Naplom.com - Naplóm
2009. Augusztus 24.
Valahol igaza van amikor azt mondja hogy úgy állnak hozzám az emberek ahogy én magamhoz, hiába nem adok neki igazat mindig újra meg újra érzem ezt, mindig is képes voltam másokkal elhitetni hogy olyan vagyok amilyen szeretnék lenni, hogyha úgy érzem hogy enyém az egész világ akkor ezt mások nem fogják megkérdőjelezni, valahol mindig is ez volt a "varázserőm" lényege, hogy valamit elhiszek és akkor azt mások is, nem feltétel nélkül, de mégis úgy érzik. ebben az egészben az a buktató hogy soha, egy kicsit se, leges legbelül sem kételkedhetek magamban mert akkor rohadt alma és sokat nem érek vele szeretném elhinni hogy csak a hozzáállásomon múlik hogy szeretni vagy utálni fognak. régen mintha működött volna hogy ha úgy akartam szerettek (és az is tény hogyha utálom magam akkor mások is így tesznek). nagyon nagy utolsó levegővétel még az utolsó év előtt, más hely, de ugyan az az osztály, nagyon nem veszíthetek... a szoba ugyanaz csak a ház lett más...
tudom hogyha ezen túl leszek már nem lesz ismerős közeg, könnyebb lesz elhitetni újra hogy én nem sírok, nem fáradok el, nem vagyok gyenge...
minden év egy újabb lehetőség, nekem legalábbis így tűnik.. úgyis könnyű őket átverni azzal a kisugárzással aki nem én vagyok.. ha a tömeg is elhiszi az utcán... akkor ők miért ne hinnék ?
tudom hogyha ezen túl leszek már nem lesz ismerős közeg, könnyebb lesz elhitetni újra hogy én nem sírok, nem fáradok el, nem vagyok gyenge...
minden év egy újabb lehetőség, nekem legalábbis így tűnik.. úgyis könnyű őket átverni azzal a kisugárzással aki nem én vagyok.. ha a tömeg is elhiszi az utcán... akkor ők miért ne hinnék ?
2009. Augusztus 19.
nem tudom van e ember akit jobban ismernék mint őt, és valahogy kezdem egyre kevésbé érteni, lassan elvesztem a fonalat, és lassan nem látok át a saját üvegburámon amit magam köré telepítettem, nem érzékelem a másik oldalon álló embereket, és nem is zavarna, de félelmetes hogy azt akitől már a kezdetektől fogva tudom mit várhatok, kezdem megfoghatatlannak érezni, elkövettem már ez a hibát, és bárhogy próbálkozom nem tudom elkerülni a megfoghatatlanságot, valahogy olyan lehet mintha nem is akarnám, nem is akarom, de nem azt akarom elveszíteni amiért többnek érzem a miénket bárki másénál..
tudom hogy rengeteg hibám van, és elviselhetetlen vagyok, ezért nem is kértem soha senkitől hogy tartson ki mellettem, ez valószínűleg lehetetlen, de valahogy annyira nem szeretném ezt is elrontani, aztán mégis mást csinálok mint mondok és nyíl egyenest vágtázom a vége felé, pedig nincs bennünk hiba, az egész működik, hibátlan, és annyira összecsiszolódott hogy muszáj feszültséget fenntartanom mert elvileg ezért vagyok nőből, hogy a probléma megoldása végett fenn tartsam az érzelmi feszültséget, de már csak a feszültség a probléma, és más nem.... nem is tudom merre kapirgálok, de nagyon nem jó helyen, nagyon nem lesz ez jobb ha nem változtatok magamon, de azt mondják az ember 18 éves korára kiérett személyiség, elvileg ez vagyok én, elvileg nem lehetek már jobb, több, erősebb, én vagyok.... ami elég nyomorult ha belegondolunk..
