február 1.

A Gízai Kopt Ortodox Püspökség nyilatkozata az egyiptomi Mária-jelenésről

"...A gizai püspökség bejelenti, hogy 2009 december 11-.én péntek hajnali 1 órakor Szűz Mária jelenés történt a róla elnevezett templomnál Waraq El-Hadar-ban (Giza)..."

Őszentsége III. Sheonuda pátriárka és Anba Dumadius Giza érseke körzetében

 

A gizai püspökség bejelenti, hogy 2009 december 11-.én péntek hajnali 1 órakor Szűz Mária jelenés történt a róla elnevezett templomnál Waraq El-Hadar-ban (Giza).
A Szent Szűz az épület középső kupolája fölött jelent meg, tiszta fehér ruhában királykék övvel, valamint teljes nagyságában egy fénypalást vette körül. A fején koronát viselt, melytől a templomtornyokon és kupolákon lévő keresztek fénytől ragyogva tündököltek.

A Szent Szűz a kupolák között volt látható, amint az ikertornyok közti kapu teteje felé halad. A helyi lakosok mindannyian szemtanúi voltak az eseménynek mely hajnali 1-4-ig tartott. Fényképezőgépekkel és mobiltelefonokkal rögzítették az eseményt. A templom előtti téren kb.. 3000-ren gyűltek össze a környékről, hogy a jelenés szemtanúi legyenek.

A templom elé sereglett emberek péntek óta az éjszaka különböző időpontjaiban fényes,fehér galambokat látnak repdesni a templom fölött, valamint egy csillagot, ami hirtelen megjelenik, bejár pár száz méteres pályát, majd eltűnik

Az összegyűlt tömeg nem szűnt meg dicsőíteni és himnuszokat énekelni a Szent Szűznek

 

Ez egy nagy áldás az Egyháznak és Egyiptom minden emberének!

Váljon a Szent Szűz áldása és közbenjárása mindannyiunk javára!

 

Anba Theodosius

Bishop-General of Giza


http://www.wataninet.com/ArticleDetails.aspx?A=25232

február 1.

Kínaiak internetes evangelizációja

A hit és az evangelizáció iránt érdeklődők a világ bármely pontján bekapcsolódhatnak a hongkongi székhelyű Online Evangelizációs Iskola angol és kínai nyelvű internetes kurzusába, amely az evangelizáció elméletét és gyakorlatát ismerteti. Januárban újabb végzősök kaptak bizonyítványt a kétéves virtuális kurzus elvégzéséről.

Az Online Evangelizációs Iskolát Giovanni Giampietro, a Pápai Missziós Intézet tagja indította egy ifjúsági közösséggel együtt 2005-ben. Az iskola az evangelizáció különböző formáira képez katolikusokat és más keresztény felekezetű érdeklődőket, de a jövőben nemhívők számára is kínál majd internetes programokat. Az ingyenes virtuális tanfolyam előadásvázlatokat, PowerPoint segédleteket, olvasmányokat tartalmaz. A kurzus folyamán a hallgatók kínai és angol nyelvű csetszobákban oszthatják meg egymással a hittel és az evangelizációval kapcsolatos élményeiket.

Indulása óta a tanfolyamot közel kétezren kezdték el, és – viszonylag magas lemorzsolódás mellett – mintegy negyedrészük, 455 hallgató végezte el, illetve végzi. Többségük kínai, de akadnak indiai, Fülöp-szigeteki és külföldön – Hollandiában, Kanadában, Ausztráliában – élő kínai hallgatók is. Európából és Latin-Amerikából viszont nincs sok érdeklődő – írja az AsiaNews.


Január 17-én mintegy harminc végzős utazott Hongkongba a diplomaosztóra, amelyet kínai és angol nyelven tartottak, és élőben közvetítettek az interneten. Az ünnepségen Dominic Csan Csi-ming, a Hongkongi Egyházmegye általános helynöke kiemelte: fontos, hogy a keresztények az evangelizáció szolgálatába állítsák az új médiát. Giovanni Giampietro, az online iskola alapítója és „igazgatója" örömét fejezte ki, hogy vannak, akik a krisztusi evangelizáció eszközei szeretnének lenni. Végül néhány hallgató osztotta meg élményeit a cseten történő tapasztalatcseréről, a családban vagy nemhívők közt végzett evangelizációs munkájáról, illetve záró projektjéről. Egy Montrealban élő lány elmondta: örül, hogy a virtuális evangelizációs kurzus elvégzésével a 2009-ben több mint háromszáz különféle nemzetiségű hallgatóval indult online katekumenátusban vállalhat szolgálatot. 

