Február 28.

Minden lelkitársnak, és akik keresik a lelkitársukat! Férfitársaim vállaljuk az aranyszintet lelkitársunkért és egymásért!

2009. július 24 (ez az a nap, amely védőszenthez állnak legközelebb a lelkitársak hölgy tagjai) -augusztus 5 (jegyesegyetlenem nevenapja) között folyamatosan bővítem, ahogyan alakul... Ez nem játék, el fogom mondani, kik azok akik a lelkitársakat próbálják manipulálni. S sajnos erre még büszkék is, de nekünk mindegyiknek meg kell bocsátanunk, hogy bővelkedhessen a lelkitársunkkal kötendő vagy már megkötött házasságunk amíg létezhetünk. Én nem a piramis alján fogom kezdeni, mert akik alul vannak az ellenünk elkövetett támadásokban, azok csupán megtévesztettek!!!!



de előbb:


1. A lelkitársak soha nem mondják, hogy elment a vonat a lelkitársuk nélkül, türelemmel megvárja a lelkitársát, s vele együtt száll fel a vonatra!


2. A lelkitársak sokkal előtte egyek, mint bárki gondolhatná, ha mindkét oldalról elfogadják egymást, akkor soha nem térnek el az adott szavuktól, sőt még őszintébbek lesznek.


3. A lelkitársak egymás mellett a leghatékonyabbak, ha ellenük teszel, majd megfizet az ÉLET.


4. A lelkitársak mindenkor az IGE-ből táplálkoznak, megéreznek mindent többezer kilométerről is a lelkitársukról.


5. A lelkitársak legfőbb ellensége az aggodalmas kételkedés, legfőbb erejük az IGE.


6. A lelkitársak amit megbeszélnek, úgy tesznek, ha valaki másra kényszeríti bármelyiküket akkor bezárkóznak addig amíg meg nem oldják közösen a helyzetet.


7. A lelkitársak türelme a lelkitársa iránt határtalan. Aki mást mond, az közéjük próbálkozik állni.


8. A lelkitársak ellenük elkövetett eseményekhez ritkán kérnek segítséget, mivel tudják csak az nem akar közéjük állni, aki ingyenes szívességből segít.


9. A lelkitársak mindenben közösen döntenek, ha pedig valamelyiket megtévesztették támadnak a SZERETET őszinte alázatos erejével.


10. A lelkitársak bármilyen messziről is hívják lelkitársukat, mivel annyira bíznak egymásban.


11. A lelkitársak egymásnak mindenkor gyónnak, és közösen egymást segítve élnek őszinte igazi szeretetben.


12. A lelkitársak az első személyes héten mindent átadnak a társuknak, mivel számukra sokall magasztosabb cél lebeg a lelki szemeik előtt.



másodszor:


1. A lelkitárs soha nem képes elhagyni a lelkitársát.


2. A lelkitárs-páros bármelyik tagját szívének ellentmondására kényszerítik, annyit érnek el, hogy a másik fél megkeresi a majdnem lelkitársaikat.


3. A lelkitárs soha nem csömöröl meg lelkitársától.


4. Lelkitársak önzetlenségét jobban nem teszi türelmi játékszerré, mert az ÉLET segít nekik a legváratlanabb pillanatban.


5. A lelkitársak türelmének bizonyítása olyan mély, amit nem lehet megakadályozni.


6. Ha lelkitársak ellen tettél magad ellen tettél, mert az ÉLTETŐ ÉLET ellen is tettél.


7. A lelkitársak olyan erkölcsi tisztaságban élnek, ami bárkinek adott mindaddig amíg nem tett egyszerre a lelkitárs-páros ellen.

harmadszor:


1. Pribékeket általában bázeli indíttatású ügyvédek, jogászok, bírók és politikusok fogadnak fel a lelkitársak örökérvényű fogadalma ellen.


2. Viperákat általában hippokráteszi esküt figyelmen  kívül hagyó orvosok fogadnak fel a lelkitársak személyes találkozója ellen.


3. Hiénákat általában barátoknak mutatkozó személyek, illetve ismerősöknek barátai, ismerősei fogadnak fel a lelkitársak békéje ellen.


4. Az előbbi pontokban lévő személyeket neokonok, szabadköművesek és politikai szervezetek fogadják fel az erkölcsi tisztaságban élni akaró személyek ellen. Hogy milyen indítattásból az válogatott tényezők alapján a következők: tudományos kutatásaikat megszerezni akarók, gazdasági okok, politikai okok, stb.


5. Ezek felett pedig áll a BIS és az IMF, amelyek lényegében egyek, a valós vezetője is egy, csak még az álcát megtartják, hogy még sokakat megtévesszenek.


Ha a leányhölgy apácalelkületű és a fiúférfi atyalelkületű akkor kész az őszinte házaspár igaz szeretetben, alázatos hűségben, bizalmas odaadással. Más esetben jobb ha megvárják azt, aki kikényszeríti belőlük az őszinte alázatos bizalmas odaadó szeretetet.


Jelenleg Báselben lévő valójában nagykanizsai Andrea illetve most Maienfeldben lévő szigetszentmiklósi Krisztián, ha tényleg lelkitársak vagytok, akkor hívjatok fel a +36-70/9438-111 telefonszámon. Vannak dolgok, amit mintha másképpen mondanátok el, s én csak akkor tudok közvetítve segíteni, ha ténylegesen megegyezik az álomjáró-elmondásotok. Nem tudom, mi okozza, az is lehet, hogy csak én tévedek, kérlek benneteket hívjatok fel, ha közvetítőként akarjátok, hogy segítsek. Annyit értek, hogy az ügyvédek kevertek be alaposabban, de azt már nem értem, miért tesznek be az ügyvédek...

Azt sem értem, hogy 2008. február 17-én, majd 2008. augusztus 9-én, aztán 2009. március 14-én és legutolján 2009. július 11-én tervezett esküvőtöket miért nem tartottátok meg ott, ahol vagytok... de ha felhívtok, akkor közvetítek, ha ezt kéritek...


Köszönöm bizalmatokat, látom mindkettőtöknek fontos a lelkitársa!

Me equivoqué contra el Dios y usted contra usted, lo digo seré su esposa sólo mientras existo