tudom hogy rengeteg hibám van, és elviselhetetlen vagyok, ezért nem is kértem soha senkitől hogy tartson ki mellettem, ez valószínűleg lehetetlen, de valahogy annyira nem szeretném ezt is elrontani, aztán mégis mást csinálok mint mondok és nyíl egyenest vágtázom a vége felé, pedig nincs bennünk hiba, az egész működik, hibátlan, és annyira összecsiszolódott hogy muszáj feszültséget fenntartanom mert elvileg ezért vagyok nőből, hogy a probléma megoldása végett fenn tartsam az érzelmi feszültséget, de már csak a feszültség a probléma, és más nem.... nem is tudom merre kapirgálok, de nagyon nem jó helyen, nagyon nem lesz ez jobb ha nem változtatok magamon, de azt mondják az ember 18 éves korára kiérett személyiség, elvileg ez vagyok én, elvileg nem lehetek már jobb, több, erősebb, én vagyok.... ami elég nyomorult ha belegondolunk..
2009. Augusztus 17.The never ending lie ?....
Érdekes volt olyan számokat is hallani a placebotól amiket mostanában elkerültem az emlékezés elkerülése végett. nem akartam hallani őket mégis szóltak.. felrémlettek olyan gondolatok és érzések amiket egy bizonyos szoba falai közt hallottam , gondoltam, éreztem utoljára.. azóta a sebek, már nem véreznek, nem gennyesek, de látszódnak.. és most elkezdtem bezárni, elzárni minden gyengeségem, előzékenységem, minden jót amit tőlük tanultam, mindent ami ő, és nem én.. nevetséges hogy mennyire gyerek voltam, és még nevetségesebb hogy nem változtak azok a dolgok azóta sem.. néha magaménak hiszem azt ami vagyok, pedig ő alkotott, azért hagyta itt hogy továbbra is élhessen, ő félt a felejtéstől, nem én félek tőle.. bennem is az ő félelmei tombolnak... és nem.. még mindig eszembejut ha autóba ülök, ha fű szagot érzek, ha placebot hallok, ha sovány fiúkat látok, nem felejtem el mert nem lehet, és iszonyatosan hiányzik, megölte azt aki voltam hogy helye legyen bennem...
érdekes hogy ugyan abban a korban vagyok, és valahogy ő annyira felnőttebb volt nálam, a napi egy zsömlével... ő vigyázott rám, és elfelejtette hogy mennyi dolga lett volna még velem, a világgal... lemarad valamiről amiben részt kellene vennie, ugyan azok a gondolatok hangzanak el a számból amiket ő mondot akkor, és nem értettem, most hogy elhagyják a számat ezek a mondatok és felismerem az ismerős rigmusokat ... tudom hogy semmiben nem külömbözök, félelmetes nem külömbözni tőle, félelmetes az irány amerre tartok, és az út amit régen oylan nagyon messziről láttam csak, és annyira nem tudtam megfogni.. régen azt hittem tőbb volt nekem mint az aki, de nem volt az.. már tudom mi az az érzés amit hozzá társítottam, de szerettem, szívem minden szeretetével szerettem, és el is vitte magával, nem maradt már belőle egy csepnyi se nekem, rohadtul üres lettem, csak az hiánya feszít szét bentről... néha oylan mintha megszakadna a szívem, és mégis el tudom nyomni magamban, néha sikerül.... már jó pár éve sikerül....
Time will help you through
But it doesn't have the time
To give you all the answers to the never-ending why
érdekes hogy ugyan abban a korban vagyok, és valahogy ő annyira felnőttebb volt nálam, a napi egy zsömlével... ő vigyázott rám, és elfelejtette hogy mennyi dolga lett volna még velem, a világgal... lemarad valamiről amiben részt kellene vennie, ugyan azok a gondolatok hangzanak el a számból amiket ő mondot akkor, és nem értettem, most hogy elhagyják a számat ezek a mondatok és felismerem az ismerős rigmusokat ... tudom hogy semmiben nem külömbözök, félelmetes nem külömbözni tőle, félelmetes az irány amerre tartok, és az út amit régen oylan nagyon messziről láttam csak, és annyira nem tudtam megfogni.. régen azt hittem tőbb volt nekem mint az aki, de nem volt az.. már tudom mi az az érzés amit hozzá társítottam, de szerettem, szívem minden szeretetével szerettem, és el is vitte magával, nem maradt már belőle egy csepnyi se nekem, rohadtul üres lettem, csak az hiánya feszít szét bentről... néha oylan mintha megszakadna a szívem, és mégis el tudom nyomni magamban, néha sikerül.... már jó pár éve sikerül....
