Július 29.
Ennek az éjjeli lepkének még nem tudtam meg a nevét...
de tetszik.
Érdemes a teljes méretű képet is megnézni :)
Július 25.
Épp a szobámat próbáljuk lakhatóbbá, otthonosabbá tenni, ezért nagyobb átrendezéseket, átalakításokat végzünk el benne. Azt remélem, hogy a számítógépemet felköltöztethetjük a nappaliból. További elképzeléseim is vannak, de azok egyelőre a jövő zenéi.
Július 23.
Azt hiszem, ezzel egy kicsit elmaradtam, de most már mutatok Nektek a kiránduláson készített képekből. (Katt a képekre a nagyobb méretű változatért!)
Ez az 5 kép az Óbányai-völgyben készült:

Természetes vízlépcső :)

A Csepegő-sziklánál:

Ez a legnagyobb csupasz kőzettábla, amit a völgyi utunk során láttunk:

Ugyanez egészen más nézetből (visszafelé menetkor):

Egy kicsit rosszul emlékeztem arra, hogy milyenek a domborzati viszonyok (azt hittem, hogy majdnem szintséta). De azért viszonylag sokat emelkedtünk (kb. 120 méternyit). Kisújbányára megérkezve úgy határoztunk, hogy felmegyünk a Cigány-hegy kilátójába is (527m), ami további majdnem 120 méternyi emelkedés, csak jóval rövidebb úton. A kilátóban sokáig élveztük a látványt, és a finom szelet, ami a melegben nagyon jól esett.
A látogatásunk emlékére (Julcsi készítette) :)
A túra végeztével egy kicsit megfáradva felmentünk a mecseknádasdi kilátóba is. E hegyek közé, illetve mögé mentünk aznap túrázni:
Július 22.
(22:50)
Nem erről akartam ma eredetileg írni. De ez egy nagyon rossz hír :((
Nincs többé Uborka, elment az örök vadászmezőkre. Nincs többé utaskísérőnk, és reggeli ébresztőnk a csillagvizsgálóban. Pedig úgy megszerettem azt a kutyát...