2009. május 12-én megkeresett Racquel az MSN-en, de mivel senkit nincsen jogom visszaigazolni, amíg le nem írja miért is igazoljam vissza, ezért ő megtalálta a lehetőséget, hogy elmondja miért keres engem. Túlságosan kedves hölgy, akit a mentorom bízott rám egy spanyoltolmács kiséretében. Racquel Rodriguez lelkitársa, mikor megjelent akkor nem akartam elhinni, azon gondolkodtam mit keres egy ilyen csinos hölgy gyászban. Amikor pedig elmondta, már csak arra tudtam figyelni, mit segíthetek neki. Amikor szépen lassan beavatott olyan dolgokba, amelyek lényegében csak miatta alakultak másképpen mint gondolná. Első hiányossága, valami olyan, amit minden hölgyjegyes-lelkitárs gyakran kezdődően elkövett, amelyik nem követi el az lényegében már ismeri az arany-ezüst-bronz szinteket. Raquellel elmentünk az Ikvába két hölgy kollégám jelenlétében. Ott már maga is rájött, mit hol rontott el, csak annyit kérdeztem tőle: Mit tenne meg a lelkitársi-kapcsolatáért? Ő már tudta, mit kell tennie, csak azt nem értem, ha már tudta amit kellett volna tennie, akkor miért nem tette meg előtte. Azzal jött, hogy mióta megismerte levélben Rodriguezt, azóta nem ment strandra, de hogy mit követett el, ami ugyanolyan mint a strand. Elmondtam neki, először nem akarta megérteni, vagy talán a tolmács rosszull fordította le amit mondottam. Nem tudom, de majd ha visszaáll a régi rend akkor majd talán megtudhatom, ha megadatik nékem. Aztán jött a következő hiányossága a kisasszonynak, azt állította, hogy Rodriguez egyetlen levelet sem írt neki mióta hazaért. Megkérdeztem tőle, minden postafiókját megnézte. Ő csak annyit mondott, nem merte. Megkérdeztem tőle, miért nem merte. Elmondta, hogy mennyi levelük kikerült a postafiókjukból. Akkor kértem szépen, nyissa meg mindegyik postafiókját, és nézze meg, hogy milyen alaposan megtévesztették. Szegény kisasszony nem bírta könnyei között, s csak ahogyan gyorsan átfutotta, talált valami olyat, amit biztosan nem Rodriguez írt. Ekkor elszontyolodott, akkor azt mondtam neki, mit tud még róla. Elmondta, hogy még egyetlen közösségi portálra sem mert bemenni. Mégis miért? Itt aztán talált valami olyat, ami miatt az ő kezébe került a közös esküvőjük megszervezése. Nem gondoltam volna, hogy ezek után, még megtaláltam Rodi telefonszámát, s felhívattam a tolmáccsal, Racquel kisasszony már csak sírt, amikor hallotta, hogy Rodriguez őt várja, s nemrégen kórházba került közlekedési baleset miatt. Ilyenkor én már csak annyit kérdeztem Raqueltől, miért nem tudta azt mondani: Vétkeztem az Ég ellen, s te ellened, igérem csak a te feleséged leszek amíg létezhetem örök hűséggel, őszinte alázatos szeretettel. Ekkor neki állt felül, hogy mégis hányszor mondja neki, amikor annyi levelet írt neki. Itt már nekem is elegem lett, s azt mondtam menjen el, és alaposan olvassa el a Bibliát, mivel ez az ami összetartja a lelkitársakat. Ekkor a kisasszony megjegyezte, hogy Rodriguez mondta neki, nagyon sokszor, hogy Amely szinten van, neki nagyon kell vigyáznia, s nem érti ezt még most sem meg. Amikor elmondtam neki, hogy a lelkileg erős emberek nagyon érzékenyek és nagyon támadhatóak mivel ez a világ nem fogadja el a szeretetet. Ekkor annyit kértem tőle, megpróbálom elintézni, adja oda azokat a leveleket, amit állítólagosan nem kapott meg Rodriguez. Hát mit mondjak elég sok volt, de tudtam legalább kimozdulok és a kisasszony a tolmáccsal együtt eljött velünk Bécsbe, majd onnan Valenciába. Megérkeztünk a repülőtérre, de valami még nem tetszett a hölgy jegyeslelkitársban. Nem tudtam mi az, amíg nem láttam azt Amodore Amore. Nem szóltam neki, csak nagyon furcsán viselkedtem vele. Megkértem gondolkozzon, míg én kiderítem mi történhetett. Elmentem Rodriguezhez a kórházba, s megtaláltam. Nem tudom, nem érdekelt a kórházi levegő sem, melyet ki nem állhatok, de most valami miatt nem nagyon érdekelt. Beléptem a kórterembe, a kisasztalkán is a Raquel fényképe, tudtam, hogy őt keresem. Elbeszélgettem vele a spanyoltolmács segítségével, s átadtam neki amit Raquel küldött. Már minden bizonyos volt, de mivel olyan furcsán viselkedtem ezelőtt a kisasszonnyal, így felhívattam Rodriguezhez. Kisvártatva megérkezett, s nagyon sírtak egymás karjai között, így magukra hagytuk őket. Másnap délután visszanéztünk hozzájuk, még mindig beszélgettek, és közben még egy jó hírrel szolgáltak, hazaengedték Rodriguezt. Raquel Rodriguezt maga lakásába vitte, s ott tovább beszélgettek. Én csak egy közvetítő vagyok, örülök annak, hogy új lelkitárs-páros végre személyesen is egy. S ma volt az esküvőjük, remélem most már komolyan mindkettően tisztában vannak ez a világ a szeretet ellen van, ezért védenük kell és átadni másoknak, hogy majdan újabbak is megtalálhassák a lelkitársukat.


Tisztelt Ágnes és Krisztián lelkitársak, akik 2009. április 4-én terveztétek megtartani az esküvőtöket!

 

Hogyan is kezdjem, tudom, hogy olvastok, mivel ismertétek a 17-es zónát, amelyet használtatok. Amiket elmondtatok az álmaitok folyamán, ne haragudjatok, de leellenőriztem. Megtaláltam az Imre nevű ügyvédet is, aki az egész kalamajkának az okozója és ráadásul megbánta mit tett, ezért nem itélkezhetek felette. Kérlek szépen benneteket, ti se tegyétek. Azért tette, mert a lányának, Edinának akarta a legjobbat, s nem akarta elhinni, hogy képes egy ember úgy megkérni egy lány kezét, hogy nem látták személyesen mezítelenül egymást. Tévedett, mert ti sokkal erősebbek vagytok, mint bárki gondolhatná, s ezt saját édes leányán megtapasztalta, amikor Bálint nevű lelkitársa megjelent egy levél után, és megkötötték a jegyességet. Imre, az ügyvédapa bizonyítékot keresett Bálint ellen is, ennek annyi lett a kifejeződése, hogy Bálint és Edina összeházasodtak, s Imre ügyvédapukát nem hívták meg az esküvőjükre. Ez mekkora égés, de mikor nemrégen a lánya tudomására hozta, hogy ugyanúgy fog eljárni, míg helyre nem hozza amit elrontott a második kerületű Ágnes és vasvári Krisztiánnál. Ő megtanulta, igaz a saját kárán, de mikor elmondta miket tett, akkor nagyon alaposan megbánta, ő már nem "bázeli" indítási illetve irányítású ügyvéd. Én a barátommá fogadtam, nekem fizetségül elég ezenfelül, az hogy boldogan éltek harmónikus családban, ahogyan elterveztétek már elég régen.
Akkor most kérlek Krisztián, gyere haza Sepang tartományból, vár Ágnes a kedvesed, add meg neki az új telefonszámodat, hívd fel, és mondd el neki, mikor érkezel a repülőtérre, s Ágnes el ne feledd, az először azt kell mondanod: Vétkeztem az ég ellen, s te ellened, kérlek bocsássál meg, nagyon szeretlek őszintén csak a te feleséged maradok, leszek amíg létezhetem. Ne felejtsd el, ez a beugró, enélkül újabb lehetőség már csak az, ha átadod a kezdeményezést Krisztiánnak. Átadhatod, de nagyon gondold meg. Te vetted el tőle, mint ahogyan tőlem is elvette a jegyesegyetlenem, így ha visszaadod, akkor minden levélcímén tudasd Krisztiánnal. Ne engedd, hogy megint valakik közétek álljanak. Rajtad áll, odamész szépen a repülőtérre, szemébe mondod személyesen, s akkor a tiéd az ami már régebben is a tiéd volt, csak sokan próbálták megakadályozni. Kérlek benneteket, beszéljetek meg mindent, a feltörőkódokat megtaláljátok a http://andre.weblap.net címen. Legyetek boldogok személyesen egymás karjai között amíg létezhettek, én csak ennyit kívánok nektek. Fizetségem az, ha tényleg boldogok lesztek, és végre valahára a KÖZÖS utatokon jártok. KÖSZÖNÖM!


Tisztelt Marietta és Károly lelkitársak, akik 2007. augusztus 4-én terveztétek megtartani az esküvőtöket!

