Naplom.com - Naplóm

Bless The Child

     Leporolsz, eljátszol velem egyszer még, utoljára. Tompa fény fáradtan csurog az arcomon, eltépted a ruhám, összekócoltad a hajam. Kenyér és víz szárazon poshad, emészti magát a por alatt, százéves a damaszt terítő. Finoman metszett kristálypoharakban óbor alszik. Minden olyan csendben halt itt meg a szobában, mintha csak álomba zuhant volna. Az intarziás padlót, mint téli rétet a hó, betakarják az évtizedek. A sehol közepén úgy alszik a szalon, mintha hosszú termében soha nem járt volna a szerelem. Minden színében ott fakul a magányosok gyűlölete. Nem szeret és nem árt. Esküvői torta, megszegetlen fekszik a penész fátyla alatt. Így múlik el az ara is: fehéren és csipkében és por alatt, csurig telve fakuló gyűlölettel. Lassú lélegzete nem kavarja fel a múlt velencei tükörre hulló árnyait. Így élt, így hal: egymaga, ünneplőbe öltözve, kicsinosítva a halálra. Olykor előveszi a porcelánbabát a komódból. Örömmel forgatja, látja, a baba élettelen arcán is nyomot hagynak az évek. Letöri a szoknya aljáról a megkeményedett csipkefodrot.

     Úgy fektették őt is egykor a másnapi nászágyba, mint a porcelánbabát selyemmel bélelt dobozába. Óvó kezekkel vigyázva minden porcikájára, mialatt meleg ezüstbe öltöztetett nyaka ívén, hulló könnyein, borzongó pihéin szerelmes szonátát játszott a gyertya fénye...

End of All Hope

     Mint gyöngyök, hullottak a könnyek végig a párnán ahogyan ott feküdt magányának és viszonzatlan szerelmének minden brokátnehéz árnyával, erős karok között, magányosan, egy üres szívű férfi malasztjáért meztelenül esdekelve. Kegyetlenül szerették, végérvényesen és visszavonhatatlanul. Úgy, ahogyan csak akkor szeret a férfi, ha egyszer szeret. Kínozva és gyötörve hagyták, hánykolódjék a kéj hullámain. A fiatal testek felszikrázó fénye aranygyűrűt vont a nászágy köré. Amikor tudta: nincs visszaút, lelke végleg kiszakad az asztráltérbe, az erős kezek a húsába mélyedtek és visszatartották. Tépték és ő ölelt,  kértek tőle és ő viszonzás nélkül adott, leigázták és hódolt. Úgy nyújtotta át a győzelmi zászlót, ahogyan a fényes Spanyolország hajt főt legyőzője előtt: fiatalságának megmásíthatatlan tudatában, a minden izomban ott vibráló erő tudtában, szépségének minden mélyarany pompájával; méltósággal és teljes odaadással. És amit adott, köszönet nélkül elvették. A gyertya fényének meleg narancsa szomorú vörösbe fordult. Ahogyan könnyek, úgy folytak le a viaszcseppek a gyertya oldalán.

     Leomló függöny mögött egymaga feküdt, körülötte fűzőjének kibomlott selyemszalagjai. Kifosztva és felmagasztalva, megdicstelenítve és szerelme magasának minden pompájában. Megcsalatott reményeivel feküdt az ágyban, vőlegénye már a távolnál is messzebb lovagolt. 

    Egykor és ma: csipke és bársony, pompa és fényűzés a gazdag falak között. Csakhogy míg a Nap fénye saját maga melegében ragyog, addig  a telihold csak saját fényének hiányát hirdeti, lassan vénülő, eltűnő árnyék. Nem több: árnyék.

Keservekre az utcazajban

Lassan belesétálsz az időbe
és egyszer csak eltűnik a lábad alól a föld:
a nagy semmi zuhan körülötted,
s te benne, cseppnyi Lelkecske,
csak mélán suttogsz:
'segítség kellene -
ha ugyan volna  itt valaki,
aki épp ráér lelkeket menteni.'
Rossz hír, Lelkecske:
ez nem a te napod.
Elakadt a lélegzeted, lehulltak forgó
világod biztosnak hitt csillagjai -
bizony, elestél egy sohasemvolt csatatéren.
Eképp minden napod egy vesztett ütközet,
harcot vívni olyan hiábavaló...

A hideg tér közepén állsz egyedül
és itt vacogsz és töprengsz,
hogyan lelj egy meleg zugot a kályhasutban,
ahol meghúzhatod magad
legalább  ma éjszakára.
Egy tükörteremben ezer ellenséged
viaszszeme néz vissza rád,
ezer tű hegye közelít a szemgolyód felé,
millió szilánk száguld az arcod felé.
Ma még összetörnek.
Még ma megtörnek.
Ma még felőröl ez a kavargó, csillámos,
színes, vérillatú forgatag.

De játék, Lelkecske, csak játék, nem komoly.
Ne halj ma hét halált - nem éri meg.
Ne halj egyet sem.
Csak öltözz fel szép ruhába,
menj oda, hol épp folyik az utcabál
meséjét szövi száz király -
zuhanj be jópár maszkabálra,
és várd, hogy megérkezzen az álom.
Hogy megjöjjön végre az álom, az enyhetadó.
A hűvös, a tisztakék, bársonyillatú, a selyemzöld, a lágyfehér.
Ne ébredj fel, míg itt időz a márványba vert örökkévalóság.
Légy szédült, kába, mámoros, könnyűszavú, lávalágy,
éber, mint a pillangó, szép, mint egy tűzsugár.

Ne hagyd el magad Lelkecske.
Ne halj ma száz halált.
Ne halj most egyet sem.
Nem éri meg.
Eljön majd a pillanat, mikor véredet veszik.
Addig vedd lazán. Nincs mit veszteni.
Az élet nagy rulettkerék és mi
mind halni jöttünk ide.
Játssz simán, játssz puhán,
vedd lazán, Lelkecske
- másképpen nem éri meg.

Ma nem halsz kínhalált.