Naplom.com - Naplóm
2009. December 8.
Rólam alapvetően könnyű azt hinni hogy hazug, kétszínű, vetítős,érdekember vagy akárhogy is mondjuk de Ilyen ember vagyok. Tehát mióta léteznek társas kapcsolatok az életemben valahogy mindig ide lyukadtunk ki. ami azért nevetséges számomra mert soha nem fordult meg a fejembe hogy valakinek ne mondjam meg mit gondolok róla, kedves legyek vele ha egyébként gyűlölöm, azért legyek vele mert abból nekem valami jó származik.
de ha jobban megnézem lehet hogy így tűnik mindazoknak akik azon az érzelmi síkon mozognak hogy soha nem hallottak még a nosztalgia, emlékek megbocsájtásáról.
Olyan vagyok hogy régi emlékeim szent hőseinek akkor is odaadnám a fél karom ha 10 perce még elmondtam róluk milyenek... Igen attól még olyanok, és attól még a véleményem is marad, hogyha következő pillanatba rájuk nevetek és igen bármit, most azonnal felkiáltással elkezdem lefűrészelni a lábam csak hogy nekik egyel több legyen.. nem naiv vagyok és kihasználható hiszen túlzásokba soha nem esek, és kapcsolat illetve emlékfüggő hogy mit teszek meg annak aki NORMÁLISAN viselkedik, ez a követelmény... még egyszer legyél olyan mint régen... ezután bármit... nem várok továbbra is örök barátságot ha már nem érzi valaki úgy hogy el tud viselni.
ha jobban belegondolok annyi kapcsolati pókhálóban foglaltam már el főbb vagy mellékszerepet hogy nem is tudnám újra felírni őket, de azért valahol megnyugtat hogy senkivel sem lettem haragban, senkit se akarok már megtépni, és talán engem sem akarnak hátba szúrni, rossz véleménnyel Baráttól még nem fordultam el, maximum elváltak az útjaink és az elhagyottság... magányosság dühe beszélt belőlem... továbbra is szeretem őket, melengetik a szívem a régi emlékek, továbbra is várok rájuk, mindig és örökké... mert egyszer jók voltunk, csak valami elcsúszott...
de ha jobban megnézem lehet hogy így tűnik mindazoknak akik azon az érzelmi síkon mozognak hogy soha nem hallottak még a nosztalgia, emlékek megbocsájtásáról.
Olyan vagyok hogy régi emlékeim szent hőseinek akkor is odaadnám a fél karom ha 10 perce még elmondtam róluk milyenek... Igen attól még olyanok, és attól még a véleményem is marad, hogyha következő pillanatba rájuk nevetek és igen bármit, most azonnal felkiáltással elkezdem lefűrészelni a lábam csak hogy nekik egyel több legyen.. nem naiv vagyok és kihasználható hiszen túlzásokba soha nem esek, és kapcsolat illetve emlékfüggő hogy mit teszek meg annak aki NORMÁLISAN viselkedik, ez a követelmény... még egyszer legyél olyan mint régen... ezután bármit... nem várok továbbra is örök barátságot ha már nem érzi valaki úgy hogy el tud viselni.
ha jobban belegondolok annyi kapcsolati pókhálóban foglaltam már el főbb vagy mellékszerepet hogy nem is tudnám újra felírni őket, de azért valahol megnyugtat hogy senkivel sem lettem haragban, senkit se akarok már megtépni, és talán engem sem akarnak hátba szúrni, rossz véleménnyel Baráttól még nem fordultam el, maximum elváltak az útjaink és az elhagyottság... magányosság dühe beszélt belőlem... továbbra is szeretem őket, melengetik a szívem a régi emlékek, továbbra is várok rájuk, mindig és örökké... mert egyszer jók voltunk, csak valami elcsúszott...
2009. December 2.
Kaptam adventi naptárt... már 10 éve tuti nem kapok... kértem és kaptam....
ma szívecske volt...
félbetörtem....
ma szívecske volt...
félbetörtem....
azt is....
2009. December 1.
There is something I see in you
It might kill me
I want it to be true
It might kill me
I want it to be true
hiányzol, és gyűlölöm hogy nem is tudom már mi, próbálom kitépni az egészet a szívemből, a múltamból a lelkemből hogy ne legyen megtörtént ez a 3 év hogy elfelejtsem a picsába.... hogy ne fájjon ennyire hogy tudom mit fogok csinálni... azaz hogy nem tudom mit.... már olyan ég nem gondoltam el így hogy félelmetes üres és sötét ami ezután jönne...
a legszívesebben feltépnék magamon valami titkos fiókot amiben eltettem minden mozzanatát.. vagy 1milliószor több emlékem van mint neki... azokra a mondataira is emlékszem amikre ő már nem, azokra a gondolataimra is emlékszem amik megfordultak a fejemben amikor vele voltam, amikor rá vártam... mindig rá vártam.. azóta is csak várok.. várom hogy lássam hogy szóljon hogy legyen.. és olyan mintha már nem....