Time will help you through
But it doesn't have the time
To give you all the answers to the never-ending why
2009. Június 30.
zene hozzám...
persze hogy ebben kik az eszközök, vagy mi az eszköz az más dolog, és sajnos embereket sokszor használok a célomhoz. mintha csak egy sámlira lépnék hogy elérjem a kakaóport.. szóval nekik biztos nem olyan jó, de ez is én vagyok, soha nem lett még ettől haragosom, mindenki elkönyveli hogy lány vagyok, és megingok.. mert lány vagyok.. túl sokat gondolkodtam ezen a válaszon..h ogy azért mert lány vagyok miben vagyok más, de lehet hogy igen.. tényleg más vagyok, nekem vannak dolgok amik nem olyan egyszerűek mint nektek, és ezért szentebbek is.. de nektek könnyű... a fiúknak könnyű... nincs bennük temérdek kisebbségi komplexus mert nem lesznek soha elég szépek, örök fiatalok, vékonyak, formásak, mosolygósak, okosak, odaadó barátnők... vagy tudoménmi... nem vagyok egy feminista típus, nekem csak jó ha nő maradhatok ... szóval a legkisebb rosszindulat vagy szemrehányás nélkül mondom mindezt, de tudom hogy bennem mit szült ez az egész pedig soha nem éreztem hogy meg akarok felelni az ellenkező nemnek, meg ezzel amúgy sem volt problémám, aztán mióta elvileg biztos, azóta egyre inkább szeretnék...
nem fogom ráfogni az apámra, hogy jaj lelki beteg nagylány lett a lelki beteg kislányból, ahogy a szintetikusan szédülős dolgot se fogom a rokonaimra, egyszerűen defektes lettem, elég sok téren, ebből fakad a legtöbb szélsőségem, vagyis gyakorlatilag ebből fakadok én, a defektjeim összessége vagyok. szóval lehet rólam sok mindent gondolni, meg lehet haragudni rám , meg utálni hogy hallgatok amikor el kéne mondanom, olyan egyszerű lenne... de az már nem én lennék, ha könnyen beszélnék a bajokról.. valahogy olyankor elmegy a hangom.. és most nem hozza meg az alkohol sem, pedig attól undorítóan nyitott leszek... ez van.
ennyi lettem
.___.
nem szokásom hibáztatni magam bármi miatt amit elkövettem, valószínű
úgy kellett történnie, mégis van egy valaki akivel szemben ezt nem
tudom megengedni magamnak... régen a régiek sokszor mondták hogy nem
vagyok elveszett, és mindig megkapom ami kell, ez máig nem változott,
legalábbis az utóbbi nem, de azt már megcáfolnám hogy nem lennék
elveszett, leginkább magamat sem találom, nem hogy a helyet ahová
tartok. soha nem fogok megbocsájtást nyerni bizonyos tetteimért, van
amiért nehéz is lenne hiszen csak a legjobbak tudják, annyira legjobbak
hogy tiszteletben tartják a titkai, átkaim,hibáim és elfogadják hogy én
vagyok, és látják mögötte a legkevesebb rosszakarást, csupán
cselekszem, mert kell... többször teszek kárt másokban mint amennyire
szeretném, persze van hogy úgy állok mindenhez hogy ez most kurvára fog
nektek fájni, de ha tényleg ez lenne a célom végsőkig mennék nem csak
karcolgatnék, hogy aztán bennem legyen seb, mert úgysem mondom el, hogy
tényleg seb legyen.. nem akarok bántani.. ha akarnék már teljesen más úton kutakodnék, a jövőmet, álmaimat, biztonságot( vagy
bizonytalanságot) keresve... csupán néha meggondolatlan vagyok,.. vagy
