2008. Szeptember 8.Hamispróféta 2300, az Antikrisztus 1260 napig működik.

Amint Krisztus Urunknak Keresztelő Szt. János, úgy az Antikrisztusnak a Hamispróféta lesz az előfutárja, illetve prófétája.

Az Antikrisztusra vonatkozó világi feljegyzések szerint az Antikrisztus foggal születik, veres és szeplős lesz, kellemetlen hangú, rossz fülű, rossz szemű, zsidó és mohamedán vérből és törvénytelen házasságból eredő...

2008. Szeptember 8.

Úgy is kivehető a Szentírásból, hogy a Sátán ellen az Úr Jézus lép fel, míg Isten két követe, Mózes és Illés a Sátán küldöttjei ellen fognak küzdeni, azaz egyik az Antikrisztus ellen, a másik a Hamispróféta ellen, másként mondva egyik a világi, másik az egyházi területeken.


„Antikrisztusnak tartották Néró, Decius, Diocletián, a hitehagyott Julián, Coscoea perzsa király, Mohamed, VIII. Henrik, angolhoni Erzsébet, Luther, Kálvin, Robespierre világtörténelmi nagyságokat is. Mindenikben megvolt az Antikrisztus több jellemvonása. Jelenleg Antikrisztusnak neveztetnek ama intézmények, amelyek antiklerikálisak és keresztényellenes nevet viselnek, mint a szocializmus, szabadkőművesség”.

2008. Szeptember 8.A Jelenések könyvének XIII. része 1—10 versében a következőket írja az Antikrisztusról:

A Jelenések könyvének XIII. része 1—10 versében a következőket írja az Antikrisztusról:

1. „És láték a tengerből feljönni egy vadállatot, melynek hét feje vala és tíz szarva és szarvain tíz korona és fején a káromlás nevei.

2. És a vadállat, melyet láttam, hasonló vala a párduchoz és lábai, mint a medvelábak és szája, mint az oroszlán szája. És a Sárkány adá ennek erejét és nagy hatalmát.

3. És láték egyet fejei közül, mintegy halálra sebezve, de az ő halálos sebe meggyógyíttaték. És az egész föld csodálkozék a vadállat után.

4. És imádák a sárkányt, ki hatalmat ada a vadállatnak és imádák a vadállatot, mondván: Kicsoda hasonló a vadállathoz? és ki harcolhat vele?

5. És adaték neki nagy dolgokat és káromlásokat szóló száj: és hatalom adaték neki cselekvésre negyvenkét hónapig.

6. És fölnyitá száját káromlásra Isten ellen, hogy káromolja az Ő nevét és hajlékát és azokat, kik mennyben laknak.

7. És adaték neki, hogy harcoljon a szentek ellen és legyőzze őket. És hatalom adaték néki minden nemzetségen és népen, nyelven és nemzeten.

8. És imádák őt mindnyájan a föld lakói, kiknek nincs beírva nevök a Bárány életkönyvébe, ki megöletett világ eredetétől.

9. Akinek füle van hallja meg.

10. Aki fogságra viszen, fogságra jut; aki karddal öl, karddal kell annak megöletnie. Itt van a szentek béketűrése és hite.”

2008. Szeptember 8.Krisztus és az Antikrisztus közti fő különbségek



Továbbiak még, hogy Krisztus Emberfiának mondta magát, az Antikrisztus istennek mondja majd magát. Egyik kérte, hogy „kövessék”, másik követeli, hogy — „imádják.”

Egyik szegénységre, mindenek eladására intette a gazdag ifjút, azaz a szegénységet tette „feltétellé”. A másik a gazdagságot teszi csábítószerré...

Krisztus az igazsággal, amaz a hamissággal jut uralomra. Egyik a szó, illetve az igazság szellemének erejével, másik a gaz terrorral hódít.

Krisztus Urunk kis párttal és a minőséggel kezdte, a jobbak táborára épített, — másik a mennyiséggel kezdi és az erőszakosak, a tömegek táborára épít.

Krisztus apostolait szegénységgel és üldöztetésre készítve küldte világgá, emez gazdagon és hatalommal ellátva küldi szét embereit.

