzékelés csakis egy ügyet szolgál: a kimenetelt ebbből a világból... Aztán egyszercsak minden megdermed, az emlékek zuhataga jéggé fagy, s marad a mozdulatlanság, s a végtelen csönd... Hiába üvültenénk, értelmes hang ilyenkor már nem jön ki belőlünk... Amit Isten meghall: "De még élek Uram, még élni akarok!" - az e világ számára csupán a test agóniájának néhány utolsó, hátborzongató disszonáns búcsúakkordja.
Amikor porrá válunk, talán csak akkor válik nyilvánvalóvá a lelkünk számára, hogy mivégre is kapta létének ikertestvérét: a testünket. Akkor és ott, mindenre fény derül: az élet küzdelmeinek felsőbb értelme éppenúgy világlik, mint az Isten álma, s az azokból megvalósított cselekedeteim, s mulasztásaim. "A föld porából teremtettünk, s azzá is leszünk" - nincs kibúvó, nincs kivétel. Aki teremtettségének eme üzenetét nem hallja meg, aki létének ezt az igazságát nem látja meg, az bizony süket és vak marad a világ sok más dolgára is. Azt hidegen hagyja a szenvedés, s nem hozza lázba az élet sok más csodája sem...
Ami Jób számára végső kapaszkodó, az az egyetlen lehetséges kitörési pont mindenki számára: a hit. A hit, ami a megtapasztalások apró csodáiból tudássá áll össze bennünk. A "megváltom él" - kifejezés sok-sok mindent jelenthet. Jelentheti a személyes üdvbizonyosságot azok számára, akiknek megadatott, hogy értsék az Isten üdvözítő bolondságát, de jelentheti azt is, hogy Isten kezében van minden hatalom - jóllehet azért Isten, mert Nála van minden hatalom... Az ilyen és ehhez hasonló mondatoknak csak azért van/lehet értelme, hogy ezen keresztül is belássuk: legjobb nekünk, "legüdvösebb" ha az Ő "kezébe" helyezzük egész életünket. Ha tisztán látjuk a halál-kérdést, élesebben látjuk létünk nagy kérdéseit is!
Érzékenységért... a nem látható, de nagyon fontos dolgokra.
A mai nap imádsága:
Uram! Előtted nem tudom titkolni életemet, hiszen Te jól látod minden pillanatát... Látod örömeimet, s vergődéseimet, amikor kizárlak gondolataimból, s a magam eszére hagyatkozom a Te bölcseséged helyett. Minden szavamnak, minden lépésemnek, minden mulasztásomnak a következményével szembesítesz Uram... Elfutni Előled nem tudok, hibáim, vétkeim, bűneim ostorcsapásai utolérnek.
Add nekem Lelked áldását, hogy meg tudjak állni a hitben, s cselekdni tudjam a szeretet parancsait! Adj nekem alázatosságot a türelmes élethez, hogy gondviselésed jósága mellett ne menjek el közömbösen naponta! Add meg azt, amire leginkább vágyom, de magam sem tudom hogyan kérjem Tőled: irányításodat életem kihívásai között! Ámen
Türelmes az ÚR, de nagy a hatalma; nem hagy az ÚR büntetés nélkül.
Náhum 1,3a
Isten türelmes - nem úgy az ember! Gyakran felszakad a lélek mélyéről a sértődött ember vádló kérdése: Miért? Miért engedi meg az Isten a betegséget, a háborút, a sok-sok nyomorúságot? Ezzel a kérdéssel persze Isten nem szorítható sarokba, hiszen ezek a kérdések általában akkor hangzanak el, amikor a körülményeink szorítanak sarokba - minket... Ugyanakkor vannak kérdések, amikre a válasz csak később érkezik. Már tinédzserkorban feltesszük a kérdést: "De ki a nagy Ő?" - a válasz pedig hosszú évek után lesz nyilvánvalóvá. Sok olyan teológiai-, etikai kérdést is felvetünk, amire nem fáziskéséssel jön a válasz - ahogyan mi azt gondoljuk -, hanem életünk éppen megfelelő szakaszában. Mert Isten órája is ketyeg, csak másképpen jár...
Az ember megcselekszi a bűnt, s elmaradni látszik a büntetés. Ez lenne a kegyelem? Nem, ez az isteni pedagógia része. Az "eredmény" mindig később jön. Ezért gondolják sokan, hogy az Isten törvényeit figyelmen kívül lehet hagyni... s azután csak évekkel, esetleg évtizedekkel később derül ki, Isten nem felejt: a bűn következménye a büntetés nem marad el.
