március 2.

.

március 2.

Az örök élet dolgában ne tévedjetek! Rettenetes dolog lenne, ha egy életen keresztül azt hinnéd, hogy rendben van minden. És döbbenten kellene majd megállapítanod, hogy tévedtem. Sokan mondják, hogy a halállal vége mindennek. Azután már megnyugszom. A halál nem pont, hanem vessző vagy kettőspont. A halál nem elalvás, hanem felébredés. Voltaire, a nagy francia költő haláláról olvastam, aki egy életen keresztül gúnyolta Istent, hogy nincs, amikor a küszöbön volt, egy kicsit már átlátott, és ezzel a kiáltással halt meg: örök élet van, de én elvesztem! Olyan biztosan kell tudnod, hogy Jézust elfogadtad Megváltódnak, amilyen biztosan tudod, hogy férfi vagy-e, vagy nő. Milyen rettenetes lenne, ha valaki azt mondaná: tudom én, hogy hova jutok. Aztán kiderülne: “Nem minden, aki ezt mondja nékem: Uram! Uram! megyen be a mennyeknek országába, hanem aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát” (Mt 7,21). Lehet Bibliával a kezedben elkárhozni, imádsággal a szádon elveszni. Lehet templomba járó élet mellett elkárhozni. Egy vallás sem üdvözít, egy cselekedet sem. Jézus Krisztus az Üdvözítő! Jézust megkérdezték, hol van Isten országa? Azt mondotta, nem itt, nem ott, tibennetek van. Testvér, benned van? Mennyország vagy pokol van belül? Azt mondja az Ige: Aki hisz a Fiúban, már üdvözült. Már benne él a mennyben. Te ott élsz már?!

március 2.

"Létezik még egy nagyon hatékony módja az álmok megfejtésének, s ez a szabad asszociáció technikája, amit előszeretettel használnak korunk pszichológusai is mint a pszichoanalízis egyik alapmódszerét.

Az úttörő szerepet itt is Freud játszotta, aki álmai vizsgálata közben felfedezte, hogy az, amit visszaidéz az álomból, valójában csak „álruha”, s ezt az éber tudat „húzta” a valódi álom képeire. Az álom valódi tartalmához viszont akkor férhet hozzá leginkább, ha a racionalitást sutba dobva szabadon, gátlások nélkül fantáziál egy adott álomképpel kapcsolatban. A szabad asszociációk sora így, mint Ariadné fonala vezeti az álom valódi értelméhez és üzenetéhez.
Érdemes kipróbálni a következő gyakorlatot:

Írd le az álmodat, és válaszd ki azt a képet, amelyik a leginkább megragadt az álomból. Ehhez általában több szó is társulhat. Ezeket a szavakat írd le egymás alá a papírlap bal oldalára, majd lazíts, száműzz mindenféle racionális spekulációt a fejéből és csapongjon szabadon! Nézd meg az első szót, és a lap jobb oldalára írj le mindent, ami ezzel kapcsolatban az eszedbe jut. Általában az első gondolat a leghitelesebb! Ezért ne cenzúrázz, ne szelektálj, csak írj le minden felmerülő képet, emléket, gondolatot, érzelmet, folyamatosan az adott szavakhoz társítva. Ha csak egy felvillanó rövid álmot szeretnél így megnézni, akkor az egész álomra asszociálhatsz. Aztán ha kissé figyelmesebben elolvastad a több mint szürreális gondolathalmazt, nem kizárt, hogy egy csapásra megvilágosodik az álom értelme.

Hirdetés


Itt érdemes megjegyezni, hogy az álmokkal kapcsolatos asszociáció művészetét nem Freud találta fel, hiszen ez – az általunk primitívnek bélyegzett – természeti népek autentikus spiritualitásához tartozott. Az irokéz indiánoknál például a törzs varázslója segített az álmok kigubancolásában és éppen a szabad asszociáció módszerével. Az álmok megfejtése náluk közösségi ügy volt, mert úgy tartották, hogy az ember olyan veleszületett rejtett vágyakat hordoz a lelkében, amelyeket csak az álmok képesek megmutatni. És ha ezeket a vágyakat nem éli meg az ember, az a test betegségét és korai halálát eredményezheti.
A tudatos álomtól a megvilágosodásig

A tudatos álmodás gyakorlata is komoly művészetnek számít az álomkutatók szerint, bár sokan teljesen spontán módon is képesek megélni. Bizonyára sokunk számára ismerős az az élmény, amikor a saját álmunkban rájövünk arra, hogy voltaképpen álmodunk. A már említett malajziai szenojok voltaképpen tudatos álmokban győzik le ellenségeiket, de állítólag az európai lakosság öt-tíz százaléka is rendszeresen képes a spontán tudatos álmodásra. Erről szóló könyvekből ma már azt is megtanulhatjuk, hogy miképpen idézhetjük ezt elő akarattal.

A tibeti buddhizmus egyik, tantrikus irányzatának gyakorlói azonban kifejezetten a tudatos álmodás gyakorlása által jutnak el a megvilágosodáshoz, más szóval a valóság természetének tökéletes megértéséhez. Ennek lényege röviden abban állhat, hogy aki képes fokozatosan a hatalmába keríteni álmait, az saját kénye-kedvére alakíthatja azokat. Ezek a valóságformáló technikák állítólag áthozhatóak ide, a fizikai világba, amelynek eredményeképpen megtörténik a gyökeres szemléletváltozás. Az álmok birodalma tehát fantasztikus távlatokat tartogat számunkra, és aki képes kicsit több figyelemmel, tudatossággal fordulni felé, az a hétköznapjait is több életerővel, bölcsességgel és eredményességgel töltheti meg."

spartakusz

március 2.Csak azok nézzék meg, akik képesek elfogadni lelkitársukat, s ha módjukban áll akkor együtt egyszerre nézzék meg! KÖSZÖNÖM!

.

március 2.

Ha Isten tervének megfelelően vagy sötétségben, akkor nem kell félned, Isten át fog vinni rajta. Miért vagyunk ebben olyan biztosak? Mert a Biblia nagyszerű ígéreteket ad nekünk: „Világosság ragyog a sötétben is a becsületesekre…” (Zsoltárok 112:4), és „…Este szállást vesz a sírás, reggelre itt az ujjongás” (Zsoltárok 30:6). Az a negyven nap, amit Mózes a hegyen töltött egyedül, Illésnek a Hóreb-hegyen töltött ideje, vagy azok az évek, melyeket Pál az arab sivatagban töltött, nem kárba veszett tapasztalatok voltak, hanem Isten tervének részei. Jézus azt mondta: „Amit a sötétségben mondok nektek, azt a világosságban mondjátok el…” (Máté 10:27). Figyelj meg két dolgot ebben az igében:
1) A legnehezebb pillanataidban adja Isten a legjobb meglátásokat.
2) Az emberek meg fognak hallgatni, mert „kiérdemelted, hogy beszélhess”. Tehát maradj nyugton, és hagyd, hogy Isten olyan dolgokra tanítson, amiket csak a sötétben lehet megtanulni.




2005 © www.intranet.hu