Magyar Kurír


február 1.

A zsoltáros ezt írja: „…Nem vonja meg javait az Úr azoktól, akik feddhetetlenül élnek” (Zsoltárok 84:12). Ha Isten megengedi, hogy nehéz időszakon menj keresztül, akkor ez bizonyára a javadra szolgál. Vagy esetleg mások javára, és te vagy az eszköz, melynek segítségével megvalósítja azt. Ha ezt megérted, akkor új dimenzió nyílik meg számodra az Istennel való járásban. De minden új dimenzió az ellenállás új szintjét hozza magával. Az ellenség nem fogja küzdelem nélkül feladni. Akár a családodért, akár az anyagi helyzetedért, akár az egészségedért, az üzleti ügyeidért vagy a szolgálatodért folyik a harc, számíts három dologra:
1) minél közelebb kerülsz a győzelemhez, annál erősebb lesz a harc;
2) nem a kényelmed számít, hanem az, amire elhívattál;
3) a győzelmedet Isten már előre elrendelte, tehát küzdj tovább!

február 1.

A minőségi házasságért – A Házas Hétvége Debrecenben

Összejövetelre hívták a keresztény szellemű, házasságukat a jóban megerősíteni vágyó párokat a debreceni Svetits Intézetbe január 30-án. A hatvanas években Spanyolországból indult Házas Hétvége Magyarországon 25 éve segíti a keresztény házaspárok egységét.

A statisztikai adatok szerint programjaikon eddig nyolc-kilencezer házaspár vett részt hazánkban, jelenleg pedig mintegy hétszáz kitartó pár gyakori résztvevője e hétvégéknek, amelyek után lehetőség van a rendszeres, speciális témákat feldolgozó találkozókra is, s ezek egy minőségibb párkapcsolat megélését teszik lehetővé. A hétvége azon túl, hogy személyes, segít többek között a párbeszédben és a vitatkozás kultúrájának fejlesztésében is.

„A házasságra szóló meghívás már a férfi és a nő természetében adva van, ahogyan ezek a Teremtő kezéből kikerültek.” (KEK 1603) A házasság tehát nem bizonyos kultúráknak, társadalmi struktúráknak szánt intézmény. „Nem arra kell várni, hogy változzék a világ mondják a szervezők, nekünk kell változnunk...” II. János Pál Mane nobiscum Domine (Maradj velünk Urunk) kezdetű apostoli levelében a házasságot mint az egység szentségét emeli ki. A házaspárt a Házas Hétvége is egységként kezeli.

Szarvas Péter miskolci plébános 1994-ben vett részt először a Házas Hétvége programján lelkivezetőként, s azóta is segíti őket.

Kovács Ágnes/Magyar Kurír


február 1.

Brit parlamenti küzdelem az eutanázia legalizálása ellen

Az utóbbi években aggasztó jelenség van terjedőben az Egyesült Királyságban: százra növekedett azok száma, akik külföldre, elsősorban Svájcba utaznak, hogy legális körülmények között, erre a célra specializálódott klinikákon eutanáziával vessenek véget életüknek. Nagy-Britanniában ugyanis illegális az úgynevezett asszisztált (segítséggel végrehajtott) öngyilkosság, az eutanázia egyik formája, amely büntetőjogi szempontból gyilkosságnak minősül.

Az ügyészek 2005 óta 16 gyanús asszisztált öngyilkosság esetében emeltek vádat. Emiatt az ország főügyésze a nyár folyamán a hatályban levő törvény pontosítására szólított fel. A legfőbb ügyészség elnöke ideiglenes irányelveket adott ki arra vonatkozóan, hogy milyen esetekben emelnek vádat olyan személyek ellen, akik eutanáziát hajtanak végre, vagy akik ebben segítséget nyújtanak, illetve bűnrészességet vállalnak. 2009 végén fontos nyilvános konzultációt, vitát hirdettek a kérdésről.

A kialakult helyzettel kapcsolatban a Vatikáni Rádió megkereste a brit parlament életvédő lobbijának vezetőjét, Jim Dobbin munkáspárti képviselőt. A politikus hangsúlyozta, hogy az Egyesült Királyságban jelenleg maximum 14 év börtönbüntetéssel sújtható az öngyilkossághoz nyújtott segítség, amit az eutanázia-lobbi „a kegyes halál támogatásának” (assisted dying) nevez. Az ideiglenes irányelvek véglegesítése a nyilvános konzultációt követően tavaszra várható.

