Naplom.com - Naplóm

Gyilkos, nagy indulatok járnak ma,
ilyen minden családnak fájdalma,
mikor temetni kényszerül fiát.
Zokogásba fúl az egész világ.

Ma az indulatok szívbe tépnek,
áldozata új a gyilkos kéznek,
mely itt hagyja a gyászoló anyát,
s a fájdalmas miértek garmadát.

Ma újabb kudarca lett a Földnek,
mert nyereségvágyból megint öltek,
pár ezer forintért, néhány tárgyért,
egy autóért, állati vágyként...

agyonvertek egy alvó védtelent,
ki álmából többé nem ébredett,
ki esélyt se kapott, hogy élhessen,
hogy Isten elé önként térhessen!

Gyilkos indulatok járnak...
Így lesz vége a világnak?

Kincsem, én mindenem neked adom,
s leteszem magam melléd a padon,
hogy megfogjam drága kezeidet,
nézzem csillanó szép szemeidnek
rajtam pásztázó tündéri fényét,
s tőled örökbe csak egyet kérnék:
mindig így lássam önmagam benned,
mint hű, jó társat, örök szerelmet.

Kincsem, én mindenem neked adom,
a jó napom és rossz gondolatom,
ha fáradt vagyok, létem nincstelen,
ha elemészt az élet hirtelen,
akkor is hagyom, hogy fogd a kezem,
szorosan ölelj, veled vesszem el,
mert így minden rémesen egyszerű,
s borúból válik derűs remekmű.

Kincsem, én neked adom most magam,
nem birtokolsz, hisz nem vagyok anyag,
mert ennél sokkal többet adhatok:
szívem-lelkem, összes pillanatom,
esti szürkét, hajnali bíborpírt,
könnyet, nevetést, amit a sors írt.
Tiéd érzésem, míg az nem teher,
míg szeretjük egymást önzetlenen!

Lázasan dobolnak a dolgos kezek,
az arcra kín-izmok feszülnek fel,
a láb mozgása lassú, reszketeg,
az ideg is keményen rezdül bele.
A hang néha ajkakon ragad, marad,
mert ma még miénk az összes lételem,
de holnap majd űz kiáltás, vad harag,
nincstelen, idegen, borzolt félelem.
Miénk a munka idege, s ölni kész...
stresszbe, gyűlöletbe áztatott rongyból
is magára ölti beteges ingét
a depressziót, ami ma egy kor kór!

Gyógyírt sebre alázattal leled meg,
nem kell messzi menned, lelkedben remeg!