túl meggondolt, hiszen mindig hosszú gondolkodások, sok alkohol és a
szálak csomózgatása vezet oda hogy mit lépek.. alapvetően nem akarom most kimenteni magam az alól aki lettem, de valahol tudom hogy ebben jól
látnak a legjobbak, nem vagyok végletekig rossz, csak én vagyok.persze hogy ebben kik az eszközök, vagy mi az eszköz az más dolog, és sajnos embereket sokszor használok a célomhoz. mintha csak egy sámlira lépnék hogy elérjem a kakaóport.. szóval nekik biztos nem olyan jó, de ez is én vagyok, soha nem lett még ettől haragosom, mindenki elkönyveli hogy lány vagyok, és megingok.. mert lány vagyok.. túl sokat gondolkodtam ezen a válaszon..h ogy azért mert lány vagyok miben vagyok más, de lehet hogy igen.. tényleg más vagyok, nekem vannak dolgok amik nem olyan egyszerűek mint nektek, és ezért szentebbek is.. de nektek könnyű... a fiúknak könnyű... nincs bennük temérdek kisebbségi komplexus mert nem lesznek soha elég szépek, örök fiatalok, vékonyak, formásak, mosolygósak, okosak, odaadó barátnők... vagy tudoménmi... nem vagyok egy feminista típus, nekem csak jó ha nő maradhatok ... szóval a legkisebb rosszindulat vagy szemrehányás nélkül mondom mindezt, de tudom hogy bennem mit szült ez az egész pedig soha nem éreztem hogy meg akarok felelni az ellenkező nemnek, meg ezzel amúgy sem volt problémám, aztán mióta elvileg biztos, azóta egyre inkább szeretnék...
nem fogom ráfogni az apámra, hogy jaj lelki beteg nagylány lett a lelki beteg kislányból, ahogy a szintetikusan szédülős dolgot se fogom a rokonaimra, egyszerűen defektes lettem, elég sok téren, ebből fakad a legtöbb szélsőségem, vagyis gyakorlatilag ebből fakadok én, a defektjeim összessége vagyok. szóval lehet rólam sok mindent gondolni, meg lehet haragudni rám , meg utálni hogy hallgatok amikor el kéne mondanom, olyan egyszerű lenne... de az már nem én lennék, ha könnyen beszélnék a bajokról.. valahogy olyankor elmegy a hangom.. és most nem hozza meg az alkohol sem, pedig attól undorítóan nyitott leszek... ez van.
ennyi lettem
You have broken me all the way down,
down upon my knees.
And you have broken me all the way down,
you'll be the last, you'll see.
Some fight you gave,
and I pushed you away
from me.
down upon my knees.
And you have broken me all the way down,
you'll be the last, you'll see.
Some fight you gave,
and I pushed you away
from me.
2009. Március 20.Asszem..
Reggel nyolc, döglés a padban, szokásos idegölő csengő, szokásos idegölő emberek... már unom, be se járok, ha igen is csak alszom. angolóra betrappol varga hogy tovább javítson a reggelem szinvonalán, eldőlök a padban és hallgatom, vagy inkább próbálom kiszűrni az idegesítő hangot az idegesítő zajból.. a zaj jobb mint a hang..
felírja a szavait, amik szte nekünk újak, azok ott elől előveszik a füzetet és leírják... minek írtok pöcsök, úgyse lesztek tőle okosabbak.... valami megjegyzés nekem , valami válasz, úgyis jobb lenne elmondani neki kinek gondolom őt magamhoz képest.. kevés embert nézek le ennyire... vagy lehet így is túl sokat.