Hogyan is kezdjem, ne haragudjatok, de nagyon durván mondom el, mit kellene tennetek. A hangnem miatt megkérdezhetitek a jegyesegyetlenemet, mert ő is ugyanabban a cipőben jár. Károly, kinek hiszel az ügyvédnek vagy a vasvári Marietta nevű jegyesednek? Károly, kivel akarsz élni, az ügyvéddel vagy a jegyeseddel? Károly, kivel akarsz családot, az ügyvéddel vagy Marietta nevű lelkitársaddal? Károly, kinek hiszel a kollégáidnak, akik csak ugratnak, közben pedig féltékenykedve irigykednek, mert ... Remélem tiszta volt, egyedül Károly, te vagy a felelős. Akarod tudni miért? Elmondom, hányszor elment Székesfehérvárra a jegyesed, s csak annyit várt, hogy GYERE. Tudod jobb vádolni, mint megtenni azt, amit meg kellene tenni, ahogyan teszi a jegyesegyetlenem is. Tudod miért nem annak hiszel, hanem a rosszindulatú valótlan pletykáknak. Károly belegondoltál a lelkitársad ott vár, ott van, egyet kellene megtenned, ehelyett te nyomoztatsz utána. Miért, mondd te annyira makulátlan tiszta vagy, hogy soha nem vétettél ellene. Akarod tudni, vétettél már azzal, ha erkölcstelen öltözetű nőszemélyek ruházatát nem kritizáltad meg. S ezt majdnem mindnem lelkitárs elköveti, nincsen kivétel, így bizonyára te is elkövetted. Vagy képtelennek érzed magadat bevallani, hogy ezt és ezt követtem el ellened ekkor és ekkor. Akarsz még valamit tudni. -Amit az Isten elgondolt, ember soha ne válassza szét!- Mikor születt Marietta, már akkor a lelkitársad volt. Vedd szépen a telefonodat és hívd fel, ennyit ha nem vagy képes megtenni a lelkitársadért, akkor sajnállak, de akkor ne zavarjad meg a nyugalmamat. Másoknak is szüksége van a segítségre, nem csak nektek.

Tisztelt Mónika és Károly lelkitársak, akik 2008. augusztus 9-én terveztétek megtartani az esküvőtöket!


Hogyan kezdjem, ahogyan mindketten jöttetek az nekem sok volt. Mindketten egymást vádoltátok alaptalanul, pedig olyan egyszerű, hogy mit kellene tennetek. Olyan pofon egyszerű, elmondom nektek, nem tudom, hogy képes leszek pontosan úgy leírni, de azért megpróbálom. Először is mindkettőtök zavarja el azokat az ügyvédeket akiket megkértek. Ők nem akarják a ti javatokat. Ők szándékosan húzzák, mert meg akarnak fejni benneteket. Kérlek benneteket, ne hagyjátok magatokat!  Kérlek benneteket a következőre: nagykanizsai illetőségű Mónika, aki jelenleg Hajdúszoboszlón tartózkodik, menjen szépen haza, s odavárja a hódmezővásárhelyi illetőségű Károly nevű jegyesét.  Károly, te pedig kérlek, ne keressél újabb alaptalan indokokat, ha szereted a jegyesed őszintén, akkor gyere haza Maryland-ből. Károly, a kollégáid húznak, közben pedig irigykednek. Károly, a kollégáid azt akarják, hogy minél többet kutassál. Kérlek szépen, ha szereted a Mónika nevű jegyesedet, akkor gyere el hozzá, mond meg neki az új telefonszámodat, hogy felhívhasson tégedet. Ő már mióta rád vár, gyermeket csak tőled akar! Ő komolyan őszintén gondolja, hogy most már képes teljesíteni, amit igért. Nehezére esett nem sírni, de tedd meg a magad érdekében is, ha szereted a jegyesedet. Tedd meg, mert míg nem teszed meg, addig irigylik az emberek a boldogságotokat. Utána pedig, kérlek enged meg, hogy Mónika jegyesed mondja meg, hol fogtok majdan lakni. Ő bármely órában hivatalosan is feleségeddé akar válni, s a teljes nevedet felvenni, mert ő úgy érzi neki a nyugalmatok érdekében ezt kell tennie.


Tisztelt Krisztina és Endre!

Mondjatok köszönetet a szüleiteknek felmenőiteknek, hogy ennyire közel találtátok meg a lelkitársatokat. Adjatok hálát az Úrnak, és tegyétek meg a következő lépéseket a boldogságotok érdekében. Krisztina nagyon rosszull mutatkoztál be, hogy miért azt most leíróm. Először is amerre jártam láttalak, de ennyi hiéna közé én nem megyek oda. Remélem sejted ez a barátnőidre vonatkozik, akikkel inkább az Aqvapark felé vetted az irányt, mint egervári Endre kérésének engedelmeskedni, hogy találkozzunk a Deák Ferenc Megyei Könyvtárban. Elárulhatom ilyen közegbe, mint amilyen közegben voltál ott a testvérvárosok oszlopánál az Európa téren, nem megyek oda, mivel nem teszem ki magamat annak, ami már messziről is hatalmas erkölcstelenségnek látszott. S te egerszegi Krisztina te így akarod elhívni barátként Endrét? Endre nem evett meszet, hogy ami csak a tiéd, azt kiszolgáltassa másnak is. Krisztina te annyira homályos vagy, örülnöd kellene, hogy segítenek sokan nektek, s te inkább a hiéna barátnőiddel foglalkozol? Melyik voltál te azt nem tudom, de ha megtudtam volna, nem biztos, hogy segítenék nektek. Mit kell tenned, még kérded? Endrének megmondani, amit szíved mélyén tudsz, de most teljes átadással. Ha nehéz neked a teljes átadás, ne gondold azt, hogy Endrének könnyű, de boldogságotok érdekében megteszi, ha eljön neki az ideje. Nem vagy képes megtenni, amit kér tőled Endre? Te akkor hiéna vagy, s nincsen értelme elmondani neked. Most ahogyan olvasod, gondolom, azt mondod, de a barátnőimmel eddig sok mindent megosztottunk. Ezt nem szabad, mert milyen könnyes szemmel néznél, ha Endre rajtad kívül mást is barátnőjének tekintene. Sok mindent elrontottál, helyrehozhatod, ha akarod, olyan egyszerűen csak meg kell tenned. Hogy mit kell megtenned, itt már nem a közösségi portálokon közös profilokra gondolok. Itt más valamire, ha nem vagy képes rá, Endre eddig is várt reád közös felismerő kijelentéstől számítva 278 napot, miért nem várna többet még? Bizony vár reád, rajtad múlik itt a segítség előtted, s ha úgy érzed képes vagy rá, akkor annyit kérek tőled, ne vendégként fogadd azt aki az életed párja, a te lelkitársad. Lehethogy takarítani akarsz, ne tedd, akkor tedd, amikor ő is látja. Lehethogy mosni akarsz, ne tedd, akkor tedd, amikor már tőle is szereztél egy ruhadarabot mit kimoshatsz. Lehethogy inkább őhozzá mennél lakni, biztosan kibíród a falut, mert szerintem nem. Krisztina nagyvilágian élsz jelenleg is, szerintem azt sem tudod mi az a gyomlálás, stb.  Jobb neked, ha te hívód meg hozzád, mit hogy hozzáköltöznél!, s akkor bizonyosan megkapod a jegygyűrűt, majd a házassági ajándékot, aztán jöhetnek a közös gyermekek, de ezt már Endre neked elmondta. Én még csak annyit fűzök hozzá, legyetek boldogok, olvassátok a Bibliát, az Ige segít átvészelni a nehéz időket.

Tisztelt Krisztina és Dávid, akik 2008. augusztus 16-án terveztétek megtartani esküvőteket.

