Mindenkinek van egy lelkitársa, és nyolc majdnem lelkitársa. A lelkitársad olyanokat tud rólad, amiket a majdnem lelkitársad nem. A lelkitársaknak soha ne mondd azt, hogy elment vonatuk valamelyikük nélkül, mert az soha nem igaz. A lelkitársak megvárják egymást, s amikor megérkeznek oda együtt ahová akartak indulni, semmit nem tagadnak meg egymástól, viszont követelményeik vannak, amelyek szinte megegyeznek a másik követelményével. Fél szavakból megértik egymást, már születésük előtt eggyek, ha tesznek ellene, a másik felüknek tesznek ellent, még akkor is ha kényszerítik. Nagyon nehéz leírni, hogy mire képesek egymásért, de ha annyit mondok "érted élek, érted születtem, nem akarok mást, csak téged", az elég sokat elmond. Képtelenek azok az emberek, akik ismerik a lelkitársukat, máshoz hozzámenni, mert akkor maguknak olyan mély sebet okoznak, amelyet csak a másik fele tud egyáltalán orvosolni. A lelkitársak fél szavakból megértik egymást, mindenen keresztül egymáséi, lehetetlen őket elválasztani. Aki arra vetemedik, az valószínűleg a lelkitársát soha nem találhatja meg. Nem a lelkitársak büntetik meg, hanem annál sokkal erősebb hatalom. Ez a hatalom, ez nem más, mint az ÉLET. Lehet sértegetni őket, lehet azt mondani, hogy másnak adta magát, a lelkitársak soha nem hiszik el, ha egymásra hallgatnak. Amely lelkitárs pedig nem a társára hallgat, azt valószínűleg fogságban tartják, kényszerítik, s mikor a lelkitárs rájön erre, akkor senkinek nincsen joga mondani, hogy elment a vonat, vagy hogy keress másikat. Ha mégis keresne másikat, akkor valószínűleg a majdnem lelkitársát keresné meg, de nem azért mert nem akar a lelkitársával élni, hanem azért, hogy általa is erősödjön. Nyolc majdnem lelkitársa ( 4 férfi, 4 hölgy) van mindenkinek szerte a világban, ha megtalálod őket, akkor nagyon erős egyén lehetsz. Nem akarom leírni én mennyit találtam meg ezidáig, de annyit leírók, ha megtalálod a majdnem lelkitársadat, ő is tenni fog neked fel olyan kérdéseket, amit csak a lelkitársa tudhat. Ez egy igazán nagy dolog az élettől, egy igazán nagy csoda, melyet nagyon kevesen tartanak fogadnak el. A majdnem lelkitársadnak ha nem tudsz úgy válaszolni, ahogyan csak a lelkitársa képes, kötelességed segíteni, ha megtaláltál újabb majdnem lelkitársadat. A lelkitársak és a majdnem lelkitársak olyan erőt képviselnek, hogy egyik sem képes a másik ellen tenni, de ha valamelyiknek tudomása van, hogy valamelyiket megsértették, próbálnak segíteni egymásnak. Miért? Pusztán felebaráti szeretetből egymásnak felajánlják segítségüket kérés nélkül. Sokkal jobbak, mint a barátaid, sokkal igazabbak mint az igaz barátaid, de képtelenek egymásnak hazudni, s ez adja az igazán nagy egységet. Legszívesebben felkeresném mindet, csak azért, hogy mindegyik már szent kötelékben legyen, és a lelkitársammal kötendő szent kötelékkel, már öt szent kötelékkel annyira megerősíthetnénk egymást, hogy olyan bizalmi szintet érnénk el, amilyen a lelkitársunkkal volt, van és lesz. Én már ezen túlmenten tudom, hogy a vérségi kapcsolat, azaz testvéreid és unokatestvéreid lelkitársát megtalálva, még erősebbé válhatnak a lelkitársak. Olyan erőssé, hogy ekkora bizalmi szintet képtelenség emberi ésszel felfogni. Itt is a Naplom.com alatt úgy nézem, megtaláltam a testvérem és az egyik unokatestvérem lelkitársát, vagy majdnem lelkitársát. Mindkettő naplóját olvasván rájöttem az egyiknek várnia kell, a másiknak keresnie kell. Akinek várnia kell, azért kell várnia, mert általában a gyengébbnek kell megkeresnie az erősebbik felet, ha fordítva történik, akkor a gyengébbik lelki társnak bizonyítani kell az erősebbik felének, de fel kell készülnie akkor mindenre, akár első személyes napos teljes átadásra.