Tisztelt
Ügyvéd Úr!
Mivel
az érdekemben nem járt el, ezért szép folyamatosan le fogok írni
mindent, mivel nem tartom korrektnek amit ezidáig csinált. Nem érdekel,
semmiféle mellébeszélés! Nem hat meg, semmiféle magyarázata! Eddig
szinte nyugodtan voltam, álltam és vittem az ügyeket. Ha akart volna,
megtalált volna. Ha keresett volna, meglelt volna. Nem érdekel
semmiféle mellébeszélés. Ezt, ha nem érti meg, akkor nagyon nehezen
kerülhet a megbízható barátaim közé. Kértem, többször kértem, sokan ezt
szóvá is tették, Ön ezek szerint nem. Ön szerint nem lényeges, talán?
Nem baj, majd lényeges lesz, ha el kell viselni azokat a
megpróbáltatásokat... Nem baj, majd lesznek olyan jogi munkatársak,
akik majd ténylegesen segítenek nekünk. Én bízók benne, hogy észhez tér
amíg nem lenne késő. Ön veszít, én pedig bármiképpen is nyerni fogok,
ha nem térek le az elrendeltetett utamról. Én pedig, mint sejtheti nem
fogok letérni, inkább mártírként, mint hogy megszegjem az ígéretemet.
Ezt pedig nagyon jól láthatná, ha figyelne alaposabban. Remélem tudja,
mit kellene tennie. Én még most is bízók, hogy meg is teszi
végre-valahára. (2010.01.11.
23:32)
Önhöz
hasonlóak miatt, akik ne írjál neki, beállítottam a negyedik
telefonszámomat. Nem Önt fogom vele bántani, hanem olyan embereknek
fogok segíteni, akikkel hasonlóak történtek, annyi különbséggel, hogy
annyira nem kívánt személynek fogják minősíteni az Önhöz hasonlókat,
hogy jobban tennék, ha állást változtatnának. A következő lesz, mivel
már látom beálltak Önök is a SZERETETellenes SZÖVETSÉG tagjai közé,
választhatnak az ÉLETSZÖVETSÉGek ellen, vagy mellette. Majd Ön is
figyeljen, volt jó ideje egy kérésem, mivel nem válaszolt rá, ezért BŰNÖS.
De mint mondtam, nekem nem az a dolgom, arra sokkal alkalmasabb
lehetőség van az Igében a megfeddéssel. Én csupán a következőt fogom
tenni, akinek elküldöm a negyedik telefonszámomat (megjegyzés: 3
telefonszámom a jegyesegyetlenem postaládáiban, ezt csak azok ismerik,
akiknek szólni fog) 77 órát kapnak, hogy felhívják, ha nem hívja fel
akinek el lett küldve, akkor a legkisebb korrupciós ügyet is napvilágra
hozom, és a továbbiak ami annak folyománya lesz, felelősséget nem
vállalok. Én kértem, mint ahogyan azok is kértek, de annyira
megfélemlítették, hogy egyik nem képes írni a másiknak, a másik nem
képes olvasni, a harmadik pedig még a telefonját sem kapcsolja be, mert
bemagyarázták az Önökhöz hasonlók a valótlanokat. Próbálják Önök
szétválasztani a párokat, kérdezze meg az Önhöz hasonlóakat, akik már
érintve voltak, hogy viszonyulnak azóta azok az emberpárok, akik már
megkötötték személyesen is az ÉLETSZÖVETSÉGet, egy CSALÁDként élnek, s
némelyeknek szerencsére még erősebb kötelékük is van. Nem kell
bemagyarázni, azt ami valótlan, csak azért, hogy megtömje az áldozat a
pénztárcáját, s egyre jobban tudja húzni azt az ügyet, amit már elég
régóta le lehetett volna zárni. Üdvözlettel: drAL (www.andre.hu)