Ne haragudjatok a hangnemért, nem akarlak bennetek bántani de azért jobban megválaszthattátok volna a barátaitoknak nevezett egyéneket, mert akkor talán jóval előbb már házasok lettetek volna. Szegedi Krisztina, miért állítod, hogy .szentmiklósi Dávid egyáltalán lefeküdt valakivel előtted? Amiért olyan jól tudta az a múltjában keresendő, remélem érted. Őneki te vetted el a szűzességét, miközben te hány férfinak az ágyában megfordultál. Melyik volt igazabb, amikor neked kell levenned a ruhádat, vagy az hogy majd a társad leveszi rólad. Melyik volt kellemesebb, amikor magadhoz is kellett nyúlnod, vagy hogy csak a társadhoz nyúlhattál. Melyik volt őszintébb, amikor te raktad be magadba kotonnal, vagy vártad, hogy talán berakja majd valamikor? Melyik hagyott mélyebb nyomott benned, amikor ő mindent odaadott neked, vagy amikor nős egyének ágyába bújtál bele. Melyik volt csodásabb, vele ébredni, vagy az aktus után lezuhanyozni együtt a nős egyénekkel? Remélem értitek, miről van szó, s hogy tudatlanságotokban olyan ügyvédeket fogadni fel, akik maguk is bennevoltak az ellenetek történő támadásban. Köszönjétek meg nekik a közreműködésüket, s ha tovább is nyomozni akartok, akkor olyan ügyvédet keressetek aki bizalmasatok és ingyen elvállalja. Igen jól olvassátok ingyen, tehát olyan aki hasonlóan kitart a lelkitársa mellett, fogadalmát nem változtatja meg senki kedvéért sem. 523 napot vártatok egymásra eddig, ha szeretitek még egymást, amit bizonyosan tudok,  mert másképpen nem fordultatok volna hozzám, tegyétek meg a nyugalmatok érdekében a következőket. Lehethogy sok lesz, mit leírók nektek:
1. Csak együttes közös profilt hozzatok létre, először az egyikötök azon a portálon, majd a másikotok is hívja be egy következőre. A lényeg mindkettők egy profilon, ezt már láttam néhány helyen megcsinálta valamelyikötök.
2. Dávid költözz oda Krisztinához, vegyetek ki szabadságot, s beszéljetek meg mindent személyesen.
3. Dávid a teljes nevedet fel akarja venni Krisztina, fogadd el ezt a döntését, mint azt a döntését is ami miatt közzétek próbálkoztak állni. Dávid nem akartál kotont, jól tetted, hogy így is elkötelezted magadat Krisztina mellett, viszont valamit elfelejtettél Krisztina vállalta érted az arany szintet, te pedig ugyanúgy még talán az ezüst szinten vagy. Remélem érted, ha segítségedre van szükséged: az andre.weblap.net, andre.hupont.hu oldalakon találsz.
4. Dávid fogadd el döntését Krisztinának, hogy ott akar dolgozni, ahol te. Nem azért akarja tenni mert bizalmatlan, hanem olyanért aminek én is örülnék neki, ha jegyesegyetlenem ennyire komolyan venné a lelkitársi-kapcsolatunkat.
5. Dávid Krisztina mellett többet teljesítesz, engedd meg neki, hogy pihenőt iktasson be, ő nem azért teszi, mert hátráltatni akarja a munkádat, ne hallgass a kollégáidra!
6. Ne bántsátok miatta a szüleiteket, nagyszüleiteket és egyéb felmenőiteket, ők annak idején jobban is dönthettek volna, s akkor nem ilyen távol találtátok volna meg egymást. Adjatok hálát az Úrnak minden időben, s folyamatosan emlegessétek, hogy így is erősödjetek. Bár írhatnátok újabb imákat, de ezt döntsétek majdan el.
7. Krisztina Dávid a lelkitársad éljél vele boldogan, s az esküvőt neked kell állnod tudod, mégha ma meglenne, akkor is késő lenne.


Tisztelt Krisztina és Dániel, akik 2007. augusztus 18-án, aztán 2008. augusztus 16-án terveztétek megtartani esküvőteket.

Hogyan is kezdjem, elnézést kérek a hangnemért, ha megbántalak bennetek az igazsággal. Hány közösségi portálon vállaltátok azt egymásért, hogy kapcsolatban? Sőt még tovább megyek hány közös profilotok van a közösségi portálokon? Remélem érthető vagyok, hogy vagytok ti egyedüllálóak amikor kapcsolatban vagytok, ha tényleg szeretitek egymást őszintén igaz alázatos szelídséggel. Továbbmegyek remélem tudjátok mit kell tennetek. Vártam a hívásotokat, egyikötök megtette és olyannal vádolta meg a lelkitársát, amit ha a szívére hallgatna és nem a pletykálkodókra akkor nem mondott volna olyanokat róla. Amikor pedig elmondtam neki, mit kell tennie, akkor csak annyit mondott, hogy de ez, meg de az ezt és ezt mondta. Arra persze nem gondolt, hogy másoknak is érdekében áll a kapcsolatukat szétbontani. Aztán sokszoros győzködés után kiderült, hogy olyan felszíni tudás van a kezében, amivel nem szeretne leégni a lelkitársa előtt. Egyáltalán ilyennek meg sem szabadott volna fordulni a gondolataiban? Amikor újra elővettem mit kellene tenniük, akkor csak annyit mondott GONDOLKODOM  és MEGTESZEM ha úgy érzem, meg kell tennem. Ekkor már egy kicsit elgondolkoztam,  miért segítsem, ha nincsen tisztában vele, hogy a közös barátaik szándékosan  félretájékoztatták a lelkitárs-párost. Amikor ezt elmondtam neki, akkor annyit kérdezett: Szabad-e mondogatni egyfolytában a nevét a lelkitársának? Én erre  csak annyit mondtam: Mindkettőtöknek ezt kell tennie, s még valamit, ami a  barátoknak nem fog bizonyára jól esni, de szembesíteni kell őket a helyzettel  minden területen. Tehát soproni Krisztina nincsen semmiféle pusz, tehát kőszegi  Dániel nincsen semmiféle kézcsókolás. Tehát soproni Krisztina nincsen semmiféle  dekoltázs, tehát kőszegi Dániel nincsen semmiféle rossz nők bámulása. Tehát  soproni Krisztina és kőszegi Dániel hallgassatok a szívetekre, tegyétek meg  minél előbb, ha segítség kell akkor hívjatok +36-70/9438-111 mobilszámomon. 111  hetet vártatok egymásra, míg többen egymás ellen hangolni akarnak benneteket,  akkor most legalább éljetek még 111 évet együtt boldogságban, őszinte istenfélő  szeretetben, s soha nem feledjétek a Jakab apostol által levelét olvasni, mely  összehozott benneteket azon a nyári délutánon az MSN-en.


Miért nem jöttél el a megbeszélt helyre, ahol megkötetett volna személyesen amiről beszéltetek.

Maren -1988.07.08.- rajtam keresztül elérheted akinek azt mondtad, hogy csak ő felesége leszel. Ne kövesd el azokat a hibákat amiket a jegyesegyetlenem által elkövettek ellenünk. Igen kapott egy levelet a nevedben, melyben állítólag elküldték egy Kollégiumban készült -Koleszban- félreérthetetlenül megszegett szavahihetőséged által meggyalázott videót a rozsnyói Péternek -1982.10.28.-, aki az én kutatói csoportomnak a tagja. Ha nem te tetted ezt, akkor a +36-70/9438-111 -es telefonszámomon elérheted, hogy Péternek az új számát megkapd tőlem. Bizonyítanod kell, tudod, hogy hogyan, és tudd ez a szám csak egyedül neked adhatom ki. Ha mégis te vagy azon a felvételen, akkor is megbocsát, de akkor az összes divatlapot előtte kell elégetned, és komolyan kell gondolnod amikről beszélgetettek -Skype-on - ezt üzente, a többi telefonját kikapcsolta.

