július 25.

Úgy néz ki, hogy visszatértem. Lassan majd beszámolót is írok, ha nem leszek lusta. De nem hiányzott a gépzaj, a net végtelensége. Jó volt nélkülök, nagyon jó.

július 8.

Egy ideje nem voltam, egy ideig nem is leszek. Aludni sincs időm, nemhogy gépezni. Szorgoskodok, nem itthon. Majd jelentkezek, bár közel sem voltam olyan sokáig távol. Szép nyarat.

július 5.Hétvége

Csütörtök reggel végre lezártam ezt a félévet, persze ez se volt sima ügy. De nem lényeg, sikerült. Nem minden, de rajta vagyok az ügyön.
Pénteken meg takarítottam, két szobát is és a fiókokat is elrendeztük. Jól elfáradtam.
Szombaton jöttek Anyuék, én is mentem Mamihoz. Vonatoztam végre hosszú idő óta megint. Úgy ahogy eltelt a nap. Boltban is voltunk és 10-re értünk haza. Másnap mentem segíteni Uncsiméknak 8-ra, ehhez az 5:55-ös vonattal kellett mennem, amit sikeresen lekéstem, mert elfelejtettem, hogy vasárnap van és nem úgy járnak a helyijáratok. Aztán a sima buszok sem úgy járnak. És a pénzem sem volt elég. Jól összejött minden. De bejött értem Nagybátyám és így odaértem. Dolgoztam serényen, aztán Anyuék hazamentek és mentem  át segíteni. A korai kelés és a munka kicsit kifárasztott, már hétkor ragadt le a szemem. De jó volt, felüdültem, végre csináltam valami hasznosat.

július 2.

Szép a szám és szép a történet is.

július 1.

Fáradt vagyok, nagyon fáradt. Ezer dolgom lett volna ma, de semmit nem tudok csinálni, egyszerűen nem tudok odafigyelni, semmire. Lehet inkább le kellene feküdni.
Ja ás utálom a szúnyogokat, azaz a szúnyogírtó szagát...



2005 © www.intranet.hu