Belvízben áll az őszi gabona - mi lesz a kenyérrel?
Nyolc-tíz százalékos terméskieséstől tart az őszi vetésű
gabonák esetében a Magosz a belvíz miatt. Ahol a termés vízben áll,
szinte teljes lesz a pusztulás, de a tavaszi munkálatok is csúsznak,
mert a gépek nem mehetnek rá a felázott földekre. Egy agrárközgazdász
szerint ott viszont, ahol nincs belvíz, rekordtermés is lehet.
A megyei
Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalok tájékoztatása alapján az
országban jelenleg 150-170 ezer hektár termőföldet borít belvíz, ebből 120-130 ezer
hektáron van őszi vetésű gabona, elsősorban árpa és búza - mondta el a
Hírszerző kérdésére Obreczán Ferenc, a Magyar Gazdakörök Országos
Szövetsége (Magosz) főtitkára. A gazdaszervezet ezért attól tart, 8-10
százalékos is lehet a terméskiesés ezekből a gabonafajtákból. Az
előrejelzések szerint egyébként a tavasz is csapadékos lesz.
Másodlagos belvíz
Az
őszi gabona teljes vetésterülete ugyanis 1,1 millió hektár, vagyis a
terület mintegy tizede érintett. Obreczán Ferenc szerint ahol a termés
vízben áll, szinte biztos, hogy teljesen elpusztulnak a növények, de
létezik az úgynevezett "másodlagos belvíz" is, amikor a talajt nem
borítja ugyan víz, de akkora a nedvességtartalma, hogy a növények
elsárgulnak, nem bokrosodnak megfelelően, ezeken a területeken is magas
lesz a veszteség várhatóan.
Főleg
az ország keleti felében okoz gondokat a belvíz (Fotó: MTI) |
Ráadásul ezekre a területekre várhatóan még hetekig nem lehet
rámenni gépekkel, így nem lehet elvégezni a növényvédelmi munkálatokat,
enélkül pedig gyomosodni kezd a gabona. Obreczán Sándor szerint
ugyanakkor még négy hónap van a betakarításig, így nem lehet megjósolni,
mekkora lesz végül a terméshozam.
Rekord is
lehet?
Raskó György
agrárközgazdász ellenben úgy véli, összességében pozitív a kép: amit a
belvízen elvesz a csapadék, azt bőven pótolja azzal, hogy sokáig hó
alatt volt a termés, ami nagyon jót tett a növények fejlődésének.
"Ezeken a területeken akár rekordmennyiségű gabonát is betakaríthatnak
majd, így egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem rossz a helyzet" -
fogalmazott Raskó György.
Kérdésünkre, hogy ha kiemelkedő lesz a
hozam, az hogyan befolyásolhatja a kenyérárakat, Raskó György azt
mondta, a liszt ára már
elérte a minimumot (kilogrammonként most 45-46 forintért veszik a
pékek) a piacon, így lefelé már semmiképpen nem változhat, a gyenge
vásárlóerő és a kereslet miatt azonban valószínűleg drágulás sem jön.
(Kósa András, Hírszerző)