Marennek 2009.09.30-án 9:30-kor megjött az esze, hogy rájött egyedül csak Ő képes elrontani. Rájött arra, amire sokaknak még rá kellene jönnie, köztük a jegyesegyetlenemnek.


Szombathelyi András és kőszegi  Anna  Andrea badacsonyi bejegyzésemnél pár nappal előbb megtaláljátok, mit kellene csinálnotok, csak  éppen vonatkoztassátok magatokra! Annyi aktuális legjobb pillanatot késtek le magatok miatt, hogy még a végén azoknak lesz igazuk, akik közétek próbáltak állni. Ne hallgassatok másra, csak a szívetekre, leírhatnám, hogy mit kellene csinálnotok azon nyomban, de egyáltalán mikor tennétek meg azt az egyetlen telefonhívást, mellyel egymást meghíva amit megtettettek írásban és szóban, levélben és MSN-en, személyesen is megpecsételjétek? Ha közvetítői személyes segítség kellene akkor hívjatok a +36-70/9438-111 -es mobiltelefon elérhetőségemen. KÖSZÖNÖM!


Remélem segítettem nektek eddig...

Tisztelt Jusztina!

Bocsánatot kérek, hogy a kérdésedre durván válaszoltam (" Nem kell mélydekoltázs! Ne hordjál miniszoknyát!"). Nem azt kellett volna mondanom, amit mondtam, de olyan pontosan leírtad nekem a mai álmomban, a helyet és a személyeket, akik körülvesznek, hogy felszínesen kezeltem a kérdésedet, a helyes válasz számodra:   Harmóniába csak akkor tudsz kerülni, ha nem ennek a világnak élsz, tehát ha megtalálod a lelkitársadat, ajándéknak veszed az Úr Jézus Krisztus által. Minél többet takartok el magatokból, annál nagyobb harmóniában tudsz élni a lelkitársaddal (arany-ezüst-bronz). Minden meggyónsz neki, és kéred segítségét, s ajándéknak veszed minden szavát, s ajándéknak veszed minden gondolatát, ha az Ige alapján szólt hozzád. Ha szárnyalsz mellette, akkor már jobb, ha házasságban éltek egymás mellett. S ne feledd, amit kívánsz az közös, amit akarsz az közös, amit gondolsz az közös. S ha számomra is van egy információ, akkor kérlek mondd el nekem! Üdvözlettel: drAL

2009.10.20.10:08


Tisztelt Jusztina!

Segítek úgy, ahogyan másoknak is kellene. Elmondom mit kell tenned a boldogságod érdekében, de először tisztázzuk le, bárkinek segítek, aki ténylegesen a lelkitársával akar élni. Nem azért segítek, mert ártottak nektek, se ne azért segítek, mert ki akarlak használni benneteket. Ha alaposan körülnézel a rendszerünkben, akkor megérted miért nem vagyok kíváncsi adataitokra, miért hogyan segítek, s egyedül rátok bízóm, megteszed vagy gondolkodsz rajta. S azt is tudom, ha gondolkodsz rajta, akkor nem veszed komolyan a lelkitársadat és a vele létező kapcsolatotokat. Engem az érdekel, hogy segítek, ha segíteni tudok. Üdvözlettel: drAL

2009.10.30. 19:22


Tisztelt Jusztina!

Felejtsd el, azt a gondolatodat, amit a világ közvetít feléd. Elfogadtátok egymást, együtt akartok élni harmónikus szeretetben, akkor mi a ... nem olvasod el a leveleit, bizonyára már elküldte neked, hogyan kerülhetnél még közelebb hozzá személyesen. Bizonyára elküldte, alaposan keressed meg. Ne azt nézzed, amit nevében írtak neked. Ha bölcsesség veled van, akkor tudod melyik az, amit bizonyára ő írt. Az nem megoldás, hogy akkor nem írók neki, az sem megoldás, hogy nem válaszolok neki. Jól gondold meg, nehéz megfogalmaznom neked példák nélkül. A példákat megtalálod a naplórendszerünk tagjain, ha érted, akkor tudni fogod, hogyan kerüljél közelebb a lelkitársadhoz. Van egy nagyon egyszerű dolog, mit megtehetsz, annyira egyszerű dolog, mivel bizonyára van MMS-t küldő mobiltelefonod. Ha érted, akkor tudod mit kell tenned, ha mégsem érted akkor kérj erőt, oly módon, hogy imádkozol értetek, imádkozol érte, s valamit ne felejts el, úgy tegyél mindent mintha melletted lenne személyesen a lelkitársad, üdvözlettel: drAL

2009.10.31. 16:16


Tisztelt Jusztina!

A lelkitársad tudom a személyiséged miatt választott, tehát ne keressél kifogásokat. A kifogások a kapcsolatotokat gyöngítik, írj neki, vagy hívjad fel, de ha erre még képtelen vagy, akkor itt egy újabb segítség: Ha ismered történetét a badacsonyi Rózsakőnek, akkor ez is ad számodra egy mankót, üdvözlettel: drAL

2009.11.01. 15:45


Tisztelt Jusztina!

Nekem más lelkitársa nem kell, ezért nem tudom személyesen bemutatni neked. Az én lelkitársamat úgy hívják, hogy dr. Nagy Krisztina, őneki sem bemutatom, hanem érte-értünk szabad akaratom által érte érzett szeretetemből megteszem. Leírtam azt, neked, hogyan emelhettelek fel közvetítéssel, a többi már neked kell megtenned, a lelkitársadért és érted, ha készen állsz rá. Ne feledd nem szerződés, hanem ÉLETSZÖVETSÉG, melyben vonatkoztass el ennek a világnak zajától. Rajtad illetve rajtatok áll, mikor lesztek képesek segítséget nyújtani személyesen egymásnak. Mindig nézzetek az Úr Jézus Krisztusra, figyeljétek egymásra, és az Ige szerint éljetek egymást mellett érte vele hozzá ÉLETSZÖVETSÉGben, üdvözlettel: drAL

2009.11.02. 15:55


Tisztelt Jusztina, soproni Erzsébet, tomaji Veronika, váci Krisztina, és lelkitársaik!

Ha megengeditek, akkor elkezdeném, aki tudja a módját, tegye meg addig, amíg nehezebb lesz megtenni, de ha kimondtátok egymásnak, akkor távolítsátok el az első akadályt, amelyet úgy gondoljátok, hogy ez megkönnyíti a kapcsolatotok személyessé bövülését. Általában ez egy olyan ember vagy csoport, aki bebeszélte nektek a valótlant -megrágalmazta alaptalanul a lelkitársadat, vele együtt téged is-. Igen, jól gondoljátok, amelyik ügyvéd vagy jogi munkatárs nem engedi, hogy a másikat felkeressétek, hogy közösen döntsetek, távolítsátok el, és köszönjétek meg a munkáját. Lehethogy, majd jönni fog a következőkkel: Később akartam megtenni? ; Biztosan vele akarod leélni az életedet? ; A kivizsgálást veszélyeztette volna, ha egyhelyen lettek volna a lelkitársak? ; ... stb. Ne higgyetek neki(k), az eggyéforrt szívetekre hallgassatok, és elárulóm, amelyik ügyvéd vagy jogi munkatárs nem így tett, az mind ellenetek van(nak). Remélem nem mondok újdonságot, tehát legyetek erősek megtenni ezt a lépést, s arra gondoljatok, hogy azt fogadtátok, hogy SENKI NEM ÁLLHAT KÖZÉTEK, akkor egy ... se tegye! Üdvözlettel: drAL

2009.11.10. 9:55


Tisztelt Jusztina, soproni Erzsébet, tomaji Veronika, váci Krisztina, és lelkitársaik!

