Naplom.com - Naplóm
július 9.
Ízig-vérig megmaradni vérbeli nőnek, minden körülmények között. Nagyon nehéz feladat. Kivívni a tiszteletet, de sokszor gyengének és törékenynek mutatkozni, szinte céltáblát mutatva.
Sokszor nem megy.
Sokszor meg túlságosan.
0
Úgy érzem, nőként szégyellnem kell hogy sírok. Hogy gyenge vagyok. Hogy igenis meg tud sebezni egy szó, sokszor jobban, mintha megütnél. Mégis erősnek kell mutatkoznom. Mint egy kő.
De nekem ez nem megy. Túl kicsapongó vagyok ahhoz, hogy ne mutassam ki, ami bánt, ami feldühít, ami tetszik, ami izgat, ami boldogsággal tölt el, ami egyszerűen HATÁSSAL van Rám.
Magam alatt ásom a vermet.
Hatalmas vermet.
július 7.
Hatalmas különbség van a két dolog között, hogy ki támad.
Az, akit szeretsz.
Vagy Az, akit szánsz.
Míg az egyik méretes jelentőséggel bír, a másik egy piciny karcolást sem ejt Rajtad.
Hiába kevés az első száma, míg a másiká egy egész csapat: az az egy halálosan sebez meg belül.
Annyira, hogy talán elveszted a felszegett állú önmagad.
Ilyenkor már nem segít, ha elszámolsz tízig.
július 5.Habzsolok.
Az a helyzet, hogy valami nagyon nincs rendben. Nagyon nem. Boldognak kellene lennem, mert szeretek egyedül lenni. Szeretem az egyedüllétet. De néha olyan erővel tör rám a "magány" érzése, hogy legszívesebben ki se mozdulnék.
Pedig lenne jelentkező. Jól elvagyunk, éljük az életünket, jól érzem magam. Azthiszem. Vagy csak elhitetem magammal? De ahogy egyre közelebb kerül hozzám valaki, ellököm magamtól. Megfutamodok. Néha pedig túlságosan is akarom.
Sok ember vesz körül. Sokan akarnak belőlem egy részt. De nem az egészt. Vagy aki mégis, előbb utóbb meg akar változtatni. Vagy én Őt.
Talán az a baj, hogy én így szoktam meg. Hogy egyedül fekszek, egyedül kelek, hogy a barátaimon és a családomon kívül senkit sem vonok be az életembe. Próbálok mindent megtenni azért, hogy ne kérjek segítséget. Egyedül oldok meg mindent, vagyis próbálok. Hol megy, hol nem.
Habzsolok. Az életet, a szenvedélyeket, mindent, csak hogy kikerüljem az egyetlen problémám...hogy senkit sem vagyok képes hosszú ideig magam mellé engedni...
Ki érti ezt?
Mert én nagyon nem.
Tudom, hogy előbb utóbb minden kis mozaikrésze az életemnek észrevétlenül a helyére fog kerülni. De addig, amég agyalok rajta, és problémázok, semmi nem fog javulni. Nem is térnék vissza erre a kérdésre újra és újra, ha az emberek nem problémáznának Rajtam. Ha nem keresnék a választ arra, miért is van egy ilyen "Szép és magabiztos lány" egyedül. Mégegyszer valaki így becéz, vagy megkérdezi, "Még mindig egyedül, dehát miért?" annak esküszöm hogy lenyomok valami méreteset a torkán. Mert kezd elegem lenni. Tudom, idegesítő, de én így is tudok boldog lenni. Fontos lenne, ha megértenék, jókora különbség van a magány és az egyedüllét között. A magányosok útálnak egyedül lenni, ezzel szemben én élvezem az egyedüllétet. Az természetes, hogy rosszabb napomon nem szeretek egyedül lenni. Olyankor jó, ha van valaki a közelemben.
Igazán nem kellenek a megértő szavak, mert nem vágyok megértésre. Főleg nem olyan emberektől, akik rettegnek az egyedülléttől, épp ezért olyan emberekhez kötik magukat, akikhez rohadtul nem vonzódnak, csak éppen félnek, hogy mi lesz ha egyedül maradnak. Én kimondom kerek-perec, ha mégis van egy magányos pillanatom, azt megoldom. Néha "Samantha-szerűen", néha meg csak úgy jön magától a megoldás.
______________________________________________________________________
Folyamatosan jönnek a gondolatok.
A hétvégén igazi körutazáson voltam, próbáltam minden fontosabb családtagomat meglátogatni. anyut, aput, mamámat, szóval, 2 napom csak utazásról szólt, plusz még egyik fiúbarátom családi rendezvényén is részt vettem. Tetszik ez a folyamatos rohanó életmód. Csak most rossz, mikor megint minden lelassul. Ez már nem jön be.
Apunak nem volt piaszaga. A ház is viszonylag tiszta volt, úgy láttam apu normálisan eszik, de nagyon sovány. Iszonyatosan.. Nem akarok erről többet írni.........
De viszonylag minden rendben volt. Ez hatalmas boldogsággal töltött el. Persze valószínű azért nem volt, mert este mentem, és már aludt, délelőtt dél tájban pedig mennem is kellett tovább. Megint hangoztatta, hogy alig látogatom. Ezt én bánom legjobban, mert úgy érzem magára hagyom...de egyszerűen nem tudok ennél több dolgot egybesűríteni.
Mamámtól fejmosást kaptam. Mármint miért kellett elköltöznöm, miből fogok megélni, eszek e normálisan. Nem volt szívem megmondani neki, hogy a pénzem jelentősen fogy. Inkább hazudtam. Miatta.
Anyu meg. Anyu. Már nem hív fel 2 naponta, és bár az elején mérgelődtem miatta, mivel elég sok dolgot vágott a fejemhez, és úgy tett mintha mi sem történt volna...szóval, sokszor nem akartam felvenni a telefont, de én vagyok mindig, aki enged. Most viszont nem hív, és mikor hazamentem 10 perc után összevesztünk. Azthiszem új rekord. Mikor pedig megemlítettem, hogy menjünk el valamerre, egyszerűen letorrkolt hogy nem képes elviselni, és hogy úgysincs olyan hely ahol én jól érezném magam.
Már némán tűrök. Az ebédemet meg lesírtam.
Ezek után mentem ismerősöm családi ünneplésére. Túl éles kontraszt volt a két család között, képtelen volt nem észrevenni.
Ez van. Nem az ember választja meg a családját.
