Naplom.com - Naplóm
július 20."Én nem vidám vagyok, hanem boldog..."
Utálom Őket. A cicomásokat. Akik mikor meglátnak, kedvesen, susogva közelednek hozzám, érdeklődést színlelve hogy is vagyok mostanság, felesleges kérdéseket nekem szegezve. Néha bánt, hogy nem lehet 100%-ig őszinte. Hogy nem bánthatok meg másokat. Mert néha csak erre lenne szükségem...megmondani, hogy minek jöttél ide, mikor csak nyalni akarsz, meg esetleg megkérdezni hol vettem a cipőmet. Meg elbüszkélkedni vele mit vásárolgattál össze. Igen, és az új összejárós pasid sem érdekel, ahogy az sem mekkora orgazmusban volt részed az utcán.
Utálom ezeket az embereket. Korán reggel nyakig sminkben jelennek meg,éppen csak a közeli kisboltba szaladnak le, de annyira kivannak kenve-fenve mintha parádéra készülődnének. Néha dühít. Mert ilyenkor, rosszabb napomon, beleesek abba a hibába h kevesebbnek érzem magam.
Néha például, meg különböző erőszakos jeleneteket játszok le a fejembe, ahogy elmondon, nézz tükörbe, kisanyám. Én korán reggel, gyűrötten jobban nézek ki mint te a 2 órás készülődéseddel. Ezen az se segít, ha a hátam mögött kavarsz.
Túl sok felesleges kapcsolat középpontjába vagyok. Sokszor jó, sokszor meg inkább idegesítő...
Most győztesnek érzem magam.
Nekem megadatott a lehetőség, hogy új életet kezdjek. irigyelt életet. Nincs többre szükségem. Már mindent magamnak szerzem meg, és ez jobb érzés, mintha repülnék. Saját életem van...és ez mindennél fontosabb.
Kevesebben vesznek körül, mert néha túlontúl őszinte vagyok...és harcias...és makacs...de ezek egyenlőre nem változnak. Így biztosan nem.
Egy nagyon szerencsés "ördögfióka" vagyok, mert megadatott az, hogy mindent előröl kezdhessek, a 0-ról, új életet....
július 16.Te amo.
Mindegyik elrontja a szeretlek szóval. Túl korán mondják. Túl váratlanul. Túl érzelmesen. Túl sejtelmesen... Olyan pillanatokban, amelyek cseppet sem érdemesek rá. Mikor úgy érzik, itt az ideje, hogy mondják. Mert valami jó volt köztünk, mert létrejött egy kapcsolat, és rögtön, az első adandó alkalommal odaköpik. Azt várnák, hogy karjaikba omlok, mint a mesékben?
Szeretlek.
Olyan gyakran hallottam ezt, mintha csak azt jelentené: éhes vagyok vagy gyere velem. Mintha egy teljesen hétköznapi szó lenne. Harsogják. Nem is tudom igazán, mit várnak ilyenkor. Mindig megdermedek. Biztosan érdekes látványt nyújthatok, ahogy arcom rideg lesz, szemeim összeszűkülnek, és eltávolodom. ők meg diadalmas mosollyal játszák a hős szerelmest, ölelnek, csókolnak, de nekem olyan ez már, mintha egy bábot ölelgetnék. Egy élettelen tárgyat, amit ha megnyomok ugyanolyan arccal, tekintettel mondja ki a szavakat, amelyeket az előtte lévő.
Nehéz kivételt találni. Reménykedtem, hogy most! Talán mégis van valaki, aki nem csak dobálózik a szavakkal, hogy csak a magáénak tudhasson, De nem kellett sokáig várnom, hogy lehulljon az álcája. Nem hinném, hogy túlontúl óvatos lennék, ez csupán az évek, kapcsolatok tapasztalata.
Az elején sokmindent mutathatsz magadból. De előbb utóbb úgyis kiderül, mit próbálsz rejtegetni. Persze ez nem baj. Szeretjük elfedni az igaz énünket. De ha valaki már az érzelmekkel is játszik, próbál manipulálni, csak a magáénak akar tudni, tárgyként kezelni, na akkor bizony, kisapám, jobb ha visszavonulót fújsz.
Sok minden vagyok. Makacs, érzelmes, kicsapongó, szenvedélyes, makacs....és folytathatnám a sort.
De egy nem.
Játékszer.
július 12.
Ki vagyok én?
Mi vagyok én?
Mit akarok én?
Hogy vagyok boldog, én?
Kérdések, amelyek mindig változnak, és egyszerűen a választ sem tudom megfogalmazni. Tények.
Mi éltet?
Mi tölt el boldogsággal?
Kit akarok?
Miért őt akarom?
Miért nem akarok mást?
Kérdések, amik sokszor kétségbeejtenek.
Vékony falacska választja el egymástól a boldogságot és a boldogtalanságot. Egyre inkább érzem. Sokszor feladnám, mert nagyon nehéz. Kitartani, minden körülmény között.
Egyedül.
Nem büszkeségből teszem, bár sokan ezt gondolják. Nekem sem a legkellemesebb érzést mindent egyedül árvészelni, feldolgozni. De ha eddig ment menni is fog.
De meddig?
Kérdés, ami elborzaszt.
...
július 9.
Ízig-vérig megmaradni vérbeli nőnek, minden körülmények között. Nagyon nehéz feladat. Kivívni a tiszteletet, de sokszor gyengének és törékenynek mutatkozni, szinte céltáblát mutatva.
Sokszor nem megy.
Sokszor meg túlságosan.
0
Úgy érzem, nőként szégyellnem kell hogy sírok. Hogy gyenge vagyok. Hogy igenis meg tud sebezni egy szó, sokszor jobban, mintha megütnél. Mégis erősnek kell mutatkoznom. Mint egy kő.
De nekem ez nem megy. Túl kicsapongó vagyok ahhoz, hogy ne mutassam ki, ami bánt, ami feldühít, ami tetszik, ami izgat, ami boldogsággal tölt el, ami egyszerűen HATÁSSAL van Rám.
Magam alatt ásom a vermet.
Hatalmas vermet.
július 7.
Hatalmas különbség van a két dolog között, hogy ki támad.
Az, akit szeretsz.
Vagy Az, akit szánsz.
Míg az egyik méretes jelentőséggel bír, a másik egy piciny karcolást sem ejt Rajtad.
Hiába kevés az első száma, míg a másiká egy egész csapat: az az egy halálosan sebez meg belül.
Annyira, hogy talán elveszted a felszegett állú önmagad.
Ilyenkor már nem segít, ha elszámolsz tízig.