Hogyan is folytassam, senkit nem várunk meg, aki először teljesíti azt nem hátráltathatjátok. Lehethogy erősnek éreztétek, de aki már megtette, megérthetitek nem hátráltathatjuk, ha nem vagyunk képesek a lelkitársunkkal összeegyesített szívünkre hallgatni. S még valami, a szerintem legegyszerűbbtől kezdtem, tehát egyre többet kell megtennetek távolból, hogy egymás mellett lehessetek személyesen. Remélem tudjátok, hányszor mondtátok a lelkitársatoknak, azt amit én szinte minden számára írt versemben a jegyesegyetlenemnek írtam. Gondolkodjatok el, hogyan kell mondani azt a szóhalmazt, amivel még távolról is tudjátok erősíteni a lelkitársatokat, üdvözlettel: drAL

2009.11. 14. 18:36


Tisztelt Bernadett, Jusztina, Katalin, soproni Erzsébet, tomaji Veronika, váci Krisztina, és lelkitársaik!

Akkor menjünk tovább, mint ahogyan némelyetek már továbbment, a többiekre mint mondtam nem várunk, mivel hátráltatnánk a lelkitársakat. Akkor bizonyára mindannyian fenntvagytok különböző közösségi szennyportálokon, az első dolgotok amit meg kellett volna tennetek, hogy KAPCSOLATBAN, a második amit már meg kellett volna tennetek, hogy ne tudtak volna nektek ártani, az úgynevezett KÖZÖS PROFIL. Elmondom, hogyan lehet hatékonyan szűrni, megindítjátok a közös profilt, majd pedig előbb a lelkitársatok ismerőseit hívjátok be, a következőképpen: Bejelölöd ismerősnek a közös profilon, majd pedig mikor látod, hogy nem igazolta vissza az ismerettséget, kőkeményen: NEM ISMEREM! Amikor egyikötökével lényegileg végeztetek, akkor ugyanúgy megteszitek a másik profilon lévő ismerősökkel, aztán mikor már látjátok, hogy lényegében készen van, akkor jön a legnagyobb durvaság, amit MAGATOK ÉRDEKÉBEN MEG KELL TENNETEK! A következő, aki behívta a közös profil alá, az az egyedi profilját megszünteti, majd egy váratlan időpontban a lelkitársatok is így tesz. Üdvözlettel: drAL


2009.11.16. 11:21


Tisztelt Bernadett, Jusztina, soproni Erzsébet, tomaji Veronika, váci Krisztina, vásárhelyi Katalin és lelkitársaik!

Bizonyára eddig már rájöttetek arra szócsoportra, amit csak a lelkitársak képesek kimondani egymásnak, gyakoroljátok egyfolytában, és végre higgyétek el, hogy férj és feleség egy családi közösségben. Más képtelen rá, mivel a belső ember mondja ki, aki bennetek lakozik, de szerintem erre már magatok is rájöttetek. Figyeljetek alaposan a lelketek belső hangjára! -Tehát tudjátok mit kell csinálni, akkor tegyétek meg, a kételkedést, az aggodalmat felejtsétek el!- Az előbbi levélhez mellékelten, hogy miért tekintem durvának, ha valaki elutasítja a közös profilotok ismeretségét, egyszerű mivel ő az aki elutasít, tehát, ha végre rájön, akkor már mindkettő lelkitársat meg kell kérnie, hogy az ismeretséget visszaigazolja. Nem elég, hogy nem figyeltem oda, nem elég, hogy nem tudtam, ... hanem kész tényekkel kell bizonyítania, hogy miért nem igazolta vissza a lehetőséget, üdvözlettel: drAL

2009.11.17. 10:01


IDE JÖN EGY OLYAN VIDEÓ -Állítólag a Youtube oldalán fennt van-, AMELLYEL HA NEM TÉRTEK ÉSZHEZ, HOGY ÁTVEGYÉTEK AMI TITEKET ILLET, AKKOR NAGYON-NAGYON JOBBAN ODA KELL FIGYELNEM A SEGÍTÉSETEKRE! KÖSZÖNÖM!

Tisztelt Jusztina, soproni Erzsébet, tomaji Veronika, váci Krisztina és András nevezetű lelkitársaik!

Páran megértették, amit nektek is meg kellett volna értenetek de mint mondtam közvetítve segítek, ahogyan eddig is tettem. Néhányan közületek, még az MSN-t (mj: Én sem használom se az MSN, se a Skype-ot, amit használok azt pedig a jegyesegyetlenemnek is használni kellene, de ez más történet) sem használjátok, pedig ha megtennétek akkor nem lennétek képes a lelkitársatok és magatok ellen tenni. Lelkitárspáros hölgy tagjai, tudjátok mégsem teszitek, mert megijedtek, aggódtok, mégis miért? A lelkitársatok előtt öltözötten is mezítelenek vagytok, ha nem kapjátok meg lelkitársatok csókjai által a felöltözéseteket személyesen. Mégis mitől kell félnetek? Fogadjátok már végre el, nem TI választottatok, ha alaposan olvastatok eddig már rájöhettetek magatok is. A lelkitársatok által alakult életszövetségben, már eddig is minden kiderült, mert nem lehet az másképpen. A lelkitársak egymás előtt mezítelenek, ezért semmi de semmi nem tudja eltakarni a hibáitokat. Ti szívetek egyek, a lelketek egyek, s ha személyesen megteszitek amit már meg kellett volna tennetek a lelkitársatok és magatok érdekében, az életszövetségetek bizalmából, akkor olyan erős szövetségetek van, ami által a környezetetek is gyarapodik. Segítek nektek, van egy nagy segítségem, én most ezt ajánlom számotokra, annyit kérek, hogy ha kéritek akkor határozzátok el, hogy 2009 karácsonyát már személyesen együtt töltitek, egymás szerető karjai között,
üdvözlettel: drAL

2009.12.19. 16:55


Tisztelt Jusztina, soproni Erzsébet, váci Krisztina és András nevezetű lelkitársaik!

2010-ben nehezebb lesz megtenni, rendben van segítek, valamelyikőtök kérdezte, hogy hogyan lehetne helyreállítani amit mások szánt szándékkal elrontottak. Én erre annyit mondok, ott kell megfogni, ahol tudjuk, nem a másik lelkitársát, hanem azt, aki nekünk van rendeltetve. Praktikákat fogok mondani, egy ideig jók, de utána már sajnos nem lehet annyira célirányosan használni. 1. Valószínű, ha már ennyi idő óta nem tudtok személyesen találkozni figyelik a telefonjaitokat. Nem mondom, hogy biztos, de nagyon valószínű, ezért egy cselhez kell folyamodnotok, vetessetek valamelyik barátotokkal egy telefonkártyát a barátotok nevében, és azzal hívjátok fel a szívetek választottját. Vigyázzatok, ezt a számot semmi esetre ne küldjétek el, még e-mailben sem! 2. Bizonyára minden nap írtatok egymásnak valamilyen úton-módon ezt próbáljátok egymásnak eljuttatni, de az lenne a legegyszerűbb, ha személyesen vinnétek el szívetek választottjához, tudjátok úgy meglepetés szerűen.  Bár meglepetés szerűen egyikőtök sem képes érkezni, ha a szívetekre hallgattok, de próbáljátok meg ezt a lehetőséget. Nem tudhatod, ki a barátod, de ha látsz, és kérdezel öledbe kerül ami már eddig is a tiéd. 3. Bizonyára az életszövetségre lépőknek van egy olyan hely, amit sokszor hallottak a szívük választottjától, keressétek fel, és valamire rá fogtok jönni, amikor odamentek. Jó alaposan gondolkodjatok rajta, oly alaposan, hogy ne kételkedjetek, ne aggodalmaskodjatok, csak úgy vegyétek, mintha az életetek múlana rajta. 4. Bizonyára érzitek a szívetek választottjának hívását, ne gondolkodjatok rajta, hogy mit fog gondolni, öltözködjetek minden napon úgy, ahogyan kérte, amíg tudtatok beszélgetni, akár MSN-en, vagy Skype-on. Ne feledjétek, minden nap úgy öltözzél, ahogyan megbeszéltétek az első személyes találkozó időszakában. Nem lesz nehéz, ne a környezetetekkel foglalkozzatok, előttetek a CÉL lebegjen, amit szívetek választottjával kötöttek ÉLETSZÖVETSÉGként. Ne hagyjátok, hogy valaki eltérítsen arról az útról, ami már régebben a tiéd volt, csak éppen aggodalmaskodván kételkedtél magadban, üdvözlettel: drAL

2009.12.21. 12:45


Tisztelt Jusztina, soproni Erzsébet, váci Krisztina és András nevezetű lelkitársaik!