Üdvösség és kárhozat. Két nem evilági fogalom, melyet hétköznapjainkban mégis használunk: üdvösséges, kárhozatos az adott ügy vagy cselekedet. De mit is jelentenek valójában? Az üdvösség: az Isten, a szeretet közelsége. A kárhozat is Isten, a szeretet hiánya. Aki elutasítja az Istent, az békétlenséget kap "jutalmul", aki befogadja az Abszolútumot, a felfoghatatlan Nagy Titkot, az pedig békességet nyer.
Manapság nem népszerű a számonkérést hirdetni, mert hamar rányomják a bélyeget az ilyen emberre: szélsőséges, radikális. Amennyiben az Isten a halált a "bűn zsoldjául" adta, annyiban Isten maga is radikális... A kérdés mindig az, hogy ebben krízistteremtő isteni jelenlétben mennyire látom meg az Ő közeledését, s az Élet Törvényeinek áthághatatlanságát? Isten türelemre int, mert abban nyilvánul meg az alázat. Az alázatoskodás gyenge jellemre vall, az alázat az erő jele. Aki képes az alázat útján járni, annak Isten a legnagyobb méltóságot adja: a meg-megcsillanó istenképűséget a hétköznapok forgatagában.
Megértés...
A mai nap imádsága:
Uram! Adj megértést az embereknek! Ébreszd fel a készséget a részvétre, s engedd a szeretet hatalmát érvényesülni a bűn rombolásával szemben! Ámen
Ezután így szólt hozzájuk: "Vajon azért veszik-e elő a lámpást, hogy a véka alá tegyék, vagy az ágy alá? Nem azért, hogy a lámpatartóba tegyék? Mert nincs semmi rejtett dolog, ami ki ne derülne, és semmi titok, ami napfényre ne jutna. Ha valakinek van füle a hallásra, hallja!"
1 Móz 6,9
Sokat fejlődött a világ... Évtizedek óta dollármilliárdokat költenek arra, hogy feltételezett idegen civilizációkkal felvegyék a kapcsolatot. Jeleket küldenek távoli csillagok felé, s figyelnek... Úgy tűnik, a próbálkozás eleddig sikertelen. Elgondolkodtató azonban, hogy csúcstechnológiás, kommunnikációs világunkban még ma is nemzet ront nemzetre, nincs egyértértés országok között, sőt válságban vannak a közösségek is. A válások igen magas száma is azt jelzi, hogy a legkisebb közösségben, már két ember sem képes megérteni egymást... S ha ketten sem tudnak egy-ségre jutni, akkor hogyan valósuljon meg a társadalmi egyet-értés?
A Mester gyakran emeli ki tanításának egyes részeit ezzel a felszólítással: "Akinek van füle a hallásra, hallja!" Füle ugyan mindenkinek van, töbnyire hallanak is vele, de a meghallás készsége mégis kevesek kiváltsága. Mindig voltak, vannak és lesznek olyan csoportok, irányzatok, titkos társaságok, akik azt állították/állítják magukról, ismerik a Végső Igazságot, s aki ennek ismeretében van, az előtt bizony minden ajtó kinyílik, s egész életében majd sikert sikerre halmoz. Az igazság azonban másképp fest: Múlandóságunk okán igazságunk is múlandó. Véges létünk miatt vonatkoztatási rendszerünk is véges, hiszen magunk köré csak véges sugarú kört vagyunk képesek rajzolni... Csak ezen a behatárolt körön belül lehetnek aztán "érvényesek" a kijelentéseink. De sajnos, önzésünk okán még a körön belül sem állnak meg "igazságaink"!
Amikor a Mester tanít, nem ismeretelméleti előadást tart, hanem evidenciákat szól. Megerősíti bennünk azt, ami elgyengült és nyilvánvaló teszi azt, ami elhomályosult. Teszi ezt azért, hogy hogy "hitünk Istenbe vetett reménység is legyen" 1 Pt 1,21c Ugyanis hitünk soha nem befejezett, életünk végéig folyamatosan, napról napra fejlődik.
Teremtettség...