ha kérhetnék egy valamit karácsonyraazt kérnémh ogy felejtsek el mindent .. vagy keljek fel 4 évvel ezelőtt... ne is történjen meg....
vissza akarom kapni azt amior még nem fájt ő.... soha nem éreztem még ezt pedig annyi mindenkitől kellett ugy elbúcsuznom hogy már nem tudtam elmondani nekik amit akartam.... és most pedig mintha ólom folyna keresztül a szívemen..... vissz akarom kapni őt... azt aki 18 évesen volt.... és tudom hogy nem lehet, és így elvesztem magamat.... ugyan azt aki 16 évesen voltam...
2009. November 27.Pieces of me...
furcsa dolog embernek lenni, utálom is hogy az vagyok, és erőteljesen próbálom minden jelét elrejteni mindenki elől, csak egy példa hogy akárhányszor ittam le magam túlságosan... hát elég sűrűn kértem bocsánatot ha behánytam... reflex szerű nálam bocsánatot kérni azért ha emberszerű vagyok, ha leesik a vércukrom, ha fáradt leszek, ha sírok....de vannak dolgok amik bár nagyon természetesek nekem és szeretem őket, mégiscsak emberből vagyok ha átgondolom...
szeretem magában enni ujjal a lekvárt, tejfölt, paradicsomszószt, ketchupot, és most már a mustárt is. szálanként eszem a tésztát, a kiflit szigorúan kibelezem, a teát tejjel iszom. ha elkeseredek bebújok a takaró alá magzatpózban és nyakig beburkolózom. lekapargatom a körömágyamtól a köröm végéig a lakkot és ennek a hangjával őrületbe kergetek embereket, Chopint hallgatok és kornt felváltva ( midnig egyszerre jön meg a hangulatom hozzá) tvt úgy nézek hogy adddig kapcsolgatok folyamatosan meg nem állva amíg egy pillanat meg nem tetszik. az almát késsel "feltördelem" és szórócukorral öntöm nyakon. a fejemben lévő fájdalmakra idegbajjal reagálok, a fogorvostól nem is fájdalom hanem a tudat miatt félek... pedig fogorvosnénim láv.... utálom a fogaim, pedig a fogorvosok majd megvesznek érte... ( franc se érti) néha rámtör a sikítozás, ijenkor 10-15 percig képs vagyok fejhangon sikítani és közben egyre jobban nevetni. ami ugyanígy zokott rámtörni a másokba beleharapási ösztönöm, amit mint felelősségteljes 19 éves el kell nyomnom magamban a legtöbb emberrel szemben, de harapni jó, bizsergeti az állkapcsom.
úgy hiszem hogy a testsúlyom csökkenésével egyenes arányban nő a barátaim és jóakaróim száma, amit csak úgy hiszek.. de valahol belül a végletekig reménykedni fogok ebben.....
egyébként meg nem vagyok teljesen normális, de erre biztosan rájöttél már magadtól is
csókollak
szeretem magában enni ujjal a lekvárt, tejfölt, paradicsomszószt, ketchupot, és most már a mustárt is. szálanként eszem a tésztát, a kiflit szigorúan kibelezem, a teát tejjel iszom. ha elkeseredek bebújok a takaró alá magzatpózban és nyakig beburkolózom. lekapargatom a körömágyamtól a köröm végéig a lakkot és ennek a hangjával őrületbe kergetek embereket, Chopint hallgatok és kornt felváltva ( midnig egyszerre jön meg a hangulatom hozzá) tvt úgy nézek hogy adddig kapcsolgatok folyamatosan meg nem állva amíg egy pillanat meg nem tetszik. az almát késsel "feltördelem" és szórócukorral öntöm nyakon. a fejemben lévő fájdalmakra idegbajjal reagálok, a fogorvostól nem is fájdalom hanem a tudat miatt félek... pedig fogorvosnénim láv.... utálom a fogaim, pedig a fogorvosok majd megvesznek érte... ( franc se érti) néha rámtör a sikítozás, ijenkor 10-15 percig képs vagyok fejhangon sikítani és közben egyre jobban nevetni. ami ugyanígy zokott rámtörni a másokba beleharapási ösztönöm, amit mint felelősségteljes 19 éves el kell nyomnom magamban a legtöbb emberrel szemben, de harapni jó, bizsergeti az állkapcsom.
úgy hiszem hogy a testsúlyom csökkenésével egyenes arányban nő a barátaim és jóakaróim száma, amit csak úgy hiszek.. de valahol belül a végletekig reménykedni fogok ebben.....
egyébként meg nem vagyok teljesen normális, de erre biztosan rájöttél már magadtól is
csókollak
2005 © www.intranet.hu