Hogyan is mondjam, hogy ne sértselek fel benneteket jobban. Bizonyára, többetek is hallotta amikor a lelkitárs férfi tagja azt mondta, megbízóm benned, nem kell más, csak te amíg létezhetem. Ezt csak komolyan képesek kimondani, valaki(k) már ennél is továbbmentek, ugye tisztelt hölgyeim, amikor a társunk azt mondja, hogy teljesen elkötelezett feléd, akkor mondjátok meg miért nem mentetek azon nyomban a lelkitársatok felé. Fontosabb a környezetednek hinni, akik szándékosan sértenek fel, mert irigyek arra, amit ő(k) is megtehettek volna, ha az igenjük tényleg igen lett volna, s a nemjük tényleg nem volna. Kire kell figyelnetek az emberek közül, egymásra. Tudjátok, mégsem teszitek meg. s akkor amikor már a lelkitársatok elkötelezett, ti még akkor is kételkedtek magatokban. Nem veszitek észre, hogy ezáltal tudatosan is ártatok magatoknak. Leírhatnám, mik a jelek, de ti is nagyon jól tudjátok. Leírhatnám, miért ezek a jeleik a lelkitársaknak, de megint kételkedni vagy aggódni kezdtek. Mondjátok miért? Én ha megbocsátatok, most ennyit adok nektek, hogy végre lássatok és ne csak másokra figyeljetek. Főleg ne olyanokra, akikben olyan hatalmas irigység van, amivel nekem már elég sokszor volt dolgom, mit ahogyan nektek is, mert akkor már egymás szerető karjainak ölelésében pihennétek, üdvözlettel: drAL

2009.12.23. 19:45



Tisztelt Jusztina, soproni Erzsébet, váci Krisztina és András nevezetű lelkitársaik!

2009-es év sokatoknak elég sok lehetőség elmulasztását jelenti. Ti is beláthatjátok, annyi lehetőséget szúrtatok el, hogy megtegyétek, amit egyikötök sem bánna meg. Azt mondjátok, mi velünk történt(ek) a legrosszabb(ak). Azzal nyugtatjátok magatokat, hogy majd megteszem, majd meglépem. Tudjátok nem veletek történtek a legrosszabbak, ha tudnátok olyan(ok)ról amikről én tudok akkor megfognátok egymást kezét személyesen életszövetségben, s el nem engednétek. Nem figyeltek, közbe persze arra gondoltok, hogy ki kellene próbálni a másiknak a lelkitársát, nem vagytok olyanok, akkor mi a csodának foglalkoztok ilyen gondolatokkal. Nem tudom melyikteket érte többször is baleset, de akkor sem a másikét kellene kipróbálni, mert a lelkitársak és lelkitársad ellen tesztek. Nem tudom melyikteket hívták ide meg oda, de ha ezt történt biztosan tudom a lelkitársad településén keresztül érkeztetek haza. Nincsen lehetőség visszamenni az időben és másképpen tenni meg a cselekedeteinket. Tudjátok többen meglépték, nem ijedtek meg a tenor hangomtól. Tudjátok többen megérezték, hogy itt a lehetőség. Komolyan eltökélték magukat, ők akár a személyes találkozójuk napján is készek házasságot kötni végérvényesen és visszavonhatatlanul. Persze bennük is megvan a félelem, de képesek türelemmel várni egymást. Nem sietettik a testi kapcsolatot, de az első napon akik elmondták átadták a lelkitársuknak magukat. Sok mindent írhatnák nektek, túlságosan is mély őszinte dolgokat, de tudjátok ez egyetlen közösségi portálra sem tartozik szerintem. Így ide sem íróm, ha személyesen képesek vagytok majd felhívni, akkor elmondom, bár mindegyikteket tudom személyszerint is, hogy kicsoda. Tehát jól ismerem ki mit csinál, ki hol dolgozik, tehát ti is jól ismerhettek engem, csak meg kellett volna lépni azt a bizonyos lépés(eke)t. Most ne szidjátok magatokat, se a lelkitársatokat, bizzatok egymásban kezdjétek az új esztendőt személyesen egymás szerető ölelő karjaiban, boldog eredményekben gazdag új esztendőt nektek, üdvözlettel: drAL

2009.12.30. 20:44





Február 28.

2008. április 5. meddig tolódik?



