NŐI ÉS FÉRFI PRINCÍPIUM:
"
Nagyon leegyszerűsítve a női a befogadó (ezáltal osztódható), a férfi a kiterjedő.
Ez
az alapszabály nagyon szépen működtetné az együtt létezést, ha
egyensúlyban lenne mind kettő együtt, és ezen belül külön-külön is.
A
dominancia akkor kerül a képbe, amikor az egyik többnek kezdte érezni
magát, és úgy gondolta, irányítani kell a másikat. Így a fizikai
testben lévő egó kezdett diktálni, és a harci ösztön már nem csak az
élelemszerzésben nyilvánult meg. Ez a helyzet maradt fenn máig kis
változásokkal. Mivel a női princípium a befogadó, érthető a felül és
alul rendeltség szereposztása.
Milyen változások vannak most
folyamatban? Az Anya Istennő erőinek visszatértével kénytelen az egóban
működő harcias erőtér összébb húzódni, bárhogy ellenkezik is.
A régi
Anya Istennő erő minőségek más karakterben jelennek meg most, és az
amazonok harcias Istennő tiszteleti vonulatok már nem időszerűek.
A
mai erők azt szorgalmazzák, hogy az alapokban kialakított valódi
női-anyai tiszta, ösztönös erőterek aktiválódjanak, és ezekben az ilyen
jellegű érzés és gondolatminták munkálkodjanak.
Az odaadó anya,
asszony, lány, aki mindenkor meg tudja őrizni egységét, személyiségét,
nem a hamis szerepben tetszelegve és illúziókban ringatva önmagát, ez a
mai erők szándéka. A női partner, aki mint egyenrangú fél tölti ki a
férfi társ érzelmi és minden más területét, aki gyengédséget, megértést
és szeretetet visz az élet minden területére, ez a mai erők szándéka.
Az
összeolvadás, amire késztetnek a mostani erők, gondot okoznak mindkét
félnek. A férfinak azét, mert úgy érzi, elveszik hatalmát – nem lesz
irányítható terület, a nők azért, mert azt hiszik, ez egy újabb
személyiség vesztés.
Lényegében mindkét félnek igaza van, ez a
folyamat zajlik a Földön. És mégis azt mondom, ez is csak nézőpont
kérdése, és aki foglalkozott önelemzéssel, inkább vállalja a változást,
mert érti-érzi ennek az eredményességét és végső értelmét.
A
mostani erőkészletek olyan lehetőséget nyújtanak a Földön élő és
létezőknek, hogy visszatérhetnek az eredeti Isten szeretet minőségbe,
hasznát véve minden tapasztalásnak, amit az emberiség és a bolygó
létezése óta felhalmozott. Ez a lehetőség így egyedülálló, ezt
tudjátok. A kísérlettel számba menő változás nagy horderejét az is
bizonyítja, hogy több olyan információval vagytok gazdagabbak, amit élő
emberként szinte csak a halhatatlan nagy szellemek tudhattak földi
életet élve.
A titkok felfedése a fátyol vékonyodásával
történhet meg, és a fátyol viszont azért vékonyodhat, mert az emberiség
tudat szintje emelkedett annyit, hogy ez megtörténhetett, és továbbra
is történik.
Ha a bolygó a rajta élőkkel fel akar emelkedni, és
a fénysávba akar tovább élni, meg kell teremtenie az egyensúlyt
mindenki és mindenben. A duál bolygón ez úgy állítható be, ha a két
oldal a (plusz és a mínusz) - női és férfi- összeolvad, mert az igazi
egyensúlyt csak így lehet örökéletűvé tenni és megtartani.
Az
Istennő erői visszatértével megkezdődött ez a folyamat és rajtatok –
fénymunkásokon múlik ezeknek az erőminőségeknek a beépítése a térbe és
önmagatok által nőtársaitokban.
Az erő szó nem a legtalálóbb
kifejezés, mert nem erőről, inkább minőségről, a lélek dallamáról,
színesedéséről, az elme fényesedéséről van szó. Az élet minden
területén jelentkeznek ezek az új minőségek, és fellelhetők a
beépülésük is.
Noha úgy tűnik, durvul világotok, ez a változás
ellen elővett maszk, amivel sokan takarják belső változó lényüket,
gondolván, hogy így még egy ideig fenntarthatják hatalmuk látszatát.
Hidd
el kedvesem, a duál világotok kezdete óta voltak szörnyűségek, a mai
kor talán finomabban, fondorlatosabban használja pusztító eszközeit.
A
pusztító szándék végső áldozata mindég a szándék teremtője, így a
pusztító végül önmagát pusztítja el. Így működik ez a mindenségben, és
a ti felemelkedésetek segít a mindenségnek egy korszerűbb erőminőség
megteremtésében, egy olyan átalakulásban, aminek pozitív
következményeit most nem tudom felvázolni.
A lényeg, ami fontos
most számotokra az a tény, hogy egy folyamat vége felé közeledtek, és
ebben a folyamatban mindenki kialakíthatja a saját egység jellegét, és
ebben az egységben teljesedhet ki mint a női, mint a férfi princípium
által megtapasztalt, a Földön leélt összes szerep lecke végeredménye.
Ez a lehetőség egyedülálló az univerzumban, ezért érkezik hozzátok annyi segítő és tanító.
Ezeknek
a segítőknek és tanítóknak a feladata nem az, hogy lediktálják mit
tegyetek, ezt ők nem is tudnák, hanem az, hogy testi-lelki-szellemi
egyensúlyba segítenek titeket, így megteremtve azokat a lehetőségeket,
amelyek hozzá segítenek mindenkit egyénileg megtalálni és megteremteni
a saját mennyországát, Ha ez a többségnél sikerül, akkor a célt a Föld
mint bolygó is eléri.
A mi segítségünk elvezethet titeket olyan
ismeretekhez, amelyek hozzásegítenek különböző találmányokhoz, ezek
feltárhatják a betegségek titkait, lelketek rejtelmeit, és így
gyógyulhat mindkettő.
A lehetőségek minden téren adottak, a döntés a tiétek."