Jim Dobbin életvédő képviselő aggodalmának adott hangot az irányelvek miatt, amelyek kedveznek az eutanáziát támogató lobbi álláspontjainak. Például annak, hogy a végső stádiumban lévő betegek vagy fogyatékkal élők nagyobb valószínűséggel kérik az öngyilkosságot; illetve hogy az öngyilkossági kísérleteket legitim vágynak kellene tekinteni; továbbá, hogy azok a családtagok, akik segítenek szeretteiknek az öngyilkosság elkövetésében, együttérzésből cselekszenek.

Arra vonatkozóan, hogy hogyan küzd az életvédő lobbi az eutanázia legalizálása ellen, Jim Dobbin kiemelte: eddig a képviselőházzal ellentétben a Lordok Házában több kísérlet is volt arra, hogy bevezessék az eutanáziát, de minden alkalommal sikertelen volt a próbálkozás. Örömmel állapította meg, hogy az életvédő lobbinak nagyon erős támogatói vannak a Lordok Házában, akik mindent megtesznek a jelenlegi törvény védelmében. Az eutanázia-lobbi azonban továbbra is kísérletezik célja elérésével. Még azzal is próbálkoznak, hogy az úgynevezett palliatív, a beteg életminőségének javítása érdekében végzett tüneti kezelés részévé tegyék az eutanáziát.

Az életvédő lobbi tagjai azzal érvelnek a parlamenti képviselők és a közvélemény meggyőzése érdekében, hogy az eutanázia legalizálása beláthatatlan következményekkel járna. Ugyanis számos veszély merülne fel alkalmazása esetén: ilyen lehet, amikor egy családtag pénzügyi haszonnyerés, az örökség megkaparintása miatt dönt beteg rokona halála mellett. Egy másik fontos veszélyt jelent a gazdasági kérdés: manapság hosszabb ideig élnek az emberek, elöregedőben vannak a fejlett társadalmak, és ennek következtében növekednek az egészségügyi kiadások. Az intézmények, a különböző szervezetek és az állam az eutanáziát felhasználhatnák a lakosság számának korlátozására. Az életvédő lobbi igyekszik meggyőzni a jelenlegi és majd a májusi parlamenti választásokat követően a hatalomra kerülő kormányt is, hogy az eutanázia bevezetése nem járható út.

A különböző egyházakkal és a keresztény orvosok, ügyvédek, politikusok szervezeteivel is együttműködnek a főügyész által kiadott ideiglenes irányelvek ellen, amelyek támogatják az eutanáziát. Létrehoztak egy szervezetet (Care Not Killing), amely a „kegyes halál” bevezetése ellen küzd. Kampányokat szerveznek a közvélemény meggyőzésére, de számos nehézségbe ütköznek a média elleni küzdelemben. Jelenleg ugyanis a sajtó csak a határeseteket és az eutanáziát támogató „Méltóságos Halál” (Dignity In Dying) elnevezésű csoport nézeteit emeli ki. Nagyon erős népszerűsítési kampány folyik a főügyész javaslatának támogatására. Arra ösztönzik az embereket, hogy Svájcban kérjék az eutanáziát. A képviselő szerint a BBC ezzel kapcsolatos programjai is részrehajlók.

A májusi parlamenti választások kapcsán Jim Dobbin elmondta: jelenleg a legfontosabb kérdések között nem szerepel az eutanázia, de a választások közeledtével az élettel foglalkozó kérdések mindig előtérbe kerülnek. A közvélemény nagy része még mindig az eutanázia ellen van, így a politikusok és pártok figyelembe veszik ezt az álláspontot.

A brit parlament életvédő lobbijának vezetője szerint a politikusok úgy tudják a leghatékonyabban megakadályozni az eutanázia előretörését, ha nyíltan és őszintén beszélnek erről a kérdésről az emberekkel. Megfelelő támogatást és tanácsokat kell nyújtani az időseknek, betegeknek és hozzátartozóiknak. A kormány pedig tegyen meg mindent a rendelkezésére álló eszközökkel a végső stádiumban levő betegek támogatására. Alkalmazzanak olyan politikát, amely lehetővé teszi, hogy az életük végéhez érkező emberek méltósággal halhassanak meg. A magánszervezetek pedig akkor segítenek a legtöbbet az eutanázia elleni küzdelemben, ha kampányokat indítanak ellene – zárta szavait Jim Dobbin, a brit parlament életvédő lobbijának vezetője.


Vatikáni Rádió/Magyar Kurír





2005 © www.intranet.hu