Arabul - Ana Behibak (férfinak) Arabul - Ana Behibek (nőnek) Albánul - Të Dua Shume Amharic - Ene ewedechalu (nőknek) Amharic - Ene ewedehalwe (férfiaknak) Angolul - I love you Asszám - Moi tomak bhal pau Azerbajdzsánul - Men seni sevirem Bari - Nan nyanyar do parik Baszkul - Nere Maitea Batak - Holong rohangku di ho Bengál ? Ami tomay bhalobashi (Ami tomake bhalobashi) Berber - Lakh tirikh Bicol - Namumutan ta ka Bisaya - Gihigugma ta ka Bolívia - qanta munani Bulgárul - ahs te obicham Burma - chit pa de Chamorru - Hu Guiya Hao Cheyenne - Néméhotâtse Circassian - wise cas Creole - Mon kontan ou Csehül - Miluji te Dánul - Jeg elsker dig Ekvátor - canda munani Elven - Amin sinta lle Eszperantó - Mi amas vin Észtüé - Mina armastan sind Fárszi - Tora dust midaram Fárszi (persza) - Asheghet Hastam Finnül - Minä rakastan sinua Franciául - Je t'aime Fülöp ? szigetek - Mahal Kita (Iniibig Kita) Gall - Tha gra'dh agam ort Ghána - Me do wo Gilbert) - itangiriko Gót - Idugi Ludugove Udagu Görögország - Se agapo Gröndland - ég elska ?ig Grúzia - Mikvarxar Guarani - rohayhu Guir - Kari Bari (férfi a nőnek) Guir - Krai-Brai (nő a férfinak) Gujarati - Hoon tane prem karun chuun Haiti - mwen renmem'w Hausa - Ina kau narka (férfinak) Hausa - Ina kau narki (nőnek) Hawaii - Aloha wau i'a oe Héberül - Ani ohev otach (férfi a nőnek) Héberül - Ani ohevet otcha (nő a férfinak) Hindi - main tumse pyar karta hoon (férfi) Hindi - main tumse pyar karti hoon (nő) Hmong - Kuv Hlub Koj Hokkien - Wa ai lu Hollandia - Ik hou van jou Hopi - Nu' umi unangwa'ta Horvátul - Volim te Illonggo - palangga ta ka Ilocano - Ay aya tenka Indonéz - Saja kasih saudari Írül - taim i' ngra leat Ishkibibble - Ibi Libove Yibou Japán - Ore wa omae ga suki da (Férfi a nőnek) Japán - Suki desu (az első találkozáskor) Japán - Sukiyo (Nő a férfinek) Javanese - aku tresno marang sliromu Kachiy - anw toke pyaar karati (anw toke bowaj gurati) Kambodzsa - Bong salang oun Kanada (francia) - Je t'aime Kanton - Ngo Oi Lei Kapampangan - kaluguran da ka Katalánul - T'estim molt Kikuyu - Nigwedete Kína - wo a? ni Kisii - Ninguanchete Lingala - Nalingi yo Klingon (Star Trek) - qud'end Korea - Tangshin-i cho-a-yo Korzika - Ti tengu cara (nőnek) Korzika - Ti tengu caru (férfinak) Lancish - I Lovole Youan Lao - Khoi huk chau Lengyelül - Kocham Cie Lojban - mi do prami Luganda - nkwagala nyo Luo - Aheri Macedón - Te sakam Madagaszkár - tiako ianao Magyarország - Szeretlek Málta - Inhobbok Maori - kia hoahai Mohawk - Konoronhkwa Naguan -Mawaca bimcheepee Ndebele - Ngiyakuthanda Németül - Ich liebe Dich Norvégia - Jeg elsker deg Ojibwe - Niin Zaagii Giin Olaszul - ti amo Oroszul - Já ljublju tyibjá Oshiwambo - Ondi ku hole Otjiherero - Mbe ku suvera Örményül - Yas kasirim kasi Papiamento (Aruba) - Mi Ta Stimabo Papiamentu (Curacao) - Mi Stima Bo Patois (Jamaica) - Mi luv yuh Perzsául - Doszdárám Portugál - Eu te amo Portugál (Brazília) - Eu te amo Punu - ni u rondi Quenya - Tye-melan'ne Románia - Te iubesc Samoan - Oute Alofa Ia Te Oe Setswana - Ka gorata Shona - Ndinokuda Sioux (Lakota) - Techihhila Sotho - Kegorata Spanyolország - Te quiero SrananMi lobi joe Svédország - Jag älskar dig Swahili - Nakupenda Szerb - Volim Te Szlovák - Milujem t'a Szlovénia - Ljubim te Tahiti - Ua Here Vau Ia Oe Thamazigh - nekki hemlagh (nő férfinak) Thamazigh - nekki hemlaghkem (férfi a nőnek) Tigrinia - E fatuwaki Tongan - Ofa atu Törökország - Seni seviyorum Tunézia - Ha eh bak Tyroliul (Ausztria) - I liab Di Ukránul - ja tebe kokhaju Vietnám - Lány fiúnak: Em y?u anh. Fiú lánynak: Anh y?u em. Walesi - Rwy'n dy garu di Wolof - Dama la nob Xhosa - ndiyakuthanda Yiddish - Ich libe dich (Ich han dich lib) Yoruba - Mo ni ife re Zazi - Ezhele hezdege Zulu - Ngiyakuthanda Zuni - Tom ho' ichema


Édesanyámnak

Mély szívvel édesanyámnak

Mély őszinte szívvel íróm ezen sorokat,
Édesanyámnak, aki világra hozott,
Édesanyámnak, aki megszült, felnevelt,
Édesanyámnak, aki óva őriz életben,
Édesanyámnak, aki félt vigyázz véd,
Viszontszeretlek édesanyám míg élek-
Mély igazi szívvel írom ezen sorokat.

2008.05.04. 9:06

http://www.myheritage.com/collage
http://www.myheritage.com/collage

http://www.myheritage.com/collage
http://www.myheritage.com/collage


November



Békében, boldogságban, egészségben, igaz hitben, jóságban gazdag sikeres boldog békés új esztendőt!


Február 26.Jó alaposan jegyezd meg, bármilyen titkosszolgálat, vagy ahhoz közeli szervezet tagja a SZERETET ellen tevékenykedik.


Február 24.Még várok vele, pár órácskát a bejegyzéssel, bízván, hogy akinek szól, az többet nem keres kifogásokat.

Krisztina!

Azt kérted, úgy segítve írjak neked, hogy képes legyél odaállni személyesen a lelkitársad elé. Hát mit ne mondjak, tudod megadom neked, mivel ha késznek érzed magadat találkozni a lelkitársaddal, akkor legyen meg gondolati szavaid szerint. Én elmondom neked, bár lehethogy azt fogod mondani, könnyebb leírni, mint végrehajtani. Erre egyetlen kérdésem van: Mit félsz? Ha a lelkitársad,akkor csak írjál neki, írjál neki. Nem mondom, hogy pótold be amit nem írtál ezidáig meg, de a legfontosabbat el ne feledd, amikor megérkezel hozzá személyesen, ha képes vagy a szívedre hallgatni, akkor ennyi bonyodalom után semmi mást nem kell tenned, el kell fogadnod a megbocsátását. Nem keresel magyarázatot, arra, hogy miért nem indultál előbb el hozzá. Nem keresel mást, csak a lelkitársadnak a karjainak puha ölelését. Komolyan akarod, hogy folytassam. Már régebben meg kellett volna írnom neked-nektek, de valami úton módon, hogy már ennyi és annyi lehetőséget elszalasztottatok ezért kapjátok meg rajtad keresztül. Képes vagy elfogadni a megbocsátását? Képes vagy szót fogadni szívetek hangjának? Képes vagy adni magadat? Ha ezekre IGEN a feleleted, akkor minél előbb induljál el a lelkitársad felé, mivel neked a legjobb helyed a lelkitársad karjainak puha ölelésében van, bújjál hozzá és tedd azt amire már régóta a szíved-szívetek figyelmeztet. Most pedig ne haragudjál, de annyit mondok még, olvasd el alaposan az uzenet.naplom.com -ot, majd amikor megírtad azt a befogadó levelet a lelkitársadnak, akkor következhetnek a következők: andre.glap.hu, andre.mlap.hu, andre.eoldal.hu, andre.hupont.hu, andre.weblap.net s a legvégén az andre.naplom.com illetve a folytatása az akv.naplom.com. Bízván remélem segíthettem, de ha megengeded még segítek egyetlen szóval, ezt nagyon alaposan gondold át, hogy neked mit jelent, s cselekedj aszerint: feleséganya.Rajtad múlik, én megadtam azt, ahogyan minden lelkitárs képes várni türelemmel lelkitársát oly módon, hogy csak a szívükre hallgatnak, s nem másokra figyelnek először, hanem egymásra figyelve döntenek. Legyetek boldogok, üdvözlettel: drAL (www.andre.hu

Február 12.

Hamarosan helyreállítva a levelek az andre.egerblog.info alatt volt lévők az andre.glap.hu alatt. Akik érintettek azok jobban tennék, ha megkeresnék azt az embert, akinek nyomán felelősségre-vonás fog következni! Az OK nem új keletű, viszont az(ok) miatt elég sok minden nem úgy történt, mint ahogyan történnie kellett volna, ezért vagy ma képesek felhívni és elnézést kérni, vagy jön a következmény! Nem engedhetem meg magamnak, hogy másként legyen, de Ő(k) mindezideig alattomos módon gátoltak. KÉRTEM, de csak IGÉRGETTEK! KÉRTEM, de MELLÉBESZÉLTEK! KÉRTEM, de még képesek voltak MEGFENYEGETNI IS! OTT GÁTOLTAK, ahol még neki(k) is ÉRDEKÜK LETT VOLNA! OTT GÁTOLTAK, ahol még SEGÍTETTEM VOLNA NEKIK! OTT GÁTOLTAK, ahol HAMAROSAN LÁTNI FOGJÁK A KÖVETKEZMÉNYEKET, MINT AMIT OKOZTAK! Most pedig, ahogyan veszem, előbb, jóval előbb ÚGY KELLETT VOLNA VELÜK VISELKEDNEM, AHOGYAN ŐK VISELKEDTEK VELEM!




2005 © www.intranet.hu