Krisztus szőke hajú, kék szemű szép jelenség, külseje után is megállapíthatóan vallásra zsidó, de fajra árja volt, emez fajra és vallásra is zsidó lesz, mert keresztvizet nem vesz, nem is venne fel, mert nem akar s nem is méltó a szentségekben részesülni. Miért nem, erre majd az ördögűzéseknél térünk ki.

Születését és nevelését illetőleg Jézus nyilvánosan, angyalok seregei között lépett a Földre, emez titkon és rejtett helyen fog felnőni...

Krisztus a jóság volt, ki „körüljárván, jót cselekedett”, — emez megtestesült gonoszság lesz, körüljárván gyilkolni, gonoszkodni fog.

Krisztus Urunk a tisztaságot és szüzességet, emez a paráznaságot fogja hirdetni, illetve megengedni, mi a fajelméletnek lesz egyik túlhajtott elfajzása...

Krisztus a szívre, — azaz szeretetre, — emez az észre, azaz tudásra serkenti követőit, miáltal azokat hideg, számító jogászokká, nem szerető szentekké neveli majd.

Krisztus Urunk nyíltan tett mindent a tömeg előtt a templomban, — emez rejtegetve, titkon cselekszik, nehogy gonosz tervei — Isten ellenes szándékai — idő előtt kitudódjanak...

Krisztus Urunk mennyei, azaz szellemi kincsekkel vonzotta híveit, emez világiakkal, azaz a gazdagsággal vonzza híveit.

Krisztus Urunk szóval hódította meg a világot, még pedig a világ kiválóságait, emez fegyverrel hódija, illetve kényszeríti magához, de a világ salakjait, illetve tömegeit, egyik minőség, másik mennyiség szerint...

Krisztus, mikor Szt. Péter felismeri messiási voltát, megtiltja annak hirdetését, mondván, senkinek se mondd. (Szt. M. XVI. 20.) Emez magát messiásnak publikáltatja a templomban.

Krisztust a szerénység és szelídség, emezt az önhittség és vadság jellemzi majd.

Krisztus elhagyta Jeruzsálemet, mondván: minden népekhez menjetek... Emez Jeruzsálemet teszi székhelyévé: és a zsidóságot — eszközévé.

Krisztus a béke apostolait küldte világgá, mondván: ahova mentek, így köszönjetek: Békesség e háznak. Emez lázítókat, izgatókat küld. Tisztázás végett: Krisztus is harcot hirdet, de táborát békességre, türelemre, lemondásra intette. Emez is harcot hirdet, de híveit tüntetésre, támadásra, terrorra serkenti izgatói által.

Krisztus követői, az igaziak! lemondásban, mértékletességben, a világtól elhúzódva, lelki-testi aszkétaságban élnek ma is, a huszadik században!!! Az igazak! Emezé dáridókban, mulatságokban, bujálkodva és falánkul élnek már is...

Krisztus azt a jelet adja híveinek, hogy „Arról ismerjenek meg benneteket, hogy egymást szeressétek.” Emez ellenben fizikai jelet éget, vagy tetováltat hívei kezére, vagy homlokára, a Jelenések könyve szerint.

Krisztus hívei mindenkinek adtak, mindenkin segítettek, annak szüksége és önmaguk képessége szerint. Emez törvénye az lesz, hogy csak azok adhatnak és vehetnek, akiknek kezén vagy homlokán ama sátáni bélyeg, azaz jel lesz...

Krisztus nem másította meg a zsidó törvényt, mit se törölt el, mert nem eltörölni, hanem „betölteni” jött azt. Emez megmásítja a törvényt... Mást ír helyette, sőt erény helyére bűnt tesz — célul... a tisztaság helyére a közös szerelmet, minek előjátéka már is folyik a modern házasságok függönye mögött, ahol „kívánság” szerint kelnek és válnak a házasfelek... Sőt ma Hollywoodban divatba jött egy oly gyűrű, mely annyi összeforrt karikából áll, ahány házasságot kötött az illető — nő... Nem sok kell innen a kötésnélküli házassághoz se — fajfenntartási célzat és eredmény nélküli fajvédelemből...

2008. Szeptember 8.

.




2005 © www.intranet.hu