URam! Csodálatos a Te műved, megérteni azt szánalmas emberi próbálkozás. Dicsőségedet hirdeti minden létéző, kicsi és nagy, látható és láthatatlan! Add nekünk a felismerés örömét, hogy életünket a Te jó rendedbe illesztve boldogan élhessünk itt a földön! Ámen
Dicsérje őt a nap és a hold, dicsérje minden fényes csillag! Dicsérjék őt az egek egei, még a vizek is ott fönn az égben! Dicsérjék az ÚR nevét, mert ő parancsolt, és azok létre jöttek, mindörökre helyükre állította őket, rendelkezést adott, melytől nem térnek el.
Zsolt 148, 3-5
Régi igazság, hogy a valóságot a maga teljességében igazán egyedül a költészet képes megfogni. Van még egy, az igazságot emberi értelem számára befogni igyekező módszer - ez a matematika magas művészete -, de ennek dallamát az átlagember kevésbé kedveli... Annyi bizonyos, hogy mindkettő arról tanúskodik, hogy ez a világ "rendben van". Szavainkkal leírni ezt a rendet csak körbedadogni tudjuk, mert olyan lenyűgöző számunkra a mikrokozmosz és a makrakozmosz rendje. (Maga a görög 'kozmosz' szó rendezett világot jelent; ennek ellentettje pedig a 'káosz'.) A világ tehát nagyban is meg kicsiben is "rendben van", s mindenhol a Teremtő Isten rendje tükröződik benne.
Eleddig a kozmológiai tudományos ismeretterjesztő filmek - a kozmológia a rendezett világról való értelmes beszédet, tanítást jelenti -, magabiztos teóriákat propagáltak, mostanság egyre többször hallani benne a tudós ember alázatos sóhajtását: "Ezt bizony nem tudjuk..." A világűr fekete lyukairól már sokszor hallottunk, de kiderült, hogy a galaxisok közepén levő fekete lyuk egy alapvetően másfajta "fekete lyuk", s elnevezték "szuper fekete lyuknak". Hogy mi ez valójában? Nos, erre még a tudós ember is csak annyit tud mondani: szeretnénk tudni, de egyelőre nem tudjuk...
Egy valamit azonban nagyon jól tudunk: makró-, és mikro-világ határán létező lényekként mi vagyunk azok az egyedüli teremtmények, akik nem tükrözzük azt a rendet, amit Isten belénk-kódolt. Hiszen, ha a kicsiben és nagyban is csodálnivaló rendet alkotott az ÚRIsten, akkor miért pont a lelkünket hagyta volna ki ebből: Bizony a léleknek is megvan a maga rend-szere. (Ősi 'szer' szavunk törvényt jelenet, innen érthető meg pl. az élelmi-szer szavunk is: aki a törvény szerint, az Isten jó rendje szerint étkezik, tiszta élelmiszert eszik, az él. Még mindig csak így zárójelben: manapság a világon 100 ezer féle élelmiszer-adalékanyagot - tartósítószereket, élelmiszer-festékeket, állagjavítókat, térfogatnövelőket - használnak. Hogy ezek mennyire szolgálják az életet, mindenki a maga lelkiismerete csöndességében adja meg rá a választ...) Az ember tehát nem rendkívüli - még ha ezt is hisszük magunkról -, mi is Isten rendjébe beleszerkesztett teremtmények vagyunk. Ha sokat eszünk és keveset mozgunk, akkor bizony elhízunk, s ha valaki dohányzik, akkor jó eséllyel indul egy tüdőrák, egy érszűkület vagy egyéb járulékos betegség megszerzésére. Igaz, hogy csak minden második ember kap el valamilyen halálos nyavalyát, de ha pont te vagy az a második, akkor téged az 100%-osan érint, s akkor érdekes módon nem vigasztal téged a statisztika 50%-a...
Nemcsak a hívő embert, az ún. hitetlen embert is lenyűgözi a világ csodálni való rendje, de a hívő ember az Isten jó rendéről igyekszik bizonyságot tenni. Hogyan? Bizonyára nem úgy, hogy vallásos fogalmakkal dobálódzik, s érthetetlen belső-egyházi fogalmakkal zsonglőrködik a világban, hanem úgy, hogy életvezetésében rend uralkodik. Nem rendetlen, hanem rend-szerető. A szer, az Isten szere/törvénye ugyanis táplál, életet, etet: ez pedig a szer-etet...
2005 © www.intranet.hu