becsukom a szemem és nem tart ébren a koffein, miért is tenné menekül a testem a rémes hang elől.. bla bla...... é szép lassan valami egészen más zajnélküli puha fehér helyen vagyok ami boldogabb mitn a kemény padon fekve nyálcsorgatva nézni az órát. ha megkérdeznék mit csinálnék szívesen biztos azt válaszolnám hogy egy oylan világon élnék ahol ha eszek nem hízok, ha alszom, akkor kipihenten kelek, és nem várnak el tőlem oylan mberek akik agyilag szegényebbek mint én olyan dolgokat amire nem vagyok képes az ő irányításuk alatt. aztán visszaránt a nevem, és rákezdek a rágómra megint és próbálom kiszűrni a zajból a választ amit az angolórai cinkosom súg.. mindig ő súgja.. a padtársság néha barátokká tesz embereket legalábbis a középiskolába működik... ha csak egy egy órára is... ztán visszazuhanok tudom hogy úgysem zavar többször... becsukom a szemem és hagyom hogy zúgjon a fejemben a másnaposság a kávé... hagyom kavarogni a gyomromban a fájdalomcsillapítót és a csekély reggelit... kinyitoma szemem valami Crack... törés.... valami dorgféle.. elmonom hogy kristályosított kokainszármazék és a CIA terjesztette el... és visszadőlök... muszáj közölnöm mert tudom.. mások nemtudják... alap hogy ostobábbak mint én így szétszedve... nem vagyok apatikus ember mégis ez uralkodik el rajtam reggel 8kor... most valami víz közelébe lennék.. egy stégen esetleg.. árnyékban.. borozva.. fekve, ringatózva.... vagy egy drága hotelszobában panorámával a 100adik emeletről kinézve... kiugranék ha tudnék.. biztos nemfájna .....de visszarángat az idegesítő csengő az idegesítő szünetbe és a teljesen értelmetlen hétköznapokba.... kamasznak lenni kibaszás.... a középiskola 4. éve kibaszás.. pláne ha még hátravan egy 5.....
felírja a szavait, amik szte nekünk újak, azok ott elől előveszik a füzetet és leírják... minek írtok pöcsök, úgyse lesztek tőle okosabbak.... valami megjegyzés nekem , valami válasz, úgyis jobb lenne elmondani neki kinek gondolom őt magamhoz képest.. kevés embert nézek le ennyire... vagy lehet így is túl sokat.
becsukom a szemem és nem tart ébren a koffein, miért is tenné menekül a testem a rémes hang elől.. bla bla...... é szép lassan valami egészen más zajnélküli puha fehér helyen vagyok ami boldogabb mitn a kemény padon fekve nyálcsorgatva nézni az órát. ha megkérdeznék mit csinálnék szívesen biztos azt válaszolnám hogy egy oylan világon élnék ahol ha eszek nem hízok, ha alszom, akkor kipihenten kelek, és nem várnak el tőlem oylan mberek akik agyilag szegényebbek mint én olyan dolgokat amire nem vagyok képes az ő irányításuk alatt. aztán visszaránt a nevem, és rákezdek a rágómra megint és próbálom kiszűrni a zajból a választ amit az angolórai cinkosom súg.. mindig ő súgja.. a padtársság néha barátokká tesz embereket legalábbis a középiskolába működik... ha csak egy egy órára is... ztán visszazuhanok tudom hogy úgysem zavar többször... becsukom a szemem és hagyom hogy zúgjon a fejemben a másnaposság a kávé... hagyom kavarogni a gyomromban a fájdalomcsillapítót és a csekély reggelit... kinyitoma szemem valami Crack... törés.... valami dorgféle.. elmonom hogy kristályosított kokainszármazék és a CIA terjesztette el... és visszadőlök... muszáj közölnöm mert tudom.. mások nemtudják... alap hogy ostobábbak mint én így szétszedve... nem vagyok apatikus ember mégis ez uralkodik el rajtam reggel 8kor... most valami víz közelébe lennék.. egy stégen esetleg.. árnyékban.. borozva.. fekve, ringatózva.... vagy egy drága hotelszobában panorámával a 100adik emeletről kinézve... kiugranék ha tudnék.. biztos nemfájna .....de visszarángat az idegesítő csengő az idegesítő szünetbe és a teljesen értelmetlen hétköznapokba.... kamasznak lenni kibaszás.... a középiskola 4. éve kibaszás.. pláne ha még hátravan egy 5.....
2005